Állami gimnázium, Nagykikinda, 1911

I. Gyulafehérvári dr. Deseő Béla †

könyvtáraiban. Egy nyarat szentel a triesti » Statione zoo­logica«-nak s azután haza jön. Az eddig is hathatós támogatásban részesítő kultusz­minisztérium azzal ismeri el tudományos készültségét, hogy a budapesti VII. kerületi áll. főgimnáziumhoz nevezi ki előbb ideiglenes, majd 1882. december 1-én rendes tanárnak. Vágya teljesül. A központ tudományos életében élénk részt vehet, a ICir. Magyar Természel tudományi Társulat gyűlésein, sőt külföldön is nem egyszer szerepel, ismertté teszi nevéL s érvényesiti tudását. 1.894. április 14-én e tanintézettől a kassai tankerü­leti kir. főigazgatósághoz kerül, ahol is mint szolgálatté­telre berendelt tanár működik 1902-ig. Ekkor iskolánkhoz jut s itt tanít hat éven át. 1908. július 1-től a magas kor­mány szabadságolja, s három évi szabadság után pedig 1911. október 1-én, mint 30 éves tanár a kiérdemelt nyu­galomba vonul. Ennek azonban már nem sokáig örülhet. Megfigyelő kirándulásai alkalmával régebben szerzett rheu­mája nagy erővel lép fel, ágyba dönti a szivos életerejű embert, s bár betegsége lelkileg meg nem töri —• hisz ha­lálos ágyán is, felgyógyulásában bizva, jövő terveivel fog­lalkozik. — testi erején mégis diadalmaskodik a kór. Feb­ruárius 25-én pihenni tér fáradt teste, itt hagyja szeretett családját, melynek éltetője, gyászba borítja az iskolát, mely­nek egyik képzett tanára, s a várost, melynek egyik ismert tagja volt. Utolsó útját volt főigazgatója, kartársai, tanítvá­nyai s a város közönségének résztvevő kíséretében teszi meg. Pihenjen fáradt teste ott a földben csendesen, em­lékét kegyelettel őrizzük ! Mint tanár nemcsak tanit, tanítványait a természet megismerésére ösztönzi, megfigyelésére buzdítja, szeretetére s csodálatára serkenti, hanem maga is jó példával jár elől: kutat, búvárkodik, irodalmilag is működik. Nyomtatásban megjelent közleményeinek száma a százai meghaladja. Korán kezd irogatni. Mint egyetemi tanársegéd külö­nösebben az ízeltlábúak bonctanával s élettanával foglal­kozik ; erről szól doktori értekezése is. Külföldi útjában azonban elpártol e körtől s a szivacs-félék bonctana, élet­és rendszertana köti le figyelmét. Különösen jó alka-

Next

/
Oldalképek
Tartalom