Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1943

A nevelő hatása a tanítványra

Szava lesz. »Beszélhetsz jó vitéz, senki sem hallgat rád !« Mikor Lisznyay Damó Kálmán, a Dalzongora koszorús szerzője, a Pilvaxban elszavalta a Fakard cimii költeményét, mindenki nevetett és ez a nevetés nemcsak a költő palócos kiejtésének szólt, hanem egyéniségének is. Ekkor Petőfi kikapta kezéből a papírlapot és maga szavalta el a verset. A hatás lenyűgöző volt. A helyzetet leginkább Lisznyay sóhaja világította meg: »Nem is tudlam, hogy ilyen szép verset irtam!« Szavaink csak egyéniségünk csomagolása, de a csomagolás nagyon kevés embert fog megtéveszteni. A szugesztiónak az a leglényeszebb hatása, hogy rezonanciát kelt, viszont a vele ellentétes képzeteket (kritikát) elnyomja. A rezonanciakeltés abban áll, hogy a vele egyirányú képzeteket asszociálja és, különösen az érzelmi elemeket, megmozgatja. Ez az oka annak, hogy a jó szónokkal és jó tanárral egyszerre csak együtt érzünk, ugyanazok az érzelmek és gondolatok kelnek bennünk, mint benne. Ugy játszik a hallgatóság érzelmein, mint a zongoraművész a zongora billentyűin. Egyéniségünk valósággal felfrissül, kitágul, megújul, megszínesedik: érezzük, hogy nagy élményünk van, már pedig az élményszomj az egyéniség egyik legalapvetőbb tendenciája, hiszen az életvágyból első tövön fakad. Nagy eszméknek, nagy gondolatoknak leszünk részeseivé, elhagyjuk a hétköznapiságot, mintegy átlépjük a földi élet határait. Ezek az érzések minden nagy élménynél megvannak és hatásuk titka épen ezekben rejlik. Viszont ugyanekkor az ellentétes képzeteket, érzelmeket teljesen elnyomja, élettelenné, valószinűtlené teszi. A dolgokat új megvilágításban látjuk és — amennyiben ez a megvilágítás régebbi felfogásunkkal ellenkezik — ezt a megvilágítást úgy tekintjük, mint valami intuitiv lényeglátást, mellyel szemben minden kritikai nehézségünk szétfoszlik és súlytalanná válik. Tulajdonképen új álláspontot foglalunk el (amivel részben világnézésünk is megváltozik). Erről az új álláspontról ki- és letekintve sok mindent másképen látunk azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy ez utóbbi meglátásunk feltétlenül és csalhatatlanul helyes. Ennek nem logikai oka van, hanem annak az ösztönszerű elfogadása, hogy a nagyobbszerű élmények mögött nagyobbszerű igazságok állanak. Ilyen szugesztív hatásra ki-ki a saját életében is találhat bőségesen példákat, ha élményeit elemezni szokta. Nem egyszer megesik, hogy problémával terhelve keresünk fel valakit. Azonban elmondás közben (néha még előbb Dpillanat alatt látjuk a helyes megoldást és a tanácsra már nincs is szükségünk. Ez esetben tehát a szuggesztív egyéniség szellemi katalizátor gyanánt működött. Az ok az, hogy problémánkat a szuggesztív egyéniségnek általunk hirtelen megérzett álláspontjáról tekintettük át (mert minden probléma csak egy bizonyos álláspontról tekintve probléma!) és igy szükségképen adódott a megoldás. Ez a léleknyitogatás a nagy egyéniségek legjellemzőbb sajátságai közé tartozik. A tanárnak tehát legyen presztízse, aminek lényeges összetevője a szuggesztió. A presztízsnek azonban vannak más, jól elemezhető összetevői is: jellem, következetesség, szeretet (ami alatt minden inkább érthető, de gyengeség soha !). Mikor presztízsről beszélünk, a jellem alatt általában értékeket gondolunk. Ez a jellemnek nevezett érték-kollekció azonban olyan legyen, hogy ne nélkülözze se a fenséget, se a derűt. A derűt mégis inkább nélkülözheti — sőt a tragikus beállítottság néha na-