Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1906
VIII. Adatok a főgimnáziumnak ez évi történetéhez
alkalmazására nem igen került a sor. A jóakaratú intelmek és dorgálások legtöbbnyire hatással jártak. A kath. vallású ifjak — a téli zord napok kivételével — naponkint szent misét hallgattak; ünnep- és vasárnapokon szent mise után erkölcsi oktatásban is részesültek. Március hó 16-án és 17-én áhitattal végezték a szent gyakorlatokat, melyeket március 18-án szent gyónás- és áldozással fejeztek be. Az év folyamán négyszer gyóntak és áldoztak. Tanáraik vezetése alatt jelenvoltak a körmeneteken. A tanulók pünkösd két napján félóránkínt felváltva imádták a legfelségesebb oltáriszentséget. Kellő szorgalmat fejtettek ki a szent mise áldozatnál megkívánt szolgálatban. A más vallású ifjak saját lelkészük, illetőleg hitoktatójaik vezetése alatt tettek eleget vallási kötelmeiknek. 5. Egészségi állapot. A tanári kar s az ifjúság' egészségi állapota az év folyamán egészében nem volt kedvezőtlen. Mert bár a járványos betegségek városunkat nem kímélték meg, az intézetben a tanítás semmi fennakadást nem szenvedett. Egyes tanulók ugyan hosszabb ideig voltak kénytelenek a szobát őrizni, de hála Istennek, haláleset nem fordultelő. A tanárok közül néhányan betegeskedtek pár napon át. 6. A megyéspüspök úr látogatása. Május hó 27-én szeretett főpásztorunk dr. Boromissza Tibor őméltósága tüntette ki magas látogatásával intézetünket. Meghallgatta a tanulók feleleteit és megnézte a szertárakat. A tanulókhoz minden osztályban igazi atyai szívből fakadó szavakat intézett. Istennek és a hazának a szeretetére és a kötelesség pontos, lelkiismeretes teljesítésére buzdította őket. Az intézet vezetősége előtt a tapasztalt rendrői és a tanulók helyes irányú vezetéséről a legelismerőbben nyilatkozott. A tanári karnak külön is a legnagyobb megelégedését fejezté ki. 7. Főigazgatói látogatás. Géresi Kálmán, a debreceni tankerület kir. főigazgatója iskolánk tanulmányi és fegyelmi állapotának a megvizsgálása végett az 1906. évi január 28-tól február l-ig tartotta hivatalos látogatását. E napokon sorrajárta az osztályokat, többször meghallgatta minden tanár előadását; átnézte az osztálynaplókat,'az ifjúság Írásbeli dolgozatait és rajzait. Február 1-én a tanári testülettel értekezletet tartott, amelyen kiterjeszkedett az iskolai élet minden ágára, intézményeink és működésünk előnyeire és fogyatkozásaira és az utóbbiak orvoslási módjára Majd kijelentette, hogy az intézetnek úgy erkölcsi, mint tanulmányi állapota kielégítő s az intézet biztos irányban halad, hogy nagy nemzeti és kulturális hivatását teljesíthesse. 8. Iskolai ünnepélyek. Az intézet ifjúságának több izben nyílt alkalma az év folyamán hogy hazaszeretetének és a nemzet nagyjai iránt érzett kegyeletének kifejezést adjon. Tanúságot tett egyszersmind arról is, hogy az ének és a zene szivet-lelket nemesítő hatásait kellő méltánylásban részesiti. Az ünnepségekről részletesen a Kölcsey-kör jelentésé számol be. 9. Tanulmányi kirándulások. Rövidebb időt igénybe vevő kirándulásokról a szaktanárok több izben gondoskodtak. Felkeresték a közelebb fekvő történelmi nevezetességű helyeket. Növényt és rovart gyűjtöttek. Megtekintették a város ipartelepeit.