Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1894

— 28 — lyeztetésével romlandó testünknek, az állati érzékiségnek ápolását mozdítja elő s e törekvésünk egyre fokozódik, mert megízlelvén a bűnnek édességét, jól esik az önszeretetünknek, gyarlóságunk e legkirívóbb bizonyítékának s ha szavára hallgatunk, elvesztünk. Jobb hajlamunk fel-fel ébred s óva int, hogy kerüljük a fenyegető veszélyt, de nem segíthet, mert az önzés, a kéjvágy, a kínálkozó előnyök elnyomják, hogy sejtelmünk se legyen a mérhetetlen veszteségről, mely bennünket a lelkiek elhanyagolásával ér. Meg nem történhetik ez, ha az elme, kedély és akarat párhuzamosan, egymásra hatva fejlődnek. Hol ez nincs, tökéletesedésről szó sem lehet, mert az ész tanácsát nemkövetí a szív s a mindkettőn fölül álló akarat. Azért tehát csak a háromnak közös munkája s egyenlőségük a rangban eredményezhet szépet és jót, de mégis úgy, hogy az ész legyen a legerősebben fegyelmezett, mint az öszműködés kiindulási pontja; nap, mely körűi a kettő csoportosúljon s annak fényét, éltető melegét élvezze. Világos ezekből, hogy a vágyó tehetséget is nevelni kell, hogy jó irányban haladjon, túlzásba ne tévedjen. A fő nevelési eszköz a fegyelmezettség. Hol ez nincs, hol fegyelemmel párosúlt szeretettel nem tekint a gyermek szülőjére, vagy tanítójára: ott hiába való minden fáradozás, mert a nevelés alapjában elhibázott. Természetes azonban, hogy valamint a szeretet ápolásának eszközlője nem lehet a folytonos kedveskedés, hízelgés és ajándékok osztogatása, mert akkor a gyermek csak ezeket s nem a szülő, vagy nevelő jó tulajdonait szereti, mit csak hamar be is bizonyít, ha a parancsot nem követi a jutalom : úgy a félelemnek sem lehet alapja a kíméletet nem ismerő szigorúság. - Mindkettőben érezze a gyermek azt, hogy a parancsolónak szellemi felsőbbsége és méltósága jogot ad a parancsolásra, mert csakis így lesz kész szolgája a felsőbb akaratnak, ellenkezőleg daczos, önfejű lesz. Azért tehát vegyük figyelembe a gyöngeséget. Ereszkedjünk le hozzá s mig a parancsban azt nézzük, hogy teljesitheti-e azt, a végrehajtás körül soha se legyünk elnézők, vagy figyelmetlenek. Ha csak egyszer is nem törődünk avval, megtörtént-e az, a mit parancsoltunk és ha nem, a megfeddést elmulasztjuk, nevelői tekintélyünknek mindörökre vége, mert ha a második esetben büntetünk, a meglakolt ezt jogtalanságnak fogja tartani s a köteles tisztelet helyett gyűlölettel adózik. Hogy ez ne történjék, ne parancsolgassunk minden ok nélkül; ne zúdítsuk a szegény gyermek nyakába a panaszok özönét, de az egyszer kinyilvánított,, s jól megfontolt parancsnak igyekezzünk mindig érvényt szerezni. Ezen uton oda jutunk, hogy egy szempillantásunk is parancs lesz, sőt azt is tapasztalni fogjuk, hogy a gyermek fürge szemei