Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1894
— 78 — Mivel a tőke még nincs egy éves, hogy kezelésében a kellő rend megállapittassék, kamatai csak a jövő tanévben adatnak ki". E rovat alá vonjuk azon 32 frt 50 krt, mely felülfizetésképen matinénkon befolyt. Itt emiitjük fel azon 29 frtot, melylyel ifjaink a zászlóalapot kiegészítették. Ma már készen van a zászló, melyet majd szent Imre napján ünnepélyesen fogunk felszenteltetni. Fogadják a lelkes alapító, az ifjúság haladását intézetünk gyarapodását szivökön hordozó adományozó urak, egyesületek és társulatok az igazgatóság legbensőbb köszönetét. 13. Az évet befejező vizsgálvtok. Mielőtt a vizsgálatokról beszámolnék, meg kell emlékeznünk azon változásról, mely ez évben a püspöki biztos személyét illetőleg történt. Azt a derék férfiút, kinek neve évkönyveink lapjain mindig a legjobb nevek között említtetik; a kí vizsgálatainkon egy jóságos apa türelmével hallgatta a gyengébb feleleteket is ; a kí a vizsgálatok végeztével vallásosságra buzdította növendékeinket, értem nagys. és ft. Serly Károly püspöki biztos urat, nem tisztelhettük körünkben. Súlyos betegsége kórágyhoz szegezte őt s arra kényszeritette, hogy esperesi s püspöki biztosi állásáról leköszönjön. Midőn őszinte fájdalmunknak és részvétünknek adunk kifejezést, biztosítjuk, hogy ugv növendékeink, mint a tanár-testület hiven megőrizzük emlékét. — Az igy megüresedett állásra mélt. Meszlényi Gyula, megyés püspök ur 727. sz. a. kelt rendeletével ft. Kosztra Ignácz csomaközi plébános és esperes urat nevezte ki. Üdvözöljük uj állásában mint szakférfiút, ki maga is foglalkozván a mármaros-szigeti ev. ref. főgymnasiumban a növendékek oktatásával, bölcsen tudja, mit kívánhat ifjainktól. Üdvözöljük a derék papot és humánus érzelmű férfiút s kívánjuk, soká legyen püspöki biztosa intézetünknek. — S most áttérve a vizsgálatokra, jun. 15-én kezdettük meg s tartottak jun. 24-ig. A vallástanból jun. 17-én volt ft. Kosztra Ignácz, illetőleg ft. Barbul Czerjék ur elnöklete alatt. A VIII. osztálybeliek május 8-án kezdették meg a vallástannal ugyancsak ft. Kosztra Ignácz, püspöki biztos ur elnöklete alatt s 11-én fejezték be a vizsgálatokat, megjegyzem, főigazgatói engedélylyel, mely engedély az irásbeliérettségi vizsgálatra is kiterjedt, a mennyiben az érettségi szabályzattól eltérőleg máj. 13—19-ig tartottuk meg a közbeeső ünnepek miatt. A szóbeli érettségi vizsgálat jun. 19-re és 20-ra volt kitűzve ; azonban a tank. főigazgató betegsége miatt csak 21-én volt megtartható, melynek eredményét az utolsó statisztikai táblázat mutatja. 14. Már a mult évi Értesítőben emiitettük, hogy Nagy-Károly városa eleget akarván tenni a magas kormány harmadik kívánságának is, hogy t. i. az intézet, mely 8 osztályra szűknek bizonyult, kitoldassék, aprilisban megkezdette a kibővítést. A szerződéshez mérten Nonn Gyula, derek építőnk a munkát szeptemberre elkészítette s egy napi késedelemmel az uj épületet használatba vettük. Nem akarunk dicsőítő éneket zengeni, de annyit habozás nélkül kijelentünk, hogy a város tőkét még jobb helyre nem tett, melynek gyümölcsöző kamatait már a közel jövő meg hozza ugy a szellemi, mint az anyagi téren. E kitoldás eredménye lőn, hogy a nm. vall. és közoktatásügyi m. kir. minisztérium intézetünknek a nyilvánossági jelleget s érettségi tarthatási jogot végleg megadta.