Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

VIII. Adatok a főgimnáziumnak ez évi történetéhez

136337. sz. V. K. M. alább következő ügyek intézését a tankerületi kir. főigazgatóságokra ruházta át. 1. A 2 tárgyból bukott tanuló javitó vizsgálata. 2. Nyilvános tanuló osztályösszevonása. 3. Magántanuló osztályösszevonása. 4. Korengedély a középiskola I. osztályába való felvétel, illetőleg a cs. és kir. katonai reáliskola, honvédfőreáliskola s honvédliadaprődiskola vala­mely osztályából a középiskola megfelelő osztályába való átlépés esetében. 5. Javitóvizsgálat más helyen, mint a hol az elégtelen tanjegyet vagy tanjegyeket kapía. 6. Pótvizsgálat, mely ellen felebbezés történt, mert a tanári testület nem engedte meg. 7. Az illetékes főigazgató tankerületében levő középiskola kijelölése, a hol a banjalukai főreáliskolában, illetőleg a serajevói főgimnáziumban letett érettségi viszgálat kiegészítendő lenne. 8. A középiskola VIII. osztályának összes tantárgyaiból teendő vizsgálat: a) felső kereskedelmi iskolai érettségi vizsgálat; b) tanitói oklevél; c) felsőipariskolának és d) cs. és kir. hadapródiskolának elvégzése alapján. 9. A cs. és kir. katonai reáliskolából, a honvédfőreáliskolából s a hon­védhadapród-iskolából a középiskolába való átlépés. 10. Az érettségi vizsgálat a 9. alatt emiitett katonai iskolák teljes el­végzése után. 11. Osztályvizsgálat a reáliskola Vili. osztály tantárgyaiból a honvéd­liadaprődiskola 111. (utolsó előtti) évfolyamának elvégzése után és 12. külföldi érettségi vizsgálat kiegészítése iránt benyújtott kérvények elintézését. 817. ein. sz. V. K. M. megengedte, hogy Orosz György tanár szerkeszt­hesse a „Szatmárvármegye" c. politikai heti lapot. 17649. sz. V. K. M. jelen tanévtől kötelezőleg elrendeli az összes tan­kerületekben az igazgatói értekezleteket. 132702. sz. V. K. M. felhívta Nagykároly város tanácsát, hogy a tan­szeráltalányt emelje s a gimnáziumi udvart bővítse. 59441. sz. V. K. M. elrendelte, hogy az önként jelentkezők a görög nyelvből csak szóbeli érettségi vizsgálatra kötelezhetők. 100370. V. K. M. elrendeli, hogy a bizonyítványokban és a főnévköny­vekben az új helységnevek használandók. 131485. sz. V. K. M. megengedi, hogy igazgató a fegyverkezelést, cél­lövést s az ezzel kapcsolatos katonai gyakorlatokat az intézetbe bevezethesse. 4. Fegyelem és valláserkölcsi állapotok. Az intézet ifjúságának a magaviselete általában kielégítő volt. A szigorúbb büntetési fokozatok al­kalmazására ritkán került a sor. A jóakaratú intelmek és dorgálások legtöbb­nyire hatással jártak, néhány tanulónak azonban igazgató kénytelen volt az intézetből való távozást tanácsolni. A kath. vallású ifjak — a téli zord napok kivételével — naponkint szent misét hallgattak; ünnep- és vasárnapokon szent mise után erkölcsi oktatásban is részesültek. Március hó 28-án és 29-én áhítattal végezték a szent gyakorlatokat, melyeket március 30-án szent gyónás- és áldozással fejeztek be. Az év folyamán négyszer gyóntak és áldoztak. Tanáraik vezetése alatt jelenvoltak a körmeneteken.

Next

/
Oldalképek
Tartalom