Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1892

— 53 — gének 50 éves Jubileuma alkalmával, mindőn az ünnepélves »Te Deum«-mal összekötött nagvmise után az I. osztály tér mében gvült össze az ifjúság. Az ünnepélyt a íőgvmn vegves kar nyitotta meg a pápai hvmnus eléneklésével; ezt követte az igazgató beszéde a pápák Magyarország körül szerzett érde­meinek méltatásával; majd Novák. főgymn. tanár alkalmi ódája Káló Miklós VIII. oszt. t. által előadva. Erre Boross, főgvmn. hitszónok olvasta fel XIII. Leo életének és pápaságának tör­ténetét. Végül ismét a vegveskar énekelt. Megünnepelte ifjú­ságunk márczius T5-ikét. mint a sajtó felszabadulásának emlék­napját. Május 20-án a Kölcsey kör tartotta záró ünnepét, mely alkalommal a kör munkásságáról számolt be. Ugyanekkor hir- dettetett ki a pályázatok eredménye s adattak ki a jutalmak. Ez ünnepély alkalmával az igazgató hálás köszönetét mondott az ifjúság nevében azoknak, kik szives adományukkal hozzá­járultak az ifjúság munkakedvének fokozásához. A távozókat az intézet iránt megőrzendő kegveletes hálára, azokat pedig, kik továbbra is tagjai lesznek a körnek, kitartó munkára buz­dította. Junius 8 án О Felségének koronázási évforduló napján ünnepélyes nagvmise után ismét összegyűlt az ifjúság a fő­gvmn. rajztermében, hol ének és szavalat után az igazgató fejtegette a nap jelentőségét, hazaszeretetre s a király iránt való hűségre buzdítván az ifjúságot. Ez ünnepélveken kiviil koronás királyunk, valamint fel­séges asszonyunk nevenapján az ünnepélyes nagymisén vet­tünk részt. 9. Ösztöndíjak, jutalmak, jótékonyság. Növendékeink közül ösztöndíjat élveztek: Bodó József VIII. o. t. Bodó-féle 60 fo­rintot; Káló Miklós VIII о t. Bük-Sebe-féle 300 irtot; And- rássv Jenő VI. o. t. Benkö télé 120 frtot. Pap Ferencz V. o. t. Alapy-féle 210 friot; Schöberl Károly IV. o. t. Alapy-íéle 210 frtot és Pap Dezső III. o. t. Alnpy-íéle 2to frtot. Segélydijat kaptak: Schon Mózes Vili. o. t. 18 irtot, Pir- csy Pál 44 irtot, Radetzky Ágoston IV., Szolomájer János II., Lupucz János I. o. t. 10- 10 forintot. A Jordán-féle alapítvány kamataiból mint jeles rajzolók i—i tiz frankos aranyat kaptak : Radeczky Ágoston IV., Hagen Ferencz III, Fonó Mihály II. és Lupucz János I. o. tanulók. Könyvjutalmat nvertek jóviseletük és kitartó szorgalmukért: Madzsar József Vili, Sóváry Dezső VIII., Brugós Gvula VII., Juhász Endre VI., Sóváry Emil VI., Kovács István IV., Ernvi János IV., Nvusztay Antal III. és Altmann Miksa I. o.tanulók. Az önképző körben jufalmazottakról a Kölcsey-körnél lesz szó. A segélyezéshez pénzadománynyal járultak: Mélt. Mesz- lényi Gyula megyés püspök ur 44 forinttal, a nagy-károlyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom