Állami gimnázium, Nagykikinda, 1889
Eremits István. (Sz. 1^54. nov. 1G án -—miit. 1889. aug. 29 én.) A tanév kezdetén fe’ejthetlen emlékű, szeretett kartársunkat veszítettük el. Tanári kötelességének buzgó teljesítése közben esett, gvógyithatlan betegségbe, a sorvadásba, ni ’v már annyi ifjú életet elpiHzt tett! Csak 5 — 0 esztendővel azelőtt ki gondolta volna, bogy az az óriás termetű, erős testszervezet ű ember ily betegség áldozatául esik?! Fájdalom! hogy a bakii élete derekán, 12 évi tanári működése után, akkor ragadta ki körünkből, a midőn férfi en jét, munkásságát azon intézet felvirágzására szent l'iettc volna, a melynek alapítása óta egyik buzgó, fáradhatatlan munkása Volt. A megboldogultban a tanintézet egyik buzgó munkását; a tanuló ifjúság szeretett, önfeláldozó tanárát; a tanári testület nyiltszivű, őszinte társát ; a közönség nemes gondolkodású tagját veszítette. Mindnyájan becsültük, tiszteltük őt. Jó lelke, máson segiteni akaró szive sok, őszinte barátot szerzett neki, kik mindnyájan mély fájdalommal siratják korai elhunyták Feledhetlen az ő emléke mindnyájunk szivében ! Hidas és béke poraira! í*
