Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1895

— 38 — saját gondviselésem alá venni és azt a tornarendszer köve­telményeihez képest ellátni és fentartani. E felhívásra folyó évi márczius 1-én oly értelmű nyilat­kozatot adtam a Minisztériumnak, hogy habár 1859. évben, midőn az akkor fennállott cs. k. kormány a tandijszedést megrendelte, mindaddig, mig a tandíj szedetik, magamat az iskola fentartása körüli költségek viselése alól feloldottnak jelentettem ki, jelenleg azonban méltányolva a városi közön­ségnek a nevelés ügyében tanúsított buzgó törekvését és te­kintetbe véve, hogy az uj tornarendszerrel szaporodott költsé­gek miatt a városnak a tandíj megnyerése esetében is még mindig tetemes költségei maradnak: azon esetre, ha a város igazolandja, hogy a tandijszedés iránti engedélyt a kormány­tól megnyerte, a gymnasiumra vonatkozó kegyuraságot oly mérvben, mint azt őseim magokra vállalták, a miként azt én is 1860. évig folytonosan teljesítettem, újból szívesen elvál­lalom s a kegyurasági adományokat — melyek évenként bi­zonyos mennyiségi pénzösszegből, tűzifából, az épület fen­tartása és javításából állanak — jövőre is teljesíteni nem csak kész vagyok, sőt eddigi kötelezettségemen kívül az V. és VI. osztályra egyenkint 3 öl tűzifát is megajánltam. Ezekből meggyőződést szerezhet az érdemes közönség, hogy én ezen ígéretemhez képest, melyet a városi közönség­nek múlt évben szóbelileg kifejeztem, híven és jó eleve érte­sítettem a Minisztériumot; miért is ha a szóban forgó kér­dés még függőben van, az ez iránti sürgetés egyenesen a Minisztériumhoz intézendő. Hazafiui üdvözlettel vagyok a nagyérdemű városi kö­zönségnek Pesten, 1869. aug. 31-én. alázatos szolgája Gróf Károlyi György. >) Szalay Mihály, Nagy-Károly város akkori polgármestere az aug. 15-iki gyűlésből kifolyólag a vallás és közoktatásügyi magy. kir. Minisztériumot is‘ értesítette, hogy Nagy-Károly városa gymnasiumát fejleszteni kívánja egyelőre az V. és , VI. osztálylyal, melyeknek vezetését a kegyes-tanítórendi atyákra bízza; kötelezi magát, hogy a három uj tanerőt 600 frttal díjazza fejenkint stb. Erre a Minisztérium 1869. okt. 4-ikéről ezt irta Szatmár m. közönségének: 1) Gymn. levéltár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom