Állami gimnázium, Nagykikinda, 1903

— 8 — Ferenc és Rieger Imre tanár uraknak ezen helyen is az ifjúság és a tanári testület forró háláját ki ne fe­jezzem a meleg fogadtatásért és azon fáradságos, de készségesen és szivesen tett kalauzolásért, amelyben bennünket megérkezésünk pillanatától kezdve az elin­dulásig részesítettek. Kedves társunknak betegsége, halála nyomasztó­lag hatott ugyan a tanári testületre, de azért minden törekvésünket, minden (igyekezetünket arra fordítot­tak, hogy a kezünkre bízott ifjúság tanulmányi ered­ményét biztosítsuk, hazafias érzületét megerősítsük, vallásosságát emeljük, hogy egykor a hazának javát szívükön hordozó, azt önfeláldozóan szerető munkás, jó- ravaló polgárai legyenek. Az iskolai év a tanári testületnek 1903. aug. 29-én tartott alakuló gyűlésével kezdődött, amelyen az év­záró gyűlésen már bemutatott tantárgyfelosztásra, óra­rendre, osztályvezetői tisztségekre és más teendőkre nézve véglegesen megállapodtunk; azonkívül a javító, fölvételi és magánvizsgálatok idejét és rendjét is meg­határoztuk. A javító vizsgálatokat aug. 30-án és 31-én tartottuk meg. Javító vizsgálatra, miután a 2 tan­tárgyból bukott tanulók közül egy sem kapott enge­délyt, csak az egy tárgyból bukott 41 tanuló jelent­kezhetett. Ezek közül 36 tanuló a vizsgálatnak alá­vetette magát, 5 pedig elmaradt. A jelentkező 36 ta­nuló közül 7 megbukott és 29 elégséges eredménnyel tette le a, javító vizsgálatot. 41 tanuló közül tehát 12 nem felelt meg a követelményeknek és hanyagságáért egy esztendőt veszített életéből! A javító vizsgálatnak ilyen szomorú eredménye miatt már ismételten fel­szólaltam és komoran figyelmeztettem a szülőket kö­telességeik teljesítésére, és most is szavamat emelem hozzájuk, ha a múltban tett tapasztalat után, nem is azon reménnyel, hogy kérésem, figyelmeztetésem min­denkinél meghallgatásra talál, de azon tudatban, hogy én kötelességemnek eleget teszek és, ha csak egy ta­nulót sikerül felszólalásommal az osztályismétléstől megóvni, meg leszek elégedve, mert felszólalásom még­sem volt hiábavaló. Kérem tehát a m. t. szülőket, hogy saját gyermekeik, édes magzatjuk érdekében

Next

/
Oldalképek
Tartalom