Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1904

I. Új poéták

tól megfosztott realismusa, innen a nemzeti gondolatok kiveszése, innen az érzékies hangok a lanton. Csak ... nagy általánosságban adtuk ezt a szükséges, részletezőbb jellemzést irodalmunk jelen állapotáról. —- Hallunk ugyan magyar hangot is, felcsillanni látjuk Baksaynak, az örökszép „Gyalogösvény" nagy művészének, nemzeti világát Gárdonyinál, de különösen Benedek Eleknél és Kemecheynél; Szabolcska, Bárd Miklós, Harsányi lantján is megcsendül a nemzeti érzés dala: de e nevekkel talán fel is soroltuk a magyar lélek álmodozóit. ZSIDÓ KÖLTŐK

. | A nagy többség idegen eszmeáramlatok zászlóvivője. Talán soha nem mutatott fel annyi változatosságot, újszerűséget és keresettséget költészetünk, de egyúttal soha nem volt felületesebb, üresebb, tartalom nélkül valóbb, mint most. Nem múlik el hét, hogy új jelszavak ne merülnének fel, a melyeknek mindjárt akadnak harczosai, követői s egy darabig hatnak, mig az ujságvágy tart, aztán felülkerekedik egy még ujabb s amazt elfeledik. Pedig olyan hangzatos elnevezések alatt kerülnek forgalomba! Egyik századvégi, a másik naturalista, verista, a harmadik a túlzó realismus hive, a negyedik secessionista és szátnlálhatnók a végtelenig. Ez új irányok átültetői jórészt zsidó iróink. Faji jellegök, keleti vérök, érzékies anyagiasságuk visszhangra talál Nyugat eme heinei cynikus dekadentiájában s talán ebből magyarázható Szilágyi Gézának megundoritó, Ignotusnak, Heltainak, Fehér Jenőnek, Makainak, Telekes Bélának perditák bűneit, mámoros bachanáliák tobzódásait festő és kiszínező pornographiája. Sem a felekezeti elfogultság, sem a merev conservativismus hangja nem szól belőlünk, a mely már eleve pálczát tör mind a fölött, a mi új. Nem. Mert sokkal inkább igaznak kell tartanunk, a mit századok tapasztalása bizonyít, hogy minden ujabb nemes eszme, vagy irány meghonosulása irodalmunkban csak fejlesztő hatással volt rá és jóval kiszélesítette, előbbre vitte — hanem a kétségeskedés kérdése gyötör, vájjon ezek a naponkint születő uj irányok hasznára, javára válnak-e féltetten őrzött irodalmunknak. Az általános ember közös eszméi — tárgyai minden művészetnek. Ha most ily szempontból tekintjük ez új irányokat, következtetésünk szomorú eredményre vezet. Az bizonyos, hogy elég általános érzések kapnak hangot Írásaikban, a melyekben féktelen erkölcstelenségek sivár ingoványába kerülünk, a hol az asszony megvehető, a nő becsülete semmi, anya nincs, az erkölcs elpusztult — mert ilyeneket zengnek az új, ujabb és legújabb irányok költői — de hát a római irodalom aranykora után is ilyen tobzódó, féktelen orgiák ülték diadalukat, a mikor a lant a hetairákat énekelte meg — és vájjon ezek a poéták nagy alakok-e ? Nem, mert nem általános emberi érzés ihleti meg lantjukat, hanem alacsony, undorító, testi. És a nemzeti érzés miben domborodik ki? Semmiben. Fajunk józan erkölcsössége nem kívánja ezt a megfűszerezett érzékcsiklandást, visszariad attól a lázongó érzéki tűztől, a mely pusztító lángjával megsemmisíti azt a női becsületet, a melyben ott van ez az imádatos név