Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1898
— 36 röviden a következő. Thyrsis és Mopsus mohos kőszikla alatt ülve fütyörészgetést hallanak. Thyrsis dalra szólítja az oda érkező ismeretlen pásztort, Menalkast s jutalmul tavaszi tájképpel kiveri pipát igér neki. Menalkas szép tavaszi dalával meg is nyeri a jutalmat. Mopsus erre kedvet kapva, ö is nótába kezd, de dala oly ügyetlen, hogy Thyrsis nem a legdicséröbb kifejezésekkel kéri elhallgatását. Érdekesek Thyrsis azon végső sorai, melyekben kora hívatlan költőit szégyeníti meg. „Többnek szól a levél: több fűzfa verseket Láttunk emitt amott, ki tűrné ezeket? Rövid beszédemnek csak ez a sommája: Letörött alattok Pindus lajtorjája. A többit, úgy tetszik, már hozzá tudhatod, Ha reájok találsz, fülekbe súghatod. Úgy látszik Faludy is megunta korának eszméden „fűzfa- verseit“ s nézetét, bírálatát kereken kimondta e néhány sorban. Érdekes, hogy egynémely kéziratában, mint például a Révai használta kéziratban is, nincs meg ezen idill. Mig Faludy emez eljárása magára, a sértés árnyékát is kerülő ember jellemére mutat, bizonyságot tehet arról is, hogy mennyire irodalmi nyilvánosság nélkül szűkölködött a nemzetietlen kor és mennyire szokatlan volt még akkor a bírálat hangja. Mert valószínű, hogy egyedül azért hagyta ki e verset a költő, mert „nem akarta ezzel a rossz költőket megsérteni.“1 A negyedik idill: „Az Aggódó Pásztor“, — Vergilius hatásának észrevehető nyomaival — Alcon juhász esetét monja el, ki megcsalatva kedvesétől halálra készül s Meris barátját kéri, hogy nyújtson neki hozzá segítséget. Meséjének erölte- tettségével s nyelvezetének Faludynál szokatlan pongyolaságával müértéke kevés. Közvetlen melegségükkel becsesebbek s egyéni vonatkozásainál fogva legérdekesebbek az ötödik és hatodik, melyekben a költő saját búját-bánatát rendje eltörlése felett adja a természet fiainak ajkára. Az ötödik „Ismét Pásztorversengés“ czímmel a csapás közvetlen hatása alatt keletkezhetett, midőn az ember szíve panaszszal van telve, midőn a lélek . elboru- lásába a reménynek egy sugara sem téved. Ez a reménytelen, ') Toldy Nemz. К. II. k. 907. 1. jegyz.
