Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1914

43 cáját két megsebesült lengyel árvagyermek megmentése érdekében irta az „Északkeleti Újságba.“ Munkáját teljes siker koronázta, mert a város leg­előkelőbb családjai írásban kötelezték magukat a két árva felnevelésére. Be­fejezés a két anya c. cikkhez u. ott (az április 10-iki számban ) A főispánná védnöksége alatt május 29-én a városi színházban a Vörös Félhold javára ren­dezett ünnepélyen ünnepi beszédet mondott, egyben ezen ünnepély főrende­zője volt. A tanév folyamán alapjától rendezte és katalogizálta a „Polgári Olva­sókör“ terjedelmes, kiegészített könyvtárát és sajtó alá rendezte könyvjegyzékét. Haunstädter József, a nagykárolyi róm. kath. Legényegyesületnek tiszteletbéli, a Kath. Középisk. Tanáregyesület rendes tagja. Jakab Gyula, igazgatóhelyettes, a főgimnáziummal kapcsolatos Szent- László konviktus bizottságának a tanári kar részéről választott tagja. Lendvai János, a K. M. Természettudományi Társulat, az „Arany János társaság“, a Kath. Középisk. Tanáregyesület rendes tagja, a Deutsche Mikrologische Gesellschaft levelező tagja, a Délmagyarországi Természettu­dományi Társulat választmányi tagja. Az 1914—15. isk. évben a következő szakmunkákat és szakértekezéseket irta: Gyakorlati növénytan (Budapest, 1914. kiadja Rigler Ede József, 3 K.) Növénygyüjtő a kezdőfokú oktatáshoz (u. ott, 1 K); Éine bequeme Erwärm-Vorrichtung zu den Schulexperimenten (Monatshefte für den naturwissenschaftlichen Unterricht aller Schulgattungen, Leipzig 1914.) Az élő sejt protoplazmája fluorescenciás mikroszkóp alatt. (Állattani közlemények, Budapest, 1914). Mikroskopische Versuche mit ultra­violetten Strahlen (Monatschefte etc. Leipzig, 1915.); A kapilláris elemzés újabb módja (Magyar Chemiai Folyóirat, Budapest, 1915.). Mihovics József, a főgimnáziummal kapcsolatos Szent-László konviktus- ban felügyelő-tanár. Schandl Béla, a főgimnáziummal kapcsolatos Szent-László konviktus igazgató-tanára, ugyanezen konviktus bizottságának jegyzője cs pénztárosa. Sróff Gábor, okleveles gyorsíró, a Gyakorló Gyorsírók Társaságának választmányi tagja, a szatmármegyei könyvtár és múzeum őre, a főgimná­ziummal kapcsolatos Szent-László konviktus bizottságának tagja a gimnáziumi segítőegylet részéről. Ünnepi beszédet mondott március 15-én a Kath. Legény- egylet ünnepélyén. Varga Ferenc, az Orsz. Középisk. Tanáregyesület rendes tagja, a fő­gimnáziummal kapcsolatos Szent-László konviktus bizottságának tagja, a tanári kar részéről beválasztva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom