Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1876
14 abból ugyan sohasem fog jellemes embert alkotni. Mert a jó gyermek már benn, az iskolában, társai körében iparkodik nevelője szavának megfelelni, s öt tiszteli úgy mint szülőjét, jóltévöjét. S ez nem a büntetés- töli félelem, hanem azon jó eleve beleesepegtetett elv: azt tenni, mit mondanak, de csak jót, rosszat soha. Fájdalom, hogy a legtöbb gyermek nevelőjének parancsait leginkább félelelemböl követi, s akkor ha nem látják, minden rosszat elkövet, nem bántja lelkiiseretét semmi, mert lelkiismerete nincs, a jó iránt érzéketlen, a rosszat őrültként követő. Az ilyenekből válik ki később a társadalomnak salakja, mert fondor- kodni fog, ravaszkodik, a mi bizonyára rosszabb, mint százszor nagyobb hatalmú, de nyílt ellenség. Nem akarunk mi itt egész általánosságban szólani. Volt eset, nem egy, sem kettő, hogy a czélszerü s tapintatos nevelés képes néha még a hiányokat is pótolni, de ez vajmi ritka tünemény, s ha van, olyanoknál van, kiket talán csak a korai rósz társaság vont be körébe, s a sokkal előnyösebb jót csak később ismeri meg, vagy olyanoknál, kik daczára a szülői elhanyagoltatásnak, már a természettől jónak, nemeslel- küeknek vannak alkotva. Az ilyeneken, ha a nevelő tapintatos, segíthet, de fájdalom, nagyon ritka ez! A házi nevelés után következik az iskola. Ennek embere nevelő is egyszersmind, kötelessége a fejletlen gyermeket megtartani s gyarapítani a nyert jó irányban s nemessé képezni lelkét az ismeretek terén. E kötelesség-érzet tudatában el is követ mindent, mi által ezt elérheti; teszi mert hivatása, mert képesnek érzi magát arra, hogy az emberi társadalomnak hasznos tagokat adhat. De minden jóakarata dugába dől azokkal szemben, kik házi neveléssel nem bírnak; itt a nevelés csak látszat, sikertelen, s ha némi eredményre mutatna is, rendesen csak külmáz, mig a gyermeknek belsejében rosszabbnál rosszabb gondolat kering. Nem használ ezeknél sem a vessző, sem a szép szó; amazt elviseli, emezt elhallgatja, de belsejében nevet. A nevelőnek ezélja jellemet alkotni, akaratot kölcsönözni, lelkiismeretet s tudományt adni; vagyis a gyermek lelkében felébreszteni mindazt, a mit csak tudnia kell, hogy méltó legyen az istenség bélyegét viselni magán. Kettőt könnyen teljesít, mert rajta áll. Adhat tudományt, a mennyire a gyermek képessége engedi, mert hatalmában van; adhat irányt akaratának, mert szoktatása által szilárddá teheti a gyermeket elhatározásában, de a másik kettő: ajellem és lelkiismeret nem függ egészen tőle, mert azt a gyermeknek már csirájában kell bírnia, mit csak a szülő adhat meg neki. Együtt kell e két iskolának munkálkodnia, mint a természetben az eső- és napfénynek, hogy sikeresen hozzon létre növényt. Feneion bőven irt arról, hogy semmi sein képes oly rontó hatást gyakorolni a gyermek életére, mint a rósz társ. Ha ezek közé kerül a gyermek vége van. Azért semmi sem kivan nagyobb figyelmet, mint a társak kiválasztása s különösen még az, ha e társak körében a szülök őrködő szemeitől távol pajkoskodik a gyermek. Voltak esetek, hogy gondatlan szülök, kik gyermekeikkel nem törődve, sőt tán örülve a játszó társaknak, napokig hagyván őket együtt, borzalmukra kezdék észre venni később, hogy a fin kit talán jó nevelésben részesítettek, elfajult,
