Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1898

I.

Faludy Ferencz élete.

Faludy Ferencznek, a szerény lelkű jezsuitának élete és működése abba a korba esik, a mely a szatmári békétől (1711) a testörirók fellépéséig 1772) terjed és melyet szépirodalmunk története a hanyatlás korának vagy nemzetietlen kornak mond és méltán. Szomorú e kor emléke, akár társadalmi és nemzeti életére, akár irodalmára tekintsünk. Valóban megrendítő az a kép, mely kiváltképen Grünwald Bélának, a tragikus sorsú Írónak izzó hazaszeretettel írt munkájából „A régi Magyarország“-ból elénk tárul, mely ha túlzó színeivel kissé bizarr is, de a való élet, a valódi történelem alapján áll s azon eszmékből épült fel, melyeket e kornak vagy a közvetlenül utána következőnek emlék- és történetírói és költői szomorú vádakként jegyeztek fel számunkra. Felfogásunk s Ítéletünk lehet enyhébb, mint e kiváló íróé; a hanyatlást, a sivárságot zsibbadásnak, a feltámadást megelőző álomnak vagy, ha úgy tetszik, lassú erőgyűjtésnek nevezhetjük, mely az idők méhében utána következő, részben általa megterhesült fényes korszaknak rohamos haladásához anyagot és erőt gyűjtött; sokban menthetjük is a kort, egyben másban szép haladást is mutathatunk fel; sőt másokkal e kor vezető és uralkodó nagy szelleménék, „a jó magyar asszonynak“, Mária Theréziának eszméiről, intézkedéseiről is megbékélt hangulattal elmélkedhetünk: de mégis e kora maga elnemzetiet- lenedett föuraival, elparlagiasodott köznemeseivel, a nemzeti szellemnek és köztörekvések elnémulásával, a nemzeti elem gyérülésével, kozmopolitaságra hajló társadalmával — elszomorító emlékként lebeg a szemlélődő előtt s az alvásnak benyomásával hat az elmére, mely alvás annyira hasonlított a halálhoz!