Állami gimnázium, Nagykikinda, 1882

18 — alakkal és helyzettel bíró helyiségekbe helyeztessenek el. Ó Nagysága jelen látogatásának egyik ez élj a épen az is volt, hogy a nemes patrona­tus által gymnasiumi épületnek szánt átalakítandó úgynevezett kis curiát megtekintse, az átalakítási tervezettel didacticai és paedagogiai szempont­ból összehasonlítván, arról a nemes patronatusnak tüzetes véleményt adhas­son. Az igazgatóval és a tervet készítő épitészszel ő Nagysága megvizs­gálván a gymnasiumnak szánt épületet a legtiizetesebben nem nagy, de tanügyi szempontból mégis igen fontos változtatásokat hozott a gymn. bizottságnak ajánlatba és a bizottság folyó évi május hó 28 és 29-én tartott gyűlésében ő Nagyságának észrevételeit helyeseknek ismervén el, általá­ban elfogadta és az átalakításokat az ő ajánlata alapján fogja még a leg­közelebbi szünnapok alatt eszközöltetni. Köszönet és hála ő Nagyságának ezen, intézetünk fejlődését, önállósítását és biztosítását eszközlő, odaadó fáradozásáért; köszönet mindazon eljárásáért, melyet intézetünknél a jó rend, egyetértés és bé­kesség érdekében tőn. (Az ösztöndíjak kiadása. A nagykikindai első takarékpénztár által alapított 1000 frtos ösztöndíj alapnak 6ft/0 kamatait, 00 frt a múlt tanévről, a gymnasium 6 osztályának 6 jó viseletű és szegényebb sorsú tanulói kapták meg. A folyó tanévre járó OO frt. ösztöndijat pedig Eberhardt János 111. osztály­beli tanuló nyerte el. Egy magát megnevezni nem akaró megyénkbeli hon­leány egy drb. cs. kir. aranyat a magyarnyelvben legjobb előmenetelt és 1 drbot a történelemben legszebb eredményt felmutató tanulónak volt kegyes ajándékozni. Köszönet a magát megnevezni nem akarónak nemes szándékáért a szent ügy érdekében és nevében. A vizsgálatok megtartásának ideje. Az év végén tartatni szokott nyilvános vizsgálatokat a rendes tantárgyakból junius hó 12—23-ig; a magávizsgálatokat 24 és 25-én; a franczia nyelvi vizsgálatokat 26-án és a torna vizsgálatot 27-én tartottuk meg. 28-án reggel 8 órakor ünnepélyes Te Deuin megtartása után az igazgató buzdító és intő beszéde után az osztályfőnökök kiosztották a ta­nulóknak a bizonyítványokat. A tanügyet általán, valamint ezen intézetet közelebbről érdeklő magas rendeletek. 1. 662/1882 sz. a. k. tank. és 19991/1882. sz. a. min. rend. folytán a szép­írás a három alsó osztályban rendszeresen tanítandó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom