Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1910

Adatok a főgimnázium ez évi történetéhez

nyeire és fogyatkozásaira és az utóbbinak orvoslási módjára. Majd kijelentette hogy az intézetnek ugy erkölcsi, mint tanulmányi állapota kielégítő s az intézet biztos irányban halad, hogy nagy nemzeti és kulturális hivatását tel­jesíthesse. Tankerületi kir. főigazgatót látogatásai alkalmával a vallás- és közoktatásügyi minisztérium megbízásából kisérte dr. Vajdinger Gyula min. fogalmazó, kit nevezett minisztérium a középiskolák tanulmányi ügyrendjének és igazgatásának tanulmányozására küldött ki. Az 1911. év máj. 12-én váratlan kitüntetés érte intézetünket. Dr. báró Barkóczy Sándor miniszteri tanácsos, a középiskolák legfőbb vezetője méltatta figyelmére főgimnáziumunkat és a Szent László konviktust. Őméltósága meg­hallgatta máj. 13-án három osztályban az előadásokat, megszemlélte a szer­tárakat, megtekintette az épülő konviktust. Az intézet tunulmányi és fegyelmi rendjében kifogásolni valót nem talált, sőt megelégedésének adott kifejezést, de már szertáraink felszerelését hiányosaknak mondotta, ép ugy szűknek az udvart. A konviktus épülete és beosztása megnyerte tetszését. Őméltóságának a látogatása örömmel tölt el bennünket, de reményt is nyújt, hogy a szer­tárak felszerelésének a hiányait a magas minisztérium támogatásával pótol­hatjuk. A min. tanácsos urat dr. Vajdinger Gyula min. fogalmazó kisérte. 7. A főgimnázium államsegélyének a kérdése. A gimnázium állam­segélye ügyében a minisztérium képviselője és a fenntartók megbízottai máj. 23-án tárgyaltak. A vallás- és közoktatásügyi minisztériumot Géresi Kálmán tank. kir. főigazgató, miniszteri biztos képviselte, a kegyes-tanitórend meg­bízottai Fekete Endre központi kormánysegéd és Cseh Lajos főgimn. igazgató, Nagykároly városé Debreczeni István polgármester voltak. A megegyezés az intézetnek jövőben kegyesrendi tanárokkal való ellátását és financirozását illetőleg teljesen sikerült. A megfogalmazott szerződést a vallás- és közoktatás­ügyi miniszterhez terjesztették fel elfogadás végett. így remény van, hogy a gimnázium fejlődését anyagi kérdések a jövőben nem fogják megakasztani. 8. A gimnáziumhoz kötött uj jutalomdíj. Sternberg Mór és neje Kaufmann Fanni aranylakodalmuk emlékére 500 koronát tettek le alapítványul. Az alapítvány kamatai évenként jutalomdíj gyanánt osztatnak ki szorgalmas és jó magaviseletű tanulók között valláskülönbség nélkül. 9. Iskolai ünnepségek. Az intézet ifjúságának több izben nyílt alkalma az év folyamán, hogy hazaszeretetének és a nemzet nagyjai iránt érzett ke­gyeletének kifejezést adjon. Tanúságot tett egyszersmint arról is, hogy az ének és a zene szivet-lelket nemesítő hatásait kellő méltánylásban részesiti. Az ünnepségekről részletesen a Kölcsey-önképzőkör számol be. 10. tanulmányi kirándulások. Rövidebb időt igénybe vevő kirándu­lásokról a szaktanárok több izben gondoskodtak. Felkeresték a közelebb fekvő történelmi nevezetességű helyeket. Növényt, rovart gyűjtöttek. Megtekin­tették a város ipartelepeit. A vizsgálatok bevégeztével 5 napra terjedő kirándulást tett 25 tanuló 2 tanár vezetésével az Al-duna, a Vaskapu-szoros, a Koronakápolna, Adakaléh sziget és Herkules-fürdő megtekintésére, lltba ejtették Arad, Temesvár és Szeged városokat, megszemlélték e városok muzeumait és történelmi tekin­kintetben nevezetes helyeit. 11. Katonai lövőgyakorlatok. A magy. kir. honvédelmi miniszter úr rendelete e tanév folyamán harmad izben tette lehetővé, hogy az ifjúság katonai kiképzését szervezhettük. A gyakorlatokban 12 VII. oszt. és 23 VIII. osztályú tanuló vett részt. A gyakorlatokat Molnár Sándor, majd utóbb Sar­vay János honvédhadnagy úrak vezették, a felügyeletet az intézet részéről Szolo­máyer János tornatanár teljesítette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom