Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1896

— 25 —

m ask о do U minden téren, s nem volt többé hatalom, mely feltartóztathatta volna haladásában. S ezt egy egyszerű szerzetes telte, kiben egymagában testesült meg a bit, a jóság, a keltem, a ki ékesszóló volt mintegy ó-kori népszónok, exaltált, mint egy próféta, szigorú, mint a thebailák légiójának egy coenobitája; a ki türelmes a hűbériség poklában; a ki igével fegyverkezik fel akkor, midőn az egész világ nyakig vasba öltözködik; aki szenvedélyesen szereli a természetet és szépségét abban a korban, melyben kegyetlenül bánnak az alsóbbrendű lényekkel és megvetik őket; a ki misztikus rajongó költő, a ki az állal, hogy osztozik minden szenvedő fájdalmában, érdeklődik minden teremtmény sorsa iránt, meg van áldva természetfölötti szemlélő tehetséggel és prófétai ihlettel, a ki mélyreható reformátor, a ki megvilágositja az evangélium lapjain elrejtett demokratikus érzelmet és megsejti, hogy valamennyi kaszt természetes egyenlőségben fog egyesülni.

Assisi szent Ferenez egy eszme, mely művészetet, vallást, költészetet, egy egész világot, sőt egy egész eget hoz létre. A 13. században két ember van, kiknek értelme a tudomány legvégső határaihoz is eljutott; egyiköket szent Bonaveuturá- nak, a másikat szent Tamásnak hívták: egyik a középkor Platonja, a másik Aristotelese. Mindkettő az emberi szellem legelrejtettebb zugaiba hatolt be. Mindkettő beszélt Istenről és tulajdonságairól, a Gondviselés törvényeiről, a Teremtő és teremtés közti viszonyról, mindenről, a mi a valóságban létezik, a porszemtől kezdve a fényes szféráig, a szférától az angyalig, az angyaltól az Igéig, mindazonáltal egyikük sem volt képes oly fenkölt aestetikát alapítani, melyet a pór és festő is átérez- zen. Ez a csodálatos feladat, a szegény, a tudatlan, a bolond, az örült — mint kortársai közül igen sokan nevezték — ifjúnak, a megdicsöült szent Ferencznek jutott, kit az utczai gyerekek kővel hajigáltak meg és a kit minden úgynevezett intelligens ember kinevetett. Kinevették, mert nem tudtak felemelkedni arra a szellemi, titkos, eszményi magaslatra, mely szent Ferenczet világító fáklyaként vezette tettében. Oly egyén, mint szent Ferenez, ki a gyűlölet és harcz idejében a szeretet által áldozatra készekké tudta tenni az embereket, a hűbéri aristokratia korszakában, midőn maguk a papok is fejedelmekként szerepelnek; a ki az egyenlőséget és a tiszta keresztény érzésből fakadt evangéliumi demokratiit megteremtette, mely arra volt hivatva, hogy hozzájáruljon a kasztok lerombolásá-