Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1897
szokott elemeknek általában csak egy forrasztáshelyük van, melynek kivételével a többi rész egymástól elszigetelten, favagy üveghengerbe záródik. Az egész készülék lándzsa-alakú. Mérések alkalmával az elem szabad végeit galvanométerrel kapcsoljuk és az összeforrasztott hegyes részt az állat vagy növény testébe szúrjuk. Az elem megváltozott mérséklet különbsége, a galvanométer tűjét nyugalmi helyzetéből kicsapja. E kicsapás nagysága a kívánt hely hőfokának mértékét adja. Ily módon Bequerel és Breschet azon csekély höfejlödést is képesek voltak megmérni, mely az állati test izmai összehúzódásának következtében jelentkezik. A megkezdett úton Nobili a mérés pontosságát részint az érzékenyebb oszlopok, részint az astatikus delej tűk bevezetésével rendkívül nagy tökélyre emelte. A vizsgálat alá vett tárgyról siető hösugarak összpontosítása érdekében oszlopának egy rendbeli forrasztáshelyeire belül csiszolt, csonka kúp alakú, úgynevezett „reflektorát illesztett. így felszerelve, astatikus tűvel biró galvanométerrel kapcsolatban, a telepet thermo- multiplikátornak, thermoskópnak nevezzük. A thermomultipli- kátor a tudományra nélkülözhetetlen. A hősugárzás és höát- bocsátás törvényeinek, a különböző fémek hővezető képességének ismeretét ezen egyszerű, igénytelen műszernek köszönjük. A kéz sugárzó melegét 3—4 dm.-nyi távolságról, valamint a szoba faláról visszaverődő rendkívül kismennyiségü hőt velők határozták meg. E készülék a lehető legkisebb mérsékletek észlelésére, a fok 0*005 részének kimutatására sikerrel alkalmazható. Magasabb hőfokok megmérésére, hogy a galvanométer-tü nagy kitérését megakadályozzuk, legczélszerübben oly elemeket használunk, melyek anyagai a hövillamos sorban egymáshoz közel állanak és lehetőleg rossz villamvezetök. Az alkalmazásban Bequerelé1) az érdem, ki két különböző platinából készült elemmel a borszeszláng más-más helyeinek hőmérsékleti meghatározására tett méréseket. Kísérleteinél az elem szabad végeit galvanométerrel kapcsolta össze és a forrasztáshelyek egyikét állandóan 0°-on tartva, a másikat a lángba helyezé. Föltéve, hogy a tűnek kitérései annál nagyobb intervallumok között vehetők arányosaknak az előidéző hőmérsékletekkel, minél magasabban feküsznek a hasz— 30 — ’) Pogg\ Ann. IX.
