Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1894

— 13 — Hogyan lehet itt szó szeretetről ? Gyilkoló eszköz annak, ki legközelebb áll hozzánk ; kiért sok napot és éjet aggodalmak között töltünk, vagy legalább kellene töltenünk. A feljegyzett szomorú esetek szolgáljanak tanulságul arra, hogy a fegyver nem a gyermek kezébe való. Az ostoba golyó hány szülő szemefényét rabolta már el és ejtette őt gyászba saját hibája miatt. E mellett lelkiismeretének vádja s a világ szemrehányása is gyötrik őt. Sajnos azonban, hogy daczára mindennek, a szánom-bánom akkor hallatszik, midőn a baj megtörtént. Az iskola másképen tesz. Az a tornázó eszközöket nyújtja a gyermeknek, hogy ugorjon, mászszék, emeljen, dobjon, szaladjon s így izmait erősítse, egész testét fejleszsze. A gyakorlat tartama alatt tüdeje tágul, karizmai megfeszülnek, vére elevenebben kering s utána oly kellemes érzés fogja el, mintha kicserélték volna; veszélyről pedig, vagy megerőltetésről szó sem lehet, mert a tornamesternek gondja van úgy a szervezetre, mint a mutatvány nehézségére s az elővigyázat sohasem hiányzik. Tekintettel ezekre, a testgyakorlás ma már minden nemzet iskoláiban a legfontosabb tényező a test nevelésében Az egész nap izgő-mozgó s komolyabban is foglalkozó gyermeknek pihenésre is van szüksége. Ne engedjük tehát először is, hogy akár hoszszabb ideig tanuljon, akár határt nem ismerve, fuladásig játszszék, hanem szoktassuk a pihenésre, mert első esetben az elmét fárasztja ki, úgy, hogy az képtelen minden munkára s a túlzó elkábul, elbágyad, sokszor pedig, ha nagyon kötelességtudó, gyógyíthatatlan agybántalmaknak is kiteheti magát ; a második esetben a testet fárasztja, miből szintén sok belső baj származhatik, kivált, ha arra sem ügyelünk, hogy ilyenkor vízhez ne juthasson. A szülő legjobban ismeri gyermekét, mérsékelje tehát a túlbuzgót, de ne hallgasson arra, a ki szereti dolgait elhányni, vetni, a ki csak nagyjából tesz mindent, csakhogy pihenhessen, jobban mondva, kerülje a munkát. Ha a lefekvés ideje bekövetkezett, feküdjék le a gyermek is, ha dolgait legalább annyira rendbe hozta, hogy reggel, mikor a pihent elme minden iránt a legfogékonyabb, csak rövid ismétlésre van szüksége. Ezt azonban koránt sem kell arra magyarázni, hogy reggel a szabad tetszésre bizzuk a felkelést. Nem is kell több. Ez elpuhító henyéléshez szoktatja a fiatal testet, de meg az is következménye, hogy a mosdás, öltözködés hirtelen történik s a renyhe gyermek reggelizés nélkül kénytelen az iskolába futni s csak ott veszi észre, hogy a szükséges tanszereket, talán még a könyvek néhányát is otthon felejtette. Tanácsképen mondjuk tehát, hogy 9 órakor okvetlenül feküdjék le a gyermek, mert különben nem