Állami gimnázium, Nagykikinda, 1898

— 19 -­neki is buzgólkodni ós segiteni kell azt a czól érde­kében. Igyekezni kell a családnak, a szülőknek e kettős uton haladó nevelés összeegyeztetésére, harmonikus összhangzatba való hozatalára, mert csak így lehet eredményt felmutatni és lesz a gyermekből gondolko­zásban, érzésben művelt, derék ember. Ellenkező irány­ban való haladásnak semmi sikere nem leend, mert a mit az egyik ópit, azt a másik lerontja s mindakettő meddő munkát végez. A jó nevelést pedig elő fogják mozdítani — a mint már előzőleg feltüntettük — a család ós iskola egyetértése, a kettőnek egymáshoz való közeledése, továbbá a gyakori érintkezés, a tanuló érdekében megejtett beszélgetések, míg az idegenkedés, az elfogultság, a tanítói állás kicsinylóse, a gyermek jö­vőjével, haladásával való nem törődés a tanulóra nézve káros befolyással lesz. A nevelésben a nemes törekvésnek, buzgólkodásnak, a kötelesség érzetnek kell vezérelni min­denkoron a szülőket, mert csakis így tehetnek eleget fel­adatuknak ós mint a földmives, ki munkájának elvégzése tudatában, midőn szorgalmasan megművelte földjét ós idejében bevetette azt, várhatja az aratást: lígy a szülők is, kik mindent elkövettek gyermekeik jövőjének meg­teremtése érdekében, számíthatnak oly időre, melyben fáradozásuk gyümölcseit fogják látni abban, hogy fiaik­ból jó családtagok, az államnak, a társadalomnak hasz­nos tagjai, jó honfiak ós embertársaikat szerető fele­barátok váltak. Vakarcs Kálmán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom