Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1894
— 75 — 1167. A rendfőnökség megköszöni ifjúságunknak rendfőnökünk elhunyta fölött kifejezett őszinte részvétét. 542. A jövő tanévre megállapított tankönyveket a főigazgatóság helybenhagyólag vette tudomásul. 27082. A vall- és közokt. m. kir. min. Szolomájert a jun. hóban Budapesten rendezendő játéktanfolyamra felvette. 3. Aug. 27-én tartottuk meg az alakuló gyűlést, melyen a tantárgy felosztás véglegesen megállapittatott s kijelöltettek az osztályfőnökök. 29-én kezdtük meg a javitó, pótló s felvételi vizsgálatokat, melyek végeztével megkezdődött a tanulók beiratása s tartott szept. hó 3 első napján. 4-én volt az ünnepélyes „Véni Sancte." 5-én az építkezés befejezésénél mutatkozó hiányok miatt szünetelnünk kellett s csak 6-án történhetett meg a promotio. 7-én vette kezdetét a rendes előadás. 4. Fegyelem és valláserkölcsi állapotok. A felsőbb tanhatóság által helyben hagyott fegyelmi szabályokat közvetve minden szülőnek, illetőleg gyám- és szállásadónak kézbesítettük, hogy tudják, mit engedhetnek meg gyermekeiknek, illetőleg a gondozásukra bizott növendékeknek és mit nem. S hogy az erkölcsi siker annál inkább biztosítva legyen, az igazgató osztályonkint felolvasta a fegyelmi szabályokat s megmagyarázta egyes pontjait. A siker meg is volt általánosságban. Egy növendék azonban oly bűntényt követett el, mely miatt a - tanár-testületnek rendkívüli tanácskozmányra kellett összejönnie, melyen az intézetből kizárta a lopáson ért Pásztor Dezső III. oszt. tanulót, mely ítéletét a magas minisztérium ápr. 17-én 18553. sz. a. k. rendeletével helybenhagyta. A kath. vallású ifjak a téli zord napok kivételével naponkint szent misét hallgattak, ünnepeken és vasárnapokon a szent mise után erkölcsi oktatásban részesültek. Az év folyamán négyszer gyóntak és áldoztak. — Tanáraik vezetése és felügyelete alatt jelen voltak a buza szentelési körmeneten, a keresztjáró napokon tartani szokott körmeneteken s az urnapi körmeneten. A nem kath. vallású ifjak saját lelkészük, illetőleg hitoktatójuk felügyelete alatt végezték vallási dolgaikat. 5. Egészségi viszonyaink, az egész éven át észlelhető abnormis időjárás mellett is általában jók voltak. Tanítványaink inkább csak muló bajok miatt kényszerültek otthon maradni. Volt egy pár nehéz betegünk is ; egy jóravaló negyedik osztályú tanulónk nem is mutatta magát egész éven át; sőt a halál is megkövetelte a maga adóját. Kiragadta a szülői karokból s tanuló társai köréből Keszler Ábrahám 1. és Osváth Miklós VI. oszt. növendékeinket. Amannak, mert a szülők részéről jelentés nem történt, nem voltunk a temetésén; emezt tanárai és tanulótársai kisérték az örök nyugalom helyére. A halottas háznál a főgymn. énekkar énekelt egy gyászdalt; a temetőben egy gyászdal eléneklése után Striss Sándor VI. o. t. mondott neki Istenhozzádot tanulótársai nevében, a viszontlátás édes reményével iparkodván gyógy irt csepegtetni a gyászoló szülők és testvér fájdalomsebére, kik benne egyetlen fiokat, aggkoruk leendő táplálóját vesztették. Intézetünk egy szépreményű üát siratta az élte tavaszán elköltözöttben. Legyen a hant neki könnyű. Emléke élni fog körünkben. Az egészségi viszonyok ápolására megtettünk mindent, a mit a modern paedagogia követelt, a mit a fensőbb tanhatóság elénk szabott s a mit belátásunk szerint jónak láttunk. Dr. Áldor Adolf, városi főorvos két izben látogatta meg intézetünket s vizsgálta meg az ifjak szemét, vájjon nem trachomásak-e s mind két esetben megelégedéssel távozott. Dr. Aáron Sándor a tanév elején 32. növendékünket oltotta be. Télen gondoskodtunk, hogy a