Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1876
— fáj dalom — közös hibája, s tán az marad, inig a társadalom ki nem hal. A paedagogia nagy hirnevességére emelkedett férfiú: Dupanloup egy. müvében a nevelés eszméjével foglalkozván kimutatá, hogy semmi sem képes a társadalom keretében oly roppant hatást gyakorolni az emberre, mint a nevelésnek mikénti vezetése. Mert mig az egy részről az észt a teremtés megközelíthető mintaképévé teszi, más részről nem hagyja a szivet sem érintetlenül. A mai kornak roppant változatos phasisa, lévén a nevelés ügyét s irányát is magával vonzza s vannak sokan, kik nevelészeti rendszerüket a kor „haladási“ eszméjével társítják. De nagyon szeretnénk hinni, hogy az ilyenek részéről ezen, a benső életet is érdeklő nevelést, a mi, az embert valódi emberré teszi, nem lebeg az is szemeik előtt egyszersmind, hogy talán eleget tettek hivatásuknak, ha a gyermeket kellő fokú; vagy tán csak kielégítő eredményű ismeretekre bevezették, s azontúl mellőzik a gyermeknek belső életét, a nemesedést. Mert a világon nincs semmi, minek tapintatosságra, gondra és figyelemre nézve több igényei volnának, mint a nevelésnek. Nem csoda azért hogy egy élelmes s a nevelést szivén hordó nevelőnek oly megbecsül- hetlen értéket tulajdonítunk. A gyermek nevelése egy jó nevelő kezében üdvössé, anélkül károssá válik. Innen van, hogy künn az életben, az iskola küszöbén kivid a társadalomnak oly sokféle korcs kinövéseivel találkozunk, hogy az embernek szive elfacsarodik, ha meggondolja, hogy ily esetben a gondos nevelésnek látjuk hiányát. A nép szemében, kinek az élet terhei mellett a létfentartás minden gondja, nem tűnik az úgy fel, hogy mily roppant hátrányok keletkezhetnek abból, ha valaki a czélirányos nevelést nélkülözi, s minő nyugodt lehet egy oly szülő gyermekének jövője felöl, ki tapintatos kezek által volt elkészítve az élet további folyamára. A paedogog nagyon jól tudja ezt, s azonnal meg tudja mondani, mihelyt annak környezetéről felvilágosítást vesz, a kivel beszélt, hogy kivel van dolga. Megtudja mondani, hogy az iskolai fárasztó nevelés mellett, mennyire volt az illető megismertetve, s irányítva a házinevelés szükségességével. Mert szerintünk a tanodái nevelésnek párhuzamban kell haladnia szülői neveléssel is. Az oly gyermek, ki kisdedkorának minden idejében a becsületesség, illem s jó rendnek megkülönböztetése- s ismeretével foglalkozott, kinek szivébe beleolták már akkor, midőn megtudd különböztetni önmagát más tárgyaktól, midőn tudja, hogy saját „énje“ már valami a világon, ha mondom ekkor megismertetek a társadalmi lét e három föszükségességével, annak nevelészete a későbbi korban sem fog nehézségeket okozni. Azt nyugodtan fogja keze alá a nevelő s pályája göröngvösségein simán, kellemesen halad vele tova. De fájdalom, hogy a legtöbben nem gondolkodnak igy. Vannak szülök, — magunk voltunk tanúi akárhányszor —• kik kötelességet véltek leróni az által, ha gyermekeiket kezeikből kiadva jó korán az iskolába dughatják; sőt többet mondok, ezt erénynek tartják. Mi nem tartjuk annak. A gyermeknek, kinek legelső szüksége a társadalmi lét változatos alapismerete, sehol sincs oly nagy alkalma ezzel megisim r
