Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1895
— 118 — otthont lelt a kolozsvári színházban, majd az 1837-ben megnyílt nemzeti színházban. Az akadémiát 1825-ben törvénybe igtatták; 1828-ban az alapszabályokat kidolgozó bizottságot megalakították; működését pedig 1830. november 17-én kezdette meg. íme a szellemi vívmányok rövid összfoglalata. Intézetünk évkönyveinek tanúsága szerint nálunk az 1845-ik év második felétől kezdve magyarúl történt az ügykezelés. Lássuk már most, mi történik a közoktatásügy terén. Az államhatalom továbbra is érvényben marad a közoktatást illetőleg. A király helytartótanácsa által intézteti az ügyeket, mely tanács a főigazgatóságokkal, ezek az igazgatóságokkal közük a rendeleteket. A helytartótanács az I. Ratiót, mely emberi és igy nem is volt tökéletes mű, de meg a II. József behozta önkényes intézkedések hatása alatt is már 1790-ben revisio alá vette, hogy megtartsa belőle a jót s újakkal pótolja, a mi idejét multa, vagy a korba nem illik bele. E revisio azonban nagyon lassan haladt, úgy, hogy a II. Ratio csak 1806-ban készült el. 1802-ben azonban megjelent az átmeneti intézkedés, melynek a kimagaslóbb pontjai voltak : A vallástan minden osztályban heti 2 órában tanítandó; a kath. tanulók tanáraik vezetése alatt a körmeneteken tartoznak megjelenni; a tanulóknak nyilvános helyeken nem szabad megjelenniük; a szülők, ha gyermekeik erkölcsi nevelését elhanyagolják, meg- bűntettetnek; végre a tanároknak meghagyatott, hogy jó példával magok járjanak elő. 1806-ban elkészült a Ratio Educationis II., melynek intézkedései nyomban életbe is léptek. E Ratio gymnasiuma különbözött az I. Ratio gymnasiu- mától, a mennyiben az elemi iskola III. osztályából I. gym- nasialis osztályt csinált, mely minor parva nevet nyert, melynek tanítói a gymnasium tanárai közé osztattak be. így került a világi Román, vagy Romány és Barna Ferdinánd intézetünkhöz. Az előbbi I-ból lett a II. osztály, mely major parva nevet kapott; a III és IV. osztálylyal képezték az algymnasiumot. Az algymnasium tehát négy osztályból állott. A középfokú gymnasium nagygymnasium nevet nyert, mely állott a kis gymnasium osztályaiból, továbbá a két humanior osztályból, melynek növendékei secundi anni és primi anni