Állami gimnázium, Nagykikinda, 1886
18 — latának is, hálafohászt küldve az egek Urához, ki hazánkra a trón és a nemzet között való boldogabb, — az alkotmányos élet szabadságának szebb és méltóbb korát derítette; éltetve a királyt, ki busz év óta hordozza fején Szent István koronáját, és a ki mint a jog- és törvénytisztelet fenséges példája ércznél maradandóbb emlékezetét biztosított nevének és jellemének nemzetünk szerető szivében és immár egy ezer év szenvedéseivel és örömeivel gazdag történelmében. Főigazgatói látogatás. A szegedi tankerüht főigazgatója Fehér Ipoly kir. tanácsos úr О Nagysága május 3-án tisztelte meg intézetünket nagybecsű látogatásával. AmintO NagyságaN.-Becskerekről megérkezett, a tanári testület azonnal kifejezte neki őszinte örömét a fölött, hogy ismét alkalma van bemutatni egy évi működésének eredményét О Nagyságának, mint igazán hivatott és alaposan hozzá értő bitójának, és arra kérte a tanári testület a főigazgatót, mondjon őszinte és részrehajlóban Ítéletet működése fölött; mivel a tanári testület akárminő legyen a bírálat eredménye, azt csak működése további fejlesztésére és a közös tanügynek élesztősére és emelésére fogja fordítani. Felemlítő ugyan a tanári testület О Nagyságának azon sajátságos nyelvi és előképzettségi viszonyokat is, melyekkel intézetünk növendékein k, főleg az alsó osztályokban küzdeniük kell a gymnasiumi tananyag elsajátítása mellett és felkérte О Nagyságát a bírálat kimondásánál ennek figyelembe vételére. Főigazgató О Nagysága a legszebb reményekkel Ígérte hivatalos látogatása megkezdését, mivel ismerve a tanári testület buzgalmát és ügyszeretetét, tudja, bogy sz mindent megtett, ami hatalmában állott a vezetésére bízott ifjúságnak kellő fokú tanítására és nevelésére. Ezután О Nagysága, hogy az intézetről és az ifjúságról már előre is némi tájékoztató képe legyen, felvilágosítást kért az igazgatótól némely a jelentésekben és a jegyzőkönyvekben felmerült kisebb és nagyobb jelentőségű dolgokra nézve. Mindjárt 3-án d. u. meglátogatta О Nagysága több osztályban az előadásokat, hasonlókép 4-én és 5-én d. e. és d. ti. úgy, hogy minden osztályban minden tanárnál, s lehetőleg minden tantárgyból végig jelen volt az előadásokon és meghallgatta a tanulók feleleteit. Ekkép teljes képét nyerte 0 Nagysága az egyes tanárok és az egész tanári testület működésének és a tanuló ifjúság által elért eredménynek. Ezen kép pedig épen nem vet árnyékot a tanári testületre, habár kedvezőbb lehetne a tanuló ifjúságra, mivel némely helyen, főleg az alsó osztályokban nehány tanuló a magyar nyelvnek nem birtoklása vagy csekély fokú bírása miatt egyéb tantárgyban sem mutatott Jel teljesen kielégítő eredményt. Az előadási órák után megvizsgálta О Nagysága az intézet osztályait és padjait s azokban a legszebb rendet és tisztaságot találta; megnézte a szertárakat is, és azokat rendben találta, de a múzeumok őreinek melegen ajánlotta a múzeumi élet fejlesztését és az ifjúságnak a múzeumi élet körébe való vonását; megnézte még О Nagysága az intézet valamennyi mellékhelyiségét és mindenütt teljes megelégedésének adott kifejezést. Az igazgatói irodában és irattárban is mindent rendben talált és különös megelégedésének adott kifejezést az irattár uj célszerű beosztása fölött.