Nagykároly, 1914 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1914-03-01 / 2. szám
A párbaj. Két fiatalember, akik egymásnak soha életükben nem vétettek semmit, szembeálltak egymással, egy hideg, szürke teremben, kezükben fegyver, amely a nagy önuralom dacára is meg-megremegett és tiz perccel azután, hógy az első kommandó elhangzott, .kettőjük közül az egyik holtan bevert a barna 1 padlón. Mi ez? Talán ez a becsület, talán ez a tisztesség, valóban igy kell elintéznie a mai | kor'modern emberének a családi perpatvarokat. Nem hisszük, hogy ez á párbaj meg ne rendítené az emberek lelkét, gondolkodását, nem hisszük, hogy a katonai bürökben, meg ne állnának egy pillanatra a tollak. De azután újra elfelejtve minden emberi érzést, ismét lehajtják fejüket az emberek a párbaj barbár intézményének igájába. Nem vagyupk hívei a túlzó modernségnek, de ilyen esetek alkalmával mi magunk is kezdjük hinni, hogy azoknak van igazuk, akik a mai kulturéletet csak felületes és üres máznak tartják, amely mögött semmi tartalom nincs. Ez az üres, felületes kultúra okozza azt, hogy minden évben fel-felráz bennünket !Bgy-egy ilyen esemény, amely csúffá tesz jninden nagyhangon hirdetett kultúrát, műveltséget ;és kimutatja ennek a mai kornak tnmden barbárságát. Hz a múlt héten lefolyt halálos párbaj még az eddigieknél is züllöttebbnek, durvábbnak bizonyítja, mutatja a mai kort. Családi veszekedéseket párbajjal, fegyverrel elintézni ennél különösebb, meglepőbb dolgot még irói fantázia sem találhatott volna ki. A civilfél tiltakozott, védekezett, de a katonai reglama képviselői, a két segéd, ragaszkodtak. A ragaszkodás eredményét megkapták Megkapták ügy, ahogy nem várhatták. Azt legalább nem képzelhetjük el, hogy abban a tudatban állították egymással szembe a két embert, hogy a civilt teszik győztessé. De akár igy, akár úgy gondolták el ezt a párbajt, ami történt, végre talán eszméletre téríti a párbaj kényszerű, vagy önkéntes híveit. Annyit beszélünk a kultúráról, hogy egyszer már talán illenék cselekedni is valamit I ennek érdekében. gázolj keresztül a gyengén, mert fölemelve fejét, átkot szór reád. Csak lépd át. Játsz az emberi érzéseken, legszebb melódiák a lélekben rejlenek. De ne kívánj mélyén kutatni. Általában semmibe se mélyedj túlságosan. A gyalogos, ha mélyen jár, nehezen haladt. A haladás maga az, ami megtéveszti az embereket. Dácsán cammogva minden mozdulatod kritika tárgya. A rohanás ámulatba ejti őket, a csodálkozás hangtalan. Megilletődött emberek táborát ne keresd, hasznodra nem igen válhat. Ámulatba cselekedni nem tudnak, ocsúdva utánad hajtanak. Nagy lelki emóciókat ne hajszold, mert összetörik a lelket, vagy kiábrándítanak. Mindkettő elég arra, hogy életkedved megnyirbálja. Pedig élni jó. Becsülj meg a hajnal pirkadásától az emberi rágalmazásig mindent. Élj a mának. De holnapra rejtsd el kincseidet s nem leszel kifosztott soha. Imádd és féldd az Istent. Nem kupolás csarnokok, hiúság vásárainak misztikus homályában. Nem kiilömböző hitfelekezetek kötött szertartásai szerint, hanem a hatalmas természet ezer megnyilatkozásában. Májusi rügytől az őszi levélhullásig mindenben fölleled a teremtő munkáját. Imádkozz. Nem az emberek által össze rakott szó-halmazokból pergesd azt, hanem egy szép, a természet, vagy ember által emelve, bírja a lelked ujjongó dalra, mely az egekbe imaként tör. Higyj, mert hit nélkül nincs cél, cél nélkül nincs erő, akarat. Csenkiné Keresztesy Ágica. N A G Y K Á R 0 L Y — * ■ t—— ---------i---------------:—v——íj__.__1 i—_ • III Népnevelés. Irta : GRÓF TELEKI SÁNDOR. A népiskola már nem érheti be az- Zal, hogy a népet egyszerűen megtanítja irni-olvasni. Elmúltak azok az idők, midőn a betűk ismerete cél, a legtöbb eset-. ! ben végcél volt, mikor a nemzetek mű- i veltségi tokát az analfabéták és irni-olvasni tudók viszonyából magyarázták. Az iskola nagy keservesen bevezette a gyermekeket a betűk világába és aztán mint ki jól végezte dolgát, napirendre tért a betűzni tudó lelett s szükségleteivel nem törődve, nem is igyekezett őt az élettel oly viszonyba helyezni, hogy tudásának hasznát vegye. Kezébe nyomtak egy vasúti jegyet, de senki sem törődött azzal, hogy vonatról gondoskodjék, melyen aztán tovább is utazhatik. Az iskola elszigetelt intézmény, mely sajátos disciplinával távol tart magától mindent, mi nem elméleti kerítést von maga körül s kit egyszer azon kibocsájt. a felszabadulás boldog érzetével kerüli a linóm emlékezetű helyet s kint a szabad világban igyekszik feledni, elfeledni az ott kapott szidást és nyakleveseket és velük az örök enyészetnek átadni az ott elsajátított ördögi jeleket. Letűnt évtizedeknek ez a szelleme pusztulófélben van, de életereje, szívóssága leírhatatlan. Temetgetjük részletekben, nyesegetjük vad hajtásait s mégis minduntalan találkozunk vele és teljes kimúlását hiába várjuk addig, mig meg nem győződik arról mindenki, hogy az iskola nem csupán azért létezik, hogy legyen olyan hely, hová a tankötelest eljárni kényszerithessük, de azért kényszerítjük a gyermekeket az iskolába, hogy belőle embert faragjunk és felruházzuk őt a létért való küzdelemhez szükséges eszközökkel. „Az iskolát az élettel szoros kapcsolatba kell hozni.“ Hangoztatják ezt a világegyetem minden nyelvén, de semmi sem alakul át olyan lassan, mint a közoktatásügyi lelíogás és bár a jelszóval minduntalan találkozunk, egyáltalában nem állíthatjuk, hogy a gondolat teljesen átment volna a köztudatba. Az emberi haladás attól függ, mennyi idő szükséges ahhoz, hogy egy helyes és jó eszme megvalósuljon. Azonban már dereng s a gondolatot tettek követik; az irányadó tényezőknek gondoskodniok kell, hogy e térén a cselekvés mentői gyorsabb lépésben haladjon. A magyar közoktatásügy nem zárkózott el az uj kor e követelményeitől. Tudja, hogy történelmileg reá háramló művelődési feladatai vannak, de érzi, hogy figyelmébe kell vennie korunk társadalmi és gazdasági jelenségeit is s ha régi műveltséggel és ellentállási képességgel felruházott nyugati népek kulturtörekvései a nemzet izmosodásának alapjait már az iskolában rakják le, mennyivel fontosabb reánk nézve népünk életerejét a kulturális tevékenység minden eszközével fokozni. Medici Péter megrendelte Michelangelónak, hogy alkosson neki egy szobrot fából; a műtörténészek fájdalommal gondolnak a nagy mesternek e hiábavaló munkára elfecsérelt óráira. Talán még szomorúbb az elveszett idő, melyet fejlődő nemzetek nem maradandó munkára használnak fel. Minden európai nép tudja és aszerint igyekszik felhasználni idejét, hogy megadhassa a nép minden egyes fiának a maga életviszonyai között szükséges nevelést. Ne elégedjünk meg az egyszerű irni-olvasni tudással, de másfelől óvakodjunk teletömni ágyát a felesleges és haszontalan tananyaggal. Ha igazán szolgálni akarjuk a nemzet fejlődését, vigyük vele a produktivitás alapjait. Készítsük elő a haladásnak feltételeit azáltal, hogy felvilágosítjuk rendes munkakörének feltételeiről és törekedjünk oda, hogy a neki adott tudást saját körében, saját javáfa fordíthassa. Ha az iskola nem egy elzárt kör, de az életnek küszöbe lesz, ép az iskolában kaphatja meg a nép minden fia az előfeltételeket, melyek őt hasznosabb és jobb boldogulásra képesítik. Aki az ismétlő gazdasági iskolát megalkotta, azok, kik ez intézményt tovább ápolták, egy nagy lépessel vitték előbbre a nemzeti produktivitás ügyét és előmozdították a nép szellemi javulását. De ez intézményt általánosítani kell, munkájának a nép széles retegeire csak úgy lehet hatása, ha felöleli a földművelő nép összességét. Még nagyobb szükség lesz reá, ha változott viszonyok a népek ezreit az intenzivebb gazdálkodás felé hajtják. A gazdasági ismétlő iskolát kötelezővé kell tenni az ifjúság mindkét nemére és ezzel kapcsolatosan kell a leánynevelésnek szilárd erkölcsi alapjairól, valamint arról, hogy az a mindennapi élet szükségleteinek teljesen megfeleljen. Az összes iskolákat szoros összeköttetésbe kell hozni az iskolakertekkel, hol szemlélés es , megfigyelés legyenek a tanulás alapjai. Érthetővé kell tenni a tanuló ifjúság előtt a természet világának egyszerű problémáit, hisz csak az válik igazán szellemi tulajdonává, mit felfogni képes és azok az igazságok ragadnak meg leginkább lelkében, melyekről megfigyelés által önmaga szerez meggyőződést. Nem a tankönyvek bölcsessége, de a tudásnak használható volta van befolyással a népességre, főleg oly népnél, melynek öszszes életviszonyai praktikus működésre kényszerítik. Az életviszonyokkal számoló, egyenesen a természet szemlélésén alapuló oktatás lesz a gyermeki elme igazi védelmezője ; nem tölcséren át kell agyát felesleges és érthetetlen, de rendileg megállapított tananyaggal megtölteni, de érthetővé kell tenni előtte a mindennapi élet azon viszonyainak ismeretét, melyek között napjai lefolynak. Ismerjük falusi népünk fiainak-lányainak életrendjét, létüknek feltételeit, nem ütközhetik az semmi akadályba, hogy az iskolát az adott és meg nem változtatható viszonyokhoz módosítsuk. Ép úgy, mint a gazdasági iskolákat, keresztül kell kell vinni az egész vonalon a kötelező elemi iparoktatást. Népünk ezreinek a szerszám adja a megélhetést, de a jelenlegi tanoncügyi rendelkezés távol áll attól, hogy a jelenlegi életviszonyokkal számoljon. Városainkban már is gyakran érezhető a tanoncrendszernek silánysága s a tanonciskolákra költött öszszegek csak kivételesen nyújtanak jutalmat. Egy 2 3 középiskolát sikerrel végzett fiú TANULÓUL lapunk könyvnyomdájában felvétetik.