Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1900

I. Poór János kegyeletes emlékezete

sunkat siratta el a baráti, szerzetes testvéri szeretet igaz melegével. Akkor még nem sejtette, hogy alig másfél év multán ö felette keseregnek rendtársai. Az 1899. évi július havában nagy mozgalom volt érezhető szerte a hazában. Az az édesen daloló, az a daczos ember, az az ifjúság bálványa, az a költő, aki valóságos cultust teremtett magának, 50 év előtt esett el „a harczmezején." Ünnepelni készült az ország, ünnepelni minden falva; hiszen nincs ebben a szép országban egyetlen egy ember sem, akinek szívéhez nem férkőzött majd édesen bús szép dalával, majd lelket rázó, fenséges ódáival. A magyar Tyrteust kívánta ünnepelni a nemzet. Szép, nemzetünk nemes érzületére valló lelkesedés volt. Kimaradhatott-e az ünneplők sorából Szatmármegye ? kimaradhatott-e Nagykároly, hol a lánglelkü költő először látta meg az ö Júliáját, aki annyi édes dalt csalt ki lantjából ? Nem. Nem is maradt ki. Megalakúlt már a Kölcsey-Egyesület, volt, a ki irányítsa a közérzületet. Július 14-én választmánya már elhatározta, hogy július 30-án, mint az ünnepség fényének megfelelőbb napon Petőfi-ünnepélyt rendez Erdődön. Július 22-én állította össze a választmány az ünnepség programmját, melynek negyedik számát boldogúltunk: „Gondolatok az erdödi várban" czímü költeményével foglalta el, elszavalására pedig Andrássy Ilona kisasszonyt nyerte meg. Kegyeletes megemlékezésem keretébe nem tartozik az ünnepség további leírása; megörökítették azt úgy a helyi, mint a fővárosi lapok; de nem tehetem, hogy az érzelem igaz hangján szóló, Petőfi romanticus szerelmét oly találóan festő remek költeményből ízelítőül legalább egy-két sort ne közöljek. Könyes szemekkel időznek el gondolatai a múltak emlékein, igy kezdi szép költeményét, hogy azután a nap hősét mutassa be hallgatóinak ilyetén formán: Egy ifjú járt itt, akinek nevénél Nincs a magyarnak fényesebb neve,