Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1906

A hold fizikájából

és okszigént sem. Azért a szél, viz és jég nagyszerű munkáit a Holdon nem lehet észlelni, gömbölyűre csiszolt hegyormok, lassan lejtő völgyek, melyeket homok vagy sima kavics töltene ki, ott hiányzanak. A hegycsúcsok azon módon, élesen, egyenetlenül merednek égnek egymás mellett, amint az utolsó vulkános kitörés hagyta őket. A kőzetek ép és tiszta kristályai borítják a hegyek gerincét s vakítóan szórják szét a rájuk eső napsugarakat. Némely gyűrűshegyet különösen erős fényszóró kristályok környeznek, messze kiterjedő sugaras vonalak mentén, melyeket hatalmas utolsó kitörések hozhattak fölszínre a Hold belsejéből. Találunk azonban olyan képződményeket is a Holdon, melyeket a Föld történetében nem szereplő okok hoztak létre. A mi értelmezésünk szerint légkörnek nevezhető gázburkolat nem védelmezi a holdfelszínt sem a hősugárzás szélsőségei, sem a kozmikus kövek sűrű hullása ellen. A napsugarak két héten át feltartóztatás nélkül sütnek egy-egy területre. Ennek következtében nappal a felszínen levő anyagok (leginkább vulkánikus kőzetek) szertelen módon kiterjednek, megrepedeznek és mállásnak indulnak, — a hiilés folytán összehúzódó kemény kéreg pedig a hosszú (ugyancsak kéthetes) éjszaka alatt rohamosan sugározza ki kapott és állandó melegét a térbe s hamarosan néhány száz fokkal száll alá liőmérséke. Emiatt roppant repedések, egész repedés-rendszerek keletkeznek a Holdon, melyek egyik-másika már a Földről is látható. — A meteorok és tűzkövek, melyek a földi légkörben legtöbbször elégnek s így talajt nem igen érnek, csak kevéssel találnak több akadályra a Hold közvetlen közelében, mint a bolygóközben. Valamivel lehet csupán sűrűbb ugyanis a bolygóközi tért kitöltő ritka légkör a Hold körül, de abban a — 200°C hőmérsékű meteorok izzásig fel nem hevülnek, hanem azon hidegen, fény- és hangjelenség nélkül, megnő • vekedett sebességgel hullanak a Holdra. Korábbi korszakokban nem egy nagy meteor horpaszthatta be a kérget s nyithatta meg egy-egy tűzhányó kráterét; később már csak mély lyukakat ütöttek a talajban, melyeknek széle az ütközés melegétől kisebb-nagyobb változást szenvedett. így képzeljük mi, a földi fizika szerint gondolkozó emberek, aHold eddigi fejlődését s jelen állapotát. Az észlelő csillagászat és tapasztalati természettan alapján állva próbáltunk fővonásaiban összeállítani egy monográfiát a világtörténelemből, melyben a Tejút sok millió naprendszere egy nemzetséget s a Nap az ő bolygóival egy családot alkot. A Hold ennek a napcsaládnak egyik szerény, feltűnés nélkül élt, korán elhunyt tagja. Míg a nála idősebb Jupiter ifjú korát éli, mikor még forrásban vannak alkotó erői, már a kicsiny Hold élettelenül pihen hű társa, a Föld karjai között. Pedig a Földön is halni készül az élet. Pólusain a halál sziklakeménnyé fagyasztotta a vizet, hogy élő lény többé fészket ne találjon rideg talaján. De másutt még zsibong rajta az élet; levegőjét dalos madarak és kedves pillangók, földjét értelmes lények, szines növények lepik el, sőt belseje : a viz is sok ezer méter mélységig csodálatos élettel van tele. — Mindebből a Holdon semmi sincs már. Kihűlt, élettelen gömb a Föld bolygótársa, rajta bekövetkezett már a vég, melyet Földünkről álmodott meg a költő lelke.