Állami gimnázium, Nagykikinda, 1884
A MINISTER! KIKÜLDÖTT LÁTOGATÁSA INTÉZETÜNKBEN. Torontálmegye közönsége 1885. évi május 11-én és folytatva tartott közgyűlésén, mivel a vall.- és közokt. ministerium megtagadta a gymnasium szükségletei fedezésére kért évi 2000 írt. segélyt, nem lévén képes a 6 osztály költségeit az alap jövedelméből kielégíteni, elhatározta, hogy a gymnasium V. és YI. osztályának bezáratását kérelmezi a minisztériumtól. A ministerium meg akarván győződni az ügy állásáról, dr. Klamarik János ministeri osztálytanácsost küldé ki, hogy Ó nagysága lépjen összeköttetésbe az illetékes körökkel és szerezzen teljes meggyőződést az ügyek állásáról. Ó nagysága értekezett N.-Becskereken főispán úr Ő méltóságával, és alispán úr 0 nagyságával, s eljővén N.-Kikindára, megvizsgálta a gyin- nasiumi épületet, annak helyiségeit és felszereléseit, a tanári karral megbeszélte az intézet tanügyi állapotát, anyagi állapotát és a jövedelmek kezelésmódját pedig a gymn. bizottság helybeli tagjaival s látogatása eredményéről azon nyilatkozatot tette, hogy a ministerium a megye határozatát nem fogja helyben hagyni s igy az V. és VI. osztály mindenesetre továbbra is fennmarad, de a ministerium fog gondoskodni, hogy a megye a költségek hiányzó részét is fedezni képes legyen. Ezen, a legjobb időben jött látogatás eredményeid üdvözölhetjük vall.- és közokt. minister Úr Ő nagyméltóságának Torontálmegye közönségéhez 1885. jun. 24-én, 23,560 sz. a. intézett következő rendeletét: „Minthogy a tanintézetek hosszú időre alapittatnak, megszüntetésük vagy leszállításuk sokoldalú érdekek megsértése nélkül bármikor meg nem történhetik, ennélfogva a megye törvli. bizottságának f. máj. 11-én 5r,6/b. gy. 7094/85 sz. a. kelt abbeli határozatát, melylyel a nkikindai gymn. V. és VI. oszt.-nak megszüntetését a gymn. alapok jövedelmének elégtelensége miatt kimondja, meg nem erősíthetem és pedig annál kevésbbé, mert az e határozathoz fűzött azon kérelemnek, kogy az Y. és VI. osztályra eső tanárokat más tanintézethez, államszolgálatba vegyem át, meg nem felelhetek s igy a gymn. alapok rendezése e tanárok fizetésének megszüntetésével el nem érhető; de másrészről úgy látom a dolgokat, hogy a megye közönsége találhat módokat, hogy az alapok jövedelmének hiánya pótoltassák,