Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1876
A kővetkező 1729-ben a tanintézet egy osztálylyal t. i. syntuxis- sal, 1730-ban pedig poesissal szaporodott; de már 1733-ban, mi okból, adatok hiánya miatt, nem tudatik, ez utóbbi megszűnt, s igy a gymnasium csak 4 osztályból állott. 1735-ben nagyobb elemi osztály felállításával, az olvasók a gymnasiumból kiszorittatván, világi tanítókra bízattak. 1741- ban ragályos betegség mutatkozván a vidéken, oly csekély volt az ifjúság száma, hogy azt, az illetők, följegyzésre méltónak nem tartották. 1742- ben aug 2G-ánXagy-Károlyban döglialál ütött ki. Kisebb-nagyobb változatokkal, két év folytában csapott a város lakói közé a halálnak angyala. A hitbuzgó kegyesrendiek közül hatan maradtak a társházban, hogy az árva elhagyatott gyermekeket gondozzák, szeretettel ápolják. Azonkívül, hivatásos kötelességeik lelkiismeretes és rettenthetlen teljesítése mellett, vigasztalták, a sz. gyónás és oltári szentség kiszolgáltatásával, az örök útra elkészítették a dühöngő epemirigy szomorú áldozatait. A sz. hivatásnak, a kötelesség buzgó teljesítésének, az emberbaráti szeretetnek, kettő a szerzetes társak közül áldozatul esett. A katolikusok közül mintegy 152-re vetették a temető porát, nem több, mint 69 maradt életben. A román- és oroszok közül 400-an felül, mintegy ugyanannyi a reformáltak közül is hullott a sirba. Istennek végtelen irgalma 1743-ik évi febr. 9-én megszüntette a csapást... E napon a jólelkü keresztények buzgó könyörgésre siettek, hol „Téged Isten dicsérünk“ el- zengése és ünnepélyes sz. mise áldozat bemutatása után, a Sz. Háromság képszobra körül — melyet vallásos sz. érzületből Sándor a kegyesrendi társház részére emeltetett — körmenetet tartva buzgó könyörgéssel Istennek a vész közötti megmentésért tini áhítattal hálát rebegtek. Sándor, a jeles és nemes családban első gróf, ki az egyház és hőn szeretett hona oltárára, veleszületett jóságánál fogva., annyi áldozatot örömmel hozott, a ki áldozatos kegyességét, a piaristarend itthelyi megalapításával, bökezüleg éreztette, 1743-ik évi septemb. 8-án, esteli 6 óra tájban, a város, annak környéke és minden jóknak szivbeli fájdalmára, az öröklétre átszendertilt Erdődön. A legünnepélyesebb szertartással és fénynyel*) temettetett el Nagy-Károlyban. Innen a következő évi junius 22-én a kaplonyi családi sírboltba helyeztetett át. A dicsöiilt nemes grófnak, — kinek emléke él, és élni fog áldásban, valamig a kegyes-tanitórend áll — egyetlen fia és utóda, — mert László a deli korban levő ifjú a pestis áldozata lön — nmlgu gr. Károlyi Ferencz, a már létező gymnasiumban, a tanuló ifjúság által előadandó *) A temetési pompa 30,000 rb. forintba került.
