Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

( mert ép az önuralom az, amit nem lehet a latin grammatikából megtanulni, s ti szegény férfiak csupa betű rágásból nem értek rá, magatokat továbbké­pezni." Pista találva érzi magát. Müveletlenségének további jeleit nem akarná többé adni, hanem szeretné latin nyelvtanának a becsületét megmenteni és igy szól: „Önuralmat ne lehessen az én grammatikámból tanulni ? Itt a hu­szonharmadik oldalon külön is olvasható Mucius Scaevola története, aki kezét lassú tűzön elégette. Ezt ugyan te meg nem teszed, ilyet — szeretném a kiabálásodat hallani !" Erzsike lenyeli ezen utóbbi kirohanást s csak ezt mondja : „Mondd csak kérlek, Pista, vájjon te megtanulsz-e nehéz súlyt emelni harmincszor egy­másután azáltal, hogy olvasod az újságban, hogy Nagy János Budapesten megtette ezt és díjat kapott érte ? Nem, saját magadnak kell gyakorolnod azt naponkint és súlyzókat emelgetni vagy egyéb súlyokat és a legkisebbel kezdeni — és igy tovább. Előbbi beszédem még korántsem volt égető parázs és mégsem tudtad azt eltűrni anélkül, hogy hangosan föl ne ordítottál volna. Azt hiszem, a ti tudatlanságtok minden tanultságtok mellett ép ebben áll : a legfontosabb dologban egészen járatlanok vagytok, t. i. hogy hogyan fogjon hozzá az ember, hogy továbbképezze magát ott, ahol a legtöbb műveltségre van szüksége — a szeretet, a türelem és az önuralom terén. Te oly szána­kozóan mosolyogsz az én portörlésemen — de én mondom neked, én a portörlésnél továbbképzem magam, izomgyakorlat az számomra az önle­gyözésben. Épen úgy, mint a tornász számára a súlyzó a szükséges eszköz, nem pedig a latin grammatika. A ti tudástok bizonyára szintén nagyon szép és jó — de a legfontosabb kiképzést nem adja meg és aki ezt nem tudja, az tudatlan minden tudománya dacára. Bocsáss meg a hosszú beszédért." Pista szívesen bocsát meg, alapjában véve jó fiú és becsületes a szán­déka, hogy továbbképzi magát, ezideig csak abban tévedt, hogy azt hitte, az ember annál inkább műveli magát, mennél többet tud és hogy minden kézi­munka tulajdonképen lealázó és butitó. Most azonban már kíváncsi lett és többet akarna tudni. „De hát hogyis képzeled te azt a továbbképzést a portörlés alkalmával ?" „Gyere velem egy körútra a szobán keresztül, feleié nővére, „akkor meg fogom neked mutatni, mily csodálatos képzőerő van a törlőronggyal való helyes bánásmódban." „Nézd, mindjárt a portörlés megkezdésénél elég világosan észreveszem, hogy bennem egy kényelmes és türelmetlen ember lakozik. S itt kezdődik mindjárt a továbbképzés. Hacsak a kéztől függne, az mindjárt ellankadna s csak gondatlanul, amúgy nagyjából, törölgetne itt-ott. Ilyenkor jó gondolatokra s akaraterőre van szükség, hogy önmagunkat fegyelmezzük és a törlőruhával minden sarokba és a faragványok közé mindenhová belenyúljunk. Azt hiszitek, hogy csak ti végeztek szellemi munkát? Ó nem, minden kézimunka egy­szersmind szellemi munka, hogyha a kezet megfontolás, türelem és gondosság vezeti — mind olyan dolgok, amelyekről a puszta kéznek sejtelme sincs. Ismered azt a mondást: Aki a legcsekélyebb dolgokban hű, az a nagyban is hű ? Ez a mondás ép azt akarja megértetni velünk, hogyha tovább akarjuk képezni magunkat a legmagasztosabb dolgokban és az élet legnagyobb fela­dataiban, akkor ép legapróbb és legjelentéktelenebbeknek látszó foglalatos­ságokkal és gyakorlatokkal kell kezdenünk — azért hát sohse gondold, hogy a portörlésnél csak a porral bíbelődünk, meg a bútorokkal és nem elsősorban talán saját lelkünket alakítjuk. Aki ama mondást a csekély dolgokban való hűségről mélyen szivébe zárva szem előtt tartja és aszerint igazgatja ujjait, az lelkében műveli magát, mert hisz igyekezete oda irányul, hogy minden cselekedetét a lélek formálja

Next

/
Oldalképek
Tartalom