Nagykároly, 1913 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1913-07-27 / 7. szám
stagnálnak, nem emelkednek, mig a kiadá- j sok évröl-évre milliókkal növekednek. És t e mellett a posta nagyon rossz. A keres- i kedövilág már unja a sok panaszt, mert a j postaigazgatás úgyse hederit rá. Milyen posta lehet az, mely Budapesten egy levelet, amelyet ma reggel adnak lel, csak másnap tud kézbesiteni ? Berlinben, Lón - donban, Bécsben, Párisban a posta egy levelet már 2 órával a íeladás után a czimzethez tud juttatni. Budapest egyes részeiben a kereskedők az első reggeli postát csak délelőtt 11 órakor kapják meg. És ezen a visszás állapoton a postaigazgatás a kiadások óriási növelése daczára se tud segíteni! Az bizonyos, hogy a postaigazgatásnál nagy bajok vannak, melyeket már az állami pénzügyek szempontjából is okvetlenül orvosolni kell. Reméljük hogy az ui kereskedelmi miniszter erős kézzel rendet fog teremteni a posta ügyeiben. Rfü goi ellen most igen alaposan kell védekeznünk, mert vörheny, kanyaró, typhus, himlő és egyéb ragályos betegségek télen fokozottabb erővel lépnek fel, mint más évszakokban, miért is szükséges, hogy minden háztartásban egy megbízható fertőtlenítő szer kéznél legyen. A jelenkor legmegbízhatóbb fertőtlenítő szere a L9S0F0BM szagtalan, nem mérgező, olcsó és eredeti üvegekben 80 fillérért minden gyógyszertárban és drogériában kapható. Hatása gyors és biztos, miért is az összes orvosok betegágyak fertőtlenítésére, antiseptikus kötözéseknél (sebekre es daganatokra) kéz- és arcmo- i.^ sásra és ragályok elhárítására, nőknek altesti irigációra stb. mindenkor ajánlják. Lysoform-szappan finom, gyenge pipere-szappan, 1 százalék lysoformot tartalmaz és aptiseptikus hatású. Alkalmazható a legkényesebb bőrre, még csecsemőknél is; szépíti, megpuhitja és illatossá teszi a bőrt. Egy kísérlet, és Ön a jövőben kizárólag ezen szappant fogj a használni. Darabjaid. j Fodormenta Lysoform erősen antiseptikus hatású szájvíz. Szájbűzt rögtön és nyomtalanul eltüntet és a fogakat konzerválja. Használandó továbbá orvosi utasítás szerint toroklobnál, gégebántalmaknál és nátha esetén gurgulázásra. Néhány csepp elegendő egy fél pohár vízre. Eredeti üvegje 1 K 60 1. Az összes lysoformkészitmények kaphatók minden gyógyszertárban, dro gériában. Kívánatra bárkinek ingyen és bérmentve megküldjük az „Egészség és fertőtlenítés“ czimü érdekes könyvet. Ahol lysoform nem volna kap£ [ ható, oda közvetlenül is küldünk 6 K ! '' előzetes beküldése esetén 3 üveg lysoformot, 2 darab szappant és 1 üveg szájvizet. Dr. Keleti és Murányi vegyészeti gyára Újpesten. IS NAGYKÁROLY 1328—1913. végi. szám. THIERRY A. gyógyszerész BALZSAMA Utolérhetetlen hatású tüdő és mellbetegeknél, enyhíti a katarust. megszüntet' dalmat okozó köhögést. Torokgyulladást, rekedtséget és gégebajokat megszüntet, valamint lázt, ktilö^-'-en jó hatású gyomorgörcs és kólika ellen. Gyógyhatású aranyér és altesti bántalmaknál, tisztítja a vonókét, étvágygerjesztő, elősegiti az emésztést. Kitűnően bevált fogfájásnál, odvas fogak, szájbüznól, valamint az összes száj- és fogbetegségek, biiffögés ellen, megszünteti a száj- vagy gyomorttól eredő bűzt. Jó hatású pántlikagilisztáuál. Meggyógyít minden sebet, sebhelyt, orbánczot, láztól eredő hólyagot, kelést, szemölcsöt, égési sebeket, megfagyott testrészeket, vart és kiütést. Fülbántalmak ellen kitűnő hatású. Minden háznál különösen influeniirt, kolera vagy más járványoknál kéznél legyen. írjunk: THIERRY A. Őrangyal-gyógyszertárából PREGRADA (Rohitscü mellett). 12 kis vagy 6 dupla vagy I nagy specialüveg 5‘60 korona. Nagyobb megrendeléseknél jelentékeny árengedmény! Allein edifirPí :r,r, aus derScHuheuqsi JpotSs: ’ c:'< > A.ThiePi'y in rrecrada bel Romtach - Saueriri aa. Thierry A. gyógyszerész egyedül valódi Centifolia-keníicsa. Megakadályoz s megszüntet vérmérgezést, fájdalmas operácziókat leggyakrabban feleslegessé tesz. Használatos gyerekágyas nőknél fájó emlők, tejmeginditás, rekedés, pmlőkeményedés ellen. Órbánc, feltört lábak, sebek, dagadt végtagok, csöntszu, fekélyek, ütés, szúrás, lövés, vágás vagy zuzódás által okozott sebeknél kitűnő gyógyhatású szer. Idegen testek eltávolítására mint: üveg, szálka, por, serét, tüske stb. kinövések, karbunkulus, képződmények, valamint rák ellek, féreg, rothadás, körömgyülés, hólyag, égési sebek, hosszú betegségeknél előforduló fölfekvésnél, vérkeléseknél, fülíolyásnál, valamint kipáltás esetén stb. stb. kitűnő hatású. Két tégely ára K 3.60. a pénz előzetes beküldése vagy utánvét mellett kapható. Budapesten kapható: Török József gyógytárában, valamint az ország legtöbb gyógyszertárában. Nagyban kapható TI •nuyr.r és Seitz. Kochmeister utódai és Radanovits Testvérek drogériákban Budapesten kapható. Ahol nincs lerakat, ott rendeljünk közvetlenül: THIERRY A. Őrangyal gyógyszertárából PREGRADA (Rohitsch mellett). HT-------------------------------------------E Zongorahangolás. j Értesítem a n. é. zenekedvelő közönséget, hogy csütörtökön, e hó 17-én Budapestről Nagykárolyba érkezein és iMolüst és javitást elvállalok Jelentkezni lehet e lapok kiadóhi- ! vatalában. Poguda József. ■----------------------------a; Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-ez. 120. és az 1908. évi XLI. t -ez. 19. és 20. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagykárolyi kir. jbiróságnaknak 1913. évi V. 511-2. sz. végzése következtében dr. Antal István ügyvéd által képviselt Róth Lápét nagykárolyi Lkos javára241 K 98 f s jár. erejéig 1913. évi április hó 29-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felültoglalt és 3500 K-ra becsült következő ingóságok u. m: lábasjószág nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. jbiróság 1913. évi V. 511-2. sz. végzése folytán 241 K 98 f tőkekövetelés, ennek 1913. évi január 29. napjától járó 5% kamatai, s eddig öszszesen 88 K 76 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig a fizetett összegek betudásával Szaniszlón, adós lakásán, a Nagy-utezán leendő megtartására 1913 jul. 29-én ti. e. Vall órája határidőül kitüzetik és ahoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az l88l. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 • évi LX. t-cz. 120; §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Nagykárolyban, 1913. julius 2. Fazekas Menyhért, kir. bir. végrehajtó. V. Hirdetéseket iapunü Édilitt jutányosán közöl.