Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1881

26

XV. 25. Hulljátok, halljátok ti forgandó egek,

Halljátok híveim, égbéli seregek,

Halld meg föld és világ, és világi vizek.

Az én mondásomat, és ti nagy tengerek.

■ Élénkséget lehel mindegyik szava. Mindig uj és uj szóvirággal ad csínt előadásának, melyek valamint hasonlatai, soha meg nem ismétlődnek; ennélfogva száraz előadó soha nem lesz. „Az eposzi jellemző és festő mellékneveknek ő a behozója költészetünkbe: világrontó tábor, had verő Isten, halálhozó Zrínyi, földemésztő seregek“ stb.

Nem sok súlyt fektetett müve technikájára és annak nyelvezetére.*) Külsőségekkel, úgy látszik, nem igen törődött. Nagy hiba volt ez minden esetre tőle; mert a feldolgozandó anyag természetével össze kell egyeztetni az alakot is; a belső szépség és tartalom-gazdagság a legtöbbször nem képes a hibás alak fogyatkozásait pótolni, darabosságát elsimítani. Eposzának meséjét tizenkét szótaggal biró négyes stanzákba rakta le, melyek középmetszettel sem bírnak s igy nagyon fárasztók. Nem kevéssé rontott nyelvezetén az untató egy rím használata. Nyűgbe tette ez kezeit a költőnek; kedvéért fölforgatta helyes mondatszerkezeteket, mivel egyfelől nehezen érthető lesz, másfelől pedig a gördü- lékenység elmarad, s nehézkessé darabossá válik. Csinosítani nem volt ideje, mint maga mondja: „soha meg nem corri- gáltam munkámat“, de hogy jobban is tudta volna, azt szintén állítja. A nép nyelvén irt. Az idegen szók használata szintén ellensége az érthetőségnek. Rímjei legkevésbbé sem kielégítők ugyan ma már, de akkor újdonságok voltak ezek, mert az előtte nnilt században, e század elején is még az untató vala-vala-féle rímeléssel éltek. — Ezek a miinek legnagyobb hiányai. Midőn azonban tekintetünk a mű egész nagyságára esik, a csorbákat elfödi, ha nem is egészen, a mesébe és gondolatokba ültetett szépség; alkotója a mese folyamán annyira magával ragad, hogy a nyelv nehézségein gyorsan szökkenünk át.

A nagy alkotáséi művön egészben úgy, mint részeiben, minden oldalát szemügyre véve végig mentünk. Megértjük most már, hogy kora miért nem méltatta nagyobb figyelmére:

*) Különös Zrínyinek az I. ének 21. versében használt eme kife- é#e : „Elhatták urokat“=elhagyott urokat.