Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1911

Az iskolai nevelés néhány akadálya

mert a tanulás, amire a tanuló legtöbb idejét fordítja, nem nyújt elég alkalmat akaratmotivumok szerzésére. Tény ugyan, hogy a kötelesség következetes teljesítése, a feladott leckék rendszeres betanulása és az ezzel járó nehézségek kitartó leküzdése kitűnő eszköz az akarat erősítésére ; de ha a tanulók egyrésze ezeket az eszközöket nem használja fel, azt nem lehet mindig hanyagságnak mondani. Mai tantervünk kivétel nélkül minden tanulótól löbb irányú tehetséget követel. Feltételezi, hogy mindegyiknek van érzéke a nyelvekhez épp úgy, mint a reáliákhoz, vagy a rajzhoz. Pedig a valóság az, hogy a tanulók nagy része többé-kevésbbé egyirányú tehetségű. (Azok, akik minden tárgyból jelesen felelnek meg, az öteszes tanulók igen csekély százalékát teszik ki és inkább receptív, mint produktiv tehetségüek.) Ha az egyirányúság határozott, akkor a tanuló a tehetségének meg nem felelő tárgyakból nem tud elégséges eredményt felmutatni, ami kedvét szegi és akaratát gyöngíti. Mivel így sok határozott — jóllehet egyirányú — tehetség vész el a tudomány esetleges fejlődésének rovására, jó volna a:;on tanulókkal szemben, akik valamely tudományokhoz határozott tehetséggel birnak, az alsóbb osztályokban az Ostwald által is ajánlott recompensatios eljárást alkalmazni. E mellett szól az a tény is, hogy igen sok kiváló tudós tanuló korában csakis ilyen úton jutott a tehetségének meg nem felelő tárgyakból elégséges osztályzathoz és csakis ennek köszönhető, hogy tehetsége valamely ipari, vagy más pályán el nem kallódott. A négy alsó osztály elvégzese után a határozottan egyirányú tehetségű tanúlókat a tehetségüknek megfelelő olyan szakiskolába kellene utasítani, hol tanulmányai befejezése után az egyetem látogatására jogosító bizonyítványt nyerne. Mivtl ilyen szakiskolák olyan tanulók számára pl., kik határozott tehetséggel birnak a nyelvek iránt és reményt nyújtanak arra, hogy e tudományágat tovább is fejlesztenék, jelenleg még nincsenek : e tanulók megmentése érdekében a tantervet kellene módosítani. Lehetne talán a bifurcatióról is szó, vagy, ha ez most még lehetetlen, ta recompensatios eljárás alkalmazásáról a fels >bb osztályokban is. Az bizonyos, hogy a tanuló munkakedvét és akaraterejét fokozná az, ha a tehetségének megfelelő tárgyakkal többet foglalkozhatnék és ha nem nehezednék lelkére az a tudat, hogy munkája hiábavaló, mert más tárgyakból nem tud kellő eredményt elérni. De tény az is, hogy a tudomány is nyerne vele. Nem volt szándékom a felhozott kérdéseket bővebben kifejteni Ezt szakavatottabb paedagogusokra .kell biznom. Célom éppen csak az volt, hogy felhívjam rájuk illetékes emberek figyelmét. EJ-