Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1940
Az iskola múltja és legújabb története a román megszállás alatt
csételjék le és vegyék át az áljam tulajdonába így is történt. A tanítás folyt tovább a tanév végéig Évzáró ünnepség már nem volt. Az igazgató az évzáró gyűlésen, amely a levertség súlyos hangulatában folyt le, utasította az osztályfőnököket, hogy ehelyett a bizonyítványok kiosztásakor szóljanak ők az ifjúsághoz Már részletes programmot se adott a jövő tanévre Ha mégis ... de nem fejezte be elfogódottságában. Iskolánk megszűnt, a 200 éve világító láng kialudt, Evvégi Értesítőt már nem adhattunk ki. Mindenki elment, csak az igazgatónak kellett maradni a romokat őrizni, amely szomorú tisztség 1923 szept. 9 ig tartott, amikor az isko Iánkat végleg elvették az itt következő jegyzőkönyv tanúsága szerint. »Jegyzőkönyv. Felvétetett 1923 szept. 17-én a nagykárolyi polgármesteri hivatal által, a róm. kat. kegyesrendi gimnázium igazgatói irodában levő tárgyak átadása és átvétele ügyében, amint azok az alábbi leltárban fölvannak sorolva. A bukaresti közoktatásügyi minisztérium 87767—1923. sz. rendeletével a nagykárolyi kegyesrendi gimnáziumot az állam tulajdonába veszi át. A nagyváradi tankerületi főigazgató 4341 — 1923. sz. rendeletére Chi§iu Miklós városi főjegyző megjelent az igazgatói irodában az itt található tárgyak átvételére. Az átvétel előtt Dr. Schweighoffer János igazgató úr fölmutatja a temesvári kegyesrendi vikáriusnak julius 10-én kelt 148—923. sz. átiratát, amelyben tiltakozik az átvétel, illetőleg az átadás ellen és kijelenti, hogy csak az erőszaknak engedve adja át. A jelenlevő főjegyző ezen bele nem egyezett átadás alkalmával a következő tárgyakat vette át: 1. 3 (három) szekrény, különböző könyvekkel, hivatalos okmányokkal és nyomtatványokkal. 2. Egy (Wertheim) pénzszekrény, amelyben találtatik (egyenként felsorolva) 22 darab betétkönyv 45.119 Lei értékben és 7 darab értékpapír 1700 Lei értékben egy köteg alapítólevél. 3. 4 drb. vas Wertheim-kulcs 4. egy kulcs az Íróasztalhoz és két kulcs az irodaajtóhoz. 5. Négy Íróasztal. 6. Kilenc szék. 7. egy kanapé, 8. egy üres mosdó, 9. egy kis könyvszekrény, 10. egy óra, 11. egy vas ruhaakasztó, 12. egy íásláda, 13. két villanylámpa, 14. egy Románia térképe, 15. öt drb kép, 16. Különféle naplók, név főkönyvek (anyakönyvek) teljes irattár. Az igazgató úr a kegyesrend nevében kijelenti, hogy a most átadott irodában levő a kegyesrend alapitójának képe, a tanári könyvtárban levő külömböző könyvek, a földszinti folyosón levő harang, az éremgyűjtemény, eredeti piarista gyűjtemények, amire jogot tart és kéri a kegyesrend főnökének való kiadásukat. Végül a kegyesrend nevében igényt tart mint jogos tulajdonos az 103 -1897. sz. okmány alapján a gimnáziumnak kölcsönzött egy-egy drb. hegedűre és violin csellóra. Ezen jegyzőkönyv fölvétetett 2 példányban, melyek közül egy átadatik az igazgató úrnak. K. m. f. Chi§iu főjegyző, dr. Schweighoffer János igazgató, Mille János, Kecsmár István tanárok.« Iskolánkból nem hozhattunk el semmit. Azt nagy kegyesen megengedték, hogy rendalapitónk, Kalazanti Szt. Józsefnek festmény-kép mását elhozhassam — Palládiumnak, a jövő zálogául. Vissza fogjuk