Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1900

I. Poór János kegyeletes emlékezete

évi november hó 19-én tartott gyászünnepélyen jutott nyilvánosság elé Bornemissza Géza, vármegyei árvaszéki ülnök előadásában. A költemény megérdemelt sikert aratott. Szavaló a megkapó fájdalom hangját egészen eltalálta s a gondolatokban gazdag költemény egyetlen egy szavát sem engedte nyom nélkül eltűnni. Az elismerés kijutott mindkét félnek; szerzőt és előadót egyszerre kivánta látni a pódiumon a bánatos közönség, mely saját érzelmének kifejezését hallotta az igazi hívatottsággal megírt szép költeményben. De szép is ennek minden gondolata ; szép minden sora, szép, találó minden kifejezése; oda illő minden szava. A szabadságharcz leveretése után kővetkező szomorú helyzetet állítja elénk; azután megházasítja az ifjú fejedelmet egy angyalt adva oldala mellé, akivel bejárja szép Magyarországot s Amerre vezette, amerre megfordult, Ott a szép reménység rózsaága virult. Oli, milyen boldog volt, oh, mint örült lelke, Mikor a nemzetet szívéhez ölelte! Mint szerető anya egyetlen gyermekét, ügy dajkálta, védte kedves magyar népét! De a gonosz ármány meg nem pihenhetett, mondja tovább a költő s átvezeti a boldogtalan királynét a szenvedések kínos utján; elragadtatja egyetlen örömét, boldogságát, reményeinek összeségét, egyetlen fiát; kinek elvesztése után Szerető jó szíve csak mi közénk vágyott. Reméltük, hogy közöttünk vége lesz szenvedésének. De rettenetes végzet nem igy akartad, folytatja tovább költőnk. Reá szabadítád rettentő bosszúját, Egy tévedt rendszernek őrült fenevadját!