Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1894

J\ házi nsvslés. Szülők és nevelők a legszentebb feladat megoldására, a legfontosabb kötelesség teljesítésére vállalkoznak a gyermek neveléssel. Szükséges azért, hogy mindkettőt áthassa e gondolat és az, hogy mint honpolgárok az édes haza boldogságát is előmozdítják, a mely legdrágább kincseit bizza reájok s a melyekről azért számot adni tartoznak. E mellett a bizonytalan jövő, a kikerülhetetlen küzdelmek is arra intenek, hogy a jelen kínálkozó perczeit igyekezzünk hasznosítani, szellemileg és testileg edzett embereket bocsátandók a legnehezebb harczba, melyben a veríték gyöngyei biztosabbak, mint az öröm derültsége. Sajnos, hogy ez tényleg merő igazság. A serdülő gyermekek előtt hosszú, reményteljes élet áll. Tündér kert az, melyben annyi a szemkápráztató, hogy a csábításoknak alig lehet ellenállni; melynek utai hol göröngyösek, hol sikamlósak, annyira, hogy midőn már a legnemesebb czél megközelítésének tudata hevíti keblünket, az ádáz végzet utunkat állja s széttépett reményeink foszlányait vihetjük csak magunkkal pályabérül a küzdelemért; csak fájó érzetét annak, hogy jó szándékunk, dicséretes buzgalmunk méltán várt eredményének sírját a tőlünk független, sok esetben számításon kivül hagyott élet viszonyok ásták meg. Avagy mindenről megfeledkezvén, ami nemes hivatásunk feltétele, az elbukás lejtőjére lépünk, honnan ritkaság a visszatérés, az esés pedig a mily borzasztó, épen olyan lealacsonyító. Ezt nevezik életnek. — Méltó kétségbeesés fogja el az embert, de felhangzik az isteni szózat: „Ember küzdj és bízva-bízzál!" s a gyenge lény hatalmas óriássá lesz, ki akaratszilárdsággal, erős jellemmel fegyverzi fel magát, hogy letudja verni a véletlen támadásait, hogy megállja helyét a számtalan ellenhatással szemben is. A nevelésnek is így kell szoktatni a gyermeket. Akaratának szilárdítása legyen a fő-