Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1940

Gyakorlati életpályák

amely máris élő kis szervezet összes kellékeivel, kitermelmeli vezetőjét is, és kifejlődik közöttük a legnemesebb szellemi összetartás, egy kis közösségi tudat, amely legtöbbször erkölcsi alapon áll (hűség, becsü­let, őszinteség, stb.), és aki ezek ellen vét, azt ki is zárják maguk kü­zül. Az első szelekció, amely ellen fellebbezés nincs. E tekintetben való igényességükre büszkék is. Ezeknek a legtöbbször semmi játékszerük nincs, amit nem maguk csináltak volna, saját kis késükkel és a maguk szerezte anyagból. Ez éppen ennek a jelentősége és fontossága. Ebben rejlik az a mag, amelyből esetleg egy hivatás, ennek megfelelő pálya fejlődik, amelyről azonban még egyik sem tud. Az igaz, a legtöbb megmarad felnőtt ko­rában is csak ezermesternek, mert nem volt, aki irányítsa, vagy nem volt módja hozzá, hogy tanulhasson valamilyen neki megfelelő is-kolá­ban. Akinek azonban erre a módja meg volt, és helyesen irányították, az valószínűleg gyakorlati pályára ment. Persze nincs kizárva, hogy ez a képesség városi gyermekben is meg legyen, és fejlődhessék, különösen, ha a szülő ezt észreveszi és támogatja. Az iskola elősegíti ezt ma in­tézményeivel : kirándulások a természetbe, cserkészet, kaptárkodás, stb. Ki ne ismerné Petőfi Szülőföldemen cimű versét és ebből ezt a versszakot : „Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, Lovagolok fűzfa sípot fújva, Lovagolok szilaj nádparipán, Vályúhoz mék, lovam inni kíván. Megitattam, gyí lovam, gyí Betyár, „Cserebogár, sárga cserebogár" Vagy a másikat ugyancsak Petőfitől : „Kis furulyám szomorú fűz ága, Temetőben szomorkodik fája, Ott metszettem azt egy sírhalomról. Nem csoda, hogy oly siralmasan szól". Mit mondhatunk ezekből az ezermesterkedő kaptárosoknak ? Azt, hogyha a fűzfa sípot fújja, az még nem jelent semmit, hanem azt, hogy azt a fűzfasípot nem boltban vette, — ott nem is árúlják, — hanem azt ő maga csinálta, ami éppen nem is jelentéktelen tudomány. Mit kell ahhoz tudni? Tudni kell, hogy a fűzfa ága csak tavasszal alkal­mas, akkor is csak fiatalabb ágai, tehát tudni kell kiválasztani egy vé­konyabb-vastagabb ágat Meg kell állapítani, milyen hangokat akar majd kicsalni belőle. Ennek megfelelően rövidebbet- hosszabnt, véko­nyabbat-vastagabbat választ. Most a héját csavarással meglan'ja a fáján, ami tavasszal lehefséges, meit a háncsa alatt most sok nedvesség van. Ha nehezen megy, kése nyelével egy kissé meg is kopogtatja. Ha ez megtörtént, akkor óvatosan a vastagabb vége felé kihúzza a fáját, de előbb megcsinálja a síp fejének egyik oldalán a szükséges arányos nyílást. Ha ez megvan, akkor a kihúzott fa végéből levág egy az ol­dalnyílásig érő darabot, amelyből, mielőtt a sip fejébe betolná, oldalt levág a vastagság arányában egy darabot. Most betolja a megmaradt részt a síp fejébe úgy, hogy a lapos nyílás az előzőleg vágott nyílás­hoz illeszkedjék. De most még hiába fújna bele, nem szólna. Most az eleinte kihúzott fát a másik végébe betolja és kész a síp. Most már

Next

/
Oldalképek
Tartalom