Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1914

35

Nemestóthi Szabó Albert, aki Nagykárolyban, 1877. jan. 17-én született, róm. kath. vallású, aki mind a nyolc osztályt a mi intézetünkben végezte s 1894. jún. 20.-án érettségi vizsgálatot tett jó eredménnyel, 1915. május 7-én, midőn Polenátó! délre szakaszát rohamra vezette, ellenséges golyótól találva, hősi halált halt. Tiszttársai Boró község temploma közelében temették el. Ott pihen ő, a hazájáért vérét ontó hős a poetikus környezetben mindaddig, mig földi maradványai hazaszállíthatok lesznek Nagykárolyba, a családi sírboltba. Egyetlen fiúgyermekét vesztette el az atya és anya, amidőn halhatatlan lelkét visszaadta nemestóthi Szabó Albert Teremtőjének, akinek becsületesen megfutott életpályájáról, erős keresztény hitéről, tántoríthat- lan becsületérzéséről, elvhűségéről oly sokat, oly igen sok szépet tudnánk elmondani. A háború kitörése után nyomban önként jelentkezett katonai szolgálatra. A katonaságnál igen rövid idő alatt emelkedik a tiszthelyettesi rangra. Mint rettenthetlen vitézségű „Vilmos-huszár“ egymásután elnyeri az első osztályú ezüst vitézségi érmet és a német vaskeresztet. Ércnél maradandóbb az emlék, mit magának kivív az, ki nemzete történetének lapjára vérével írja fel derék nevét. Ez nemestóthi Szabó Albert! Polgári életében ügyvéd, a nagykárolyi Önsegélyző Népbank jogtanácsosa, Szatmár vármegye törvényhatóságának bizottsági tagja, Nagykároly város képviselőtestületének tagja, a szatmármegyei Néppárt elnöke stb., akiben szülővárosa a megye egykori jövendő híres nagyságát vélte felismerni. Nem csalódtunk! „Nemzetünknek hírszerzői, fényes csillagi“ közé emelkedett, „magyar népnek élő tüköri“ közé hívta meg a jóságos Isten, kinek szent akaratjában nyugodjatok meg ti őszbecsavarodott bánatos apa és költői lelkületű gyöngéd anya ! Mi örvendünk, hogy az általunk nevelt kis Bercikéből oly hős lett, akire büszkén hivatkozhatunk, s akinek messzi sirja felé küldjük üdvözletünket s üzenetünket: nem csalódtunk benned, Isten veled!

Illyés Olivér Zoltán született 1887. évi dec. hó 1-én Nagykárolyban, gör. kath. vallású. A főgimn. alsó négy osztályát végezte a mi intézetünkben 1897—1902. tanévekben. A gimn. negyedik osztályának befejezése után a nagyváradi hadapródiskola növendékeként végezte tanulmányait, mint tiszt- helyettes kezdte meg katonai pályáját. Mint 12-es honvéd-főhadnagy intézetünkben néhány évvel ezelőtt ifjúságunkat a céllövésre oktatta, éppen ezért mint volt kartársunk vitézi érdemei mélyebben vésődnek szivünkbe. Kiválóságát feljebbvalói is elismerték, mert egy ízben félévig Deésen az önkéntes iskola parancsnokságával is megbízták. A háború kitörésekor Galíciába vezényeltetek, majd Oroszlengyelországba, ahonnan febr. 10. már a Kárpátokban találjuk egész hadosztályukkal. Szept. havában Ravaruszkánál ellenséges golyó átlőtte karját, ő a kardját balkezébe véve vezette rohamra századát ; csak ezredesének szigorú parancsára hagyja ott a harcot, hogy bekötöztesse sebét. 12 napig feküdt betegen, azután ismét harcba megy, hol újból megsebesül. Két gránát csap le közelében s a nagy légnyomás súlyos beteggé tette. Nem jő haza, Tarnovban ápoltatja magát három hétig s felépülése után már a Dunajec partján találjuk, öt héten keresztül van a lövészárokban. Az oroszok a lövészárok ellen támadnak, de ő 264 emberével nemcsak visszaveri a támadást, hanem az 1250 főből álló ellenségre veti magát, a csapatot megsemmisíti. 630 halálosan megsebesített orosz maradt a csatatéren és 315 orosz foglyot ejtenek. Ezen vitézi tettéért tüntetik ki őt a Hl -ad osztályú hadiékítményes katonai érdemkereszttel. Bár a hadtestparancsnokság a hat hónap óta küzdő tiszteknek kétheti pihenőt engedélyez, nem veszi igénybe ezt, tovább harcol, mintha szállóigéje lett volna: „ott essem el én a harc