Állami gimnázium, Nagykikinda, 1904
I. Adatok az intézet 1904—1905. évi történetéhez
A felsőbb osztások tanulói kedvvel játszották a föleslabda, hosszú méta, körméter és körróta játékokat és ezen játékokban igen szép ügyességre tettek szert úgy, hegy az országos tornaversenyen a füleslabdázásból sok érmet inertek jutalmul. Egy körülményt azonban fel kell említenem, t. i. azt, hogy míg minden vidéknek megvan a maga specialis, kedvelt, helyi játéka, ami ifjúságunknál ezt nem tapasztaltam. Télen a tornacsarnokban különösen a szergyakorlatokat kultiváltuk, de novemberben, míg csak a tél hidege be nem szorított, valamint márciusban, amint a levegő kellőleg felmelegedett, az órákat a tornaudvaron, szabad gyakorlatokkal töltöttük el. Ez évben vívó tanfolyamot nein tarthattunk, mivel jelentkező nem volt. Emidén résztvettünk az orsz. tornaversenven, ezenkívül tartottunk 1 dísztornázást; 1 évvégi tornaversenyt és 2 tornavizsgát; és pedig külön az alsó és külön a felső osztályokkal. Az orsz. és az intézeti tornaversenyről az értesítő VII. fejezete alatt számolok be. 1905. febr. 25-én d. u 5 órakor, nagy közönség előtt folyt le a dísztornázás a következő műsorral: ]) Felvonulás. Súlyzógyakorlat zeneütemre I IVo. 2) Társas fabotgyakorJat zeneütemre V o. o) Ló: V—VI—Vll-o. 4) Korlát: V—VIII-o. 5) Póznamászás: I— lV-o. 6) Nyáj tó: V—VIII-o. 7) Piramis (szabadon) III—lV-o. 8) Elvonulás. A tanári testületben a lefolyt tanévben a következő változások történtek: Porzsolt Gézának a szegedi tanítóképzőbe való kinevezése folytán megüresedett róm. kath. hitoktatói állásra a csanádegyházmegye főhatósága aug hó 28-án 3 654. sz. a. kelt rendeletével Brenner Frigyest nevezte ki; A nmlt. Minisztérium Brennert ezen minőségben 19U4. okt. 6 án 82.349. sz. a. kelt magas rendeletével elfogadta. Varga János helyettes tanárt a nmlt. Minisztérium, miután oklevelet szerzett, 1Ü04. szept. 20 án 55,544. sz. a. kelt magas rendeletével ideig, rendes tanárrá nevezte ki.