Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1914
39 egyedüli, ki jelöletlen sírban pihensz, óh, sokan vannak, kik sorsodban részesek az ádáz harcok idején. Jól teljesítetted kötelességedet, lelked üdvösségéért imádkoztál, mikor a két előttünk legszentebb név segítségül hívása hagyta el ajkadat, mikor útra bocsájtottad halhatatlan lelkedet a nagy leszámolásra az Úr elé. Jézus, Mária megsegített, könnyen hősként haltál meg. Isten veled! Megemlékeitiink rólatok kedves volt ta ítványaink: Szabó Albert, Illyés Zoltán, Róth Imre, Nonn Gyula, Toóth József, Serly Ferenc, Mándy Elemér, Berkő Frigyes. Közrebocsájtottam e sorokat rólatok tanítványaink okulására, hogy példáitokból merítsenek erőt, hogy a hazaszeretet tüzét meg ne szűnjenek éleszteni, mint az előttünk legszentebb tüzet. Elmondhatjátok a költővel: „Vége van a földi harcnak, Melyre küldtél Istenem. Szent nevedben bízva küzdék, Hogy csatám nemes legyen. Jog s igazság vezéreltek, Hű fiául nemzetemnek: Úgy, miként parancsolád. Küldetésem itt a földön, Úgy akartad, véget ért. Lelkem immár Hozzád szállott, Óh bocsásd Uram, Eléd. Életemben hőn dicsérve, Ajkam erre áldva kére. „ Üdvözítsed telkemet!“ (Kovács ev. János.) A gimnázium hőseinek arcképcsarnokába most nyolcat soroltunk, a többiről majd a jövő esztendőben. Itt mondok köszönetét az adatok beküldőinek. Szerettem volna bővebb lenni, de úgy vélem, sikerült mindegyikről szívünk meleg érzésével a legfontosabb adatokat, a valóságot adni. Köszönöm Braneczky József tanár úrnak fáradozásait is, ki sorjában felkereste a mélyen sújtott családokat krónikánk tárgyáért. Az ö feljegyzéseiből, lemásolásaiból állítottam össze javarészben krónikánkat, melyet az elfogódott szív érzésével igyekeztem színesebbé tenni. A valót adtuk közre, mint ahogy illik hőseink emlékéhez. Nagykároly, 1915. június 9. Vidákovich Dániel, főgimnáziumi igazgató.
