Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1895

— 160 — A tanév mindkét felét vizsgálattal, még pedig nyilvános vizsgálattal záratta be a helytartótanács, mely vizsgálatok az igazgatónak, vagy helyettesének elnöklete alatt tartattak meg. Első volt a hittaní vizsgálat a püspöki biztos elnöklete alatt; azután külön-külön minden tárgyból, vagy a rokonszakok egybekapcsolásával. Fegyelmi rendeletéi egyaránt érintik a tanárokat és a tanulókat. Az igazgatónak adott utasításokban szigorú miheztartás végett a felterjesztésekre vonatkozó rendeletek foglaltatnak. A tanároknak pedig szigorúan meghagyja: 1. A tanulók mindkét félévben az előadások alatt több­ször kikérdezendők egyrészt azért, hogy az ekként fölismert szorgalmuk és felfogásuk fokozatát az érdemsorozat minél hűbben visszatükrözhesse, másrészt pedig, hogy folytonos éber figyelemre és munkásságra ösztönöztessenek. 2. Helytelen azon eljárás, mely szerint, ha egy tanuló a félév elején egyszer kihallgattatván, nem egészen kielégitőleg felelt, noha később legnagyobb szorgalmat fejt is ki, az te­kintetbe nem vétetik és részére kevésbbé kedvező bizonyít­vány állittatik ki, miáltal a tanuló elkedvetlenedik és utóbb igyekezetének sikerén kétségbeesvén, magát elhanyagolja. 3. Az előadandó tantárgy a kiszabott tanórákhoz mérten előre felosztandó és félévenkint teljesen bevégzendő, nehogy annak az év végére maradt valamely része is az idő fogyta miatt vagy felületesen kezeltessék, vagy éppen kihagyassék. 4. A rendes hétközi s egyéb szünnapok iránt fennálló 1854. dcczember 15-én 18748. sz. a. szabályrendelet szem előtt tartandó, szigorúan tiltva lévén minden attól eltérő szünetelések, valamint a tanévnek későbbi megkezdése, vagy későbbi befejezése. 5. A házi és iskolai írásbeli dolgozatok kelletén túl sem szaporitandók, sem megróviditendők és mindenkor az illető tanár által kötelességszerüen átnézendők és bírálati jegyekkel a tanulóknak további okulásul visszaszolgáltatandók; figye­lemmel lévén arra is, hogy egy-egy szünnapra csak egy házi feladvány jusson. 6. A kitűzött tanórák pontosan betöltendők; távol legyen azoknak akár későbbi megkezdése, akár további beszün­tetése, vagy éppen önkényes elmulasztása. 7. Az oktatás és nevelés a középtanoda feladatához tartozván, a tanárnak nem csak szakavatottnak, hanem kellő

Next

/
Oldalképek
Tartalom