Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1940

Gyakorlati életpályák

amire hivatása, köznyelven, amihez kedve van. Min alapszik ez a kedv ? Képességein, hajlamain, amelyek kifejtése egy megfelelő pályán neki nem okoz gondot, gyötrelmet, unalmat, terhet, hanem ellenkezőleg örömet, mert hivatásának kötelességeit könnyen, örömmel, szinte passzióval végzi. Amaz megöli a lelkét, ez élteti. Semmi sem annyira fontos, minthogy minden ifjú, mikor kilép az életbe, világosan lássa, mi a hivatása, egyúttal küldetése is. Isten adja beléje képességeit nem minden (erv és cél nélkül : ezért nemcsak hívja, hanem küldi bizonyos pulyára. Ezt fel kell ismerni, el kell fogadni és pedig nem ellenkezéssel, hanem köszönettel, mint a legnagyobb adományt Istentől, mit valaki csak kaphat. A közelmúltnak egyik legfőbb gazdasági baja éppen az volt, hogy természetellenes módon elözönlötték a hivatalnoki pályákat. Ez okozta e téren a túltermelést, és ennek következményeként ezek munkanélküliségét is. Mindezek bizonyára nem voltak mind erre hivatva, hogy egy ideálisnak képzelt irodai munkában töltsék el nagyon szokszor passzív életüket. Hisz ez természetes is. Nem vagyunk annyira, oly arányban egyformák, legalább is nem olyan egyforma istenadta hivatásban, hogy ezen egy pályára a többiekhez, különösen a gazdaságiakhoz viszonyítva ilyen aránytalan számban, tömegben mind hivatottak lettek vcflna. Ezért hallottunk mindig annyi panaszt a hivatalnoki nyomorról is. Valószínű, hogy ezek nem mind tudatos hivatással választották ezt a pályát és ezért az ilyenek nem is felelhetnek mind meg igazán tökéletesen választott pályájuk kötelességeinek teljesítésében. Sokan, mint egyébiitt félbenmaradottak, csakúgy odasodródnak egy-egy Íróasztalhoz, ami azután elkápráztatja őket és ennek a káprázatnak megfelelően elvesztik helyes Ítélőképességüket, és így első dolguk, hogy túlméretezik igényeiket, ami aztán folytonos elégedetlenségük legbővebb forrása. Közérdekből és igy nemzeti érdekből is a legfontosabb mégis csak az, hogy mindenki isteni küldetése szerinti a maga helyén legyen és ott istenadta képességeivel törekedjék annak föladatai betöltésénél a lehető legnagyobb tökéletességre. Isten testi-lelki képességeinket nemcsak a7ért adla, hogy itt a földön minél jobban boldoguljunk, hanem, hogy földi hivatásunkban való tevékenykedésünkkei egyúttal örök üdvösségünket is szolgáljuk. Tudnunk kell, hogy Istentől kapóit hivatásunk, az ahhoz adott képességek, talentumok, amelyekről majd számolnunk is kell : jórahasználtuk-e azokat, vagy visszaéltünk-e velük. Krisztus Urunk mondása : Legyetek tökéletesek, minderre is vonatkozik. Iparkodjunk legalább azok lenni. Ez azonban hivatás nélkül választott félszeg állapotban lehetetlen, mert képességeinknél fogva másra volnánk hivatva. Nem hiszem, hogy hivatása ellenére jó kovács lesz valamikor abból, aki mindenáron műasztalos szeretne lenni, mert minden képessége, vágya idehúzza. De mégis kovács lett, mert sziilői tekintet nélkül rája, erre a mesterségre fogták bizonyos egyéni, legtöbbször önző okokból. Ez nem is lesz elégedelt, boldog soha, mert ez bizonyos egyéni tökéletesség nélkül nem is lehet, mert enélkül nincs siker, nincs öröm és igy boldog nem lehet. Szívleljük meg a Schiller szavait : „Keiner sei gleich dem Anderen, doch gleich sei jeder dem Höchsten 1 Wie das zu machen ? Es