Nagykároly, 1913 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1913-12-21 / 12. szám
Nagykároly, 1913. december 21. Vili. évfolyam. — 12. szám. NAGYKÁROLY POLITIKAI LAP. A „Szatmármegyei Közlöny ‘ állandó melléklete. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAQyKAROLyB^iN, Jókay-utcza 2. sz. Megjelenik minden hónap utolsó vasáranpján. Felelős szerkesztő : DR. fflERTS LÁSZLÓ. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Tlyilt-tér‘- sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. ft hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. A fekete lista. Irtai DÁN LEÓ. A „fekete lista“ vagy „indexre helyező-'“ általában helytelen, mert „nem szabad senkit sem“ — mondjak - „kitenni annak, hogy hitelét veszítse, avagy megélhetésében gátoltasrak meg.“ Hat ez helyes is, jogos is, ésszerű is. De nézzük az érem másik oldalát is. Az iparos elküldi áruját és amikor számláját is prezentálja, egyszerűen azt mond- , jak, „majd belövök“, vagy „majd holnap/1 És várhat Ítéletnapig. Ugyanez megtörténik mindennap, majd mindegyik üzemkörben. Már most miért ne legyen szabad az egy szakmához tartozóknak egymást értesíteni, hogy ez, meg amaz ki- i csalta, illetve megvette az árut és egy ev , óta nem fizet, bárha, megannyiszor járt is el nála a számla kifizetése céljából. Ezál- i tál csak meg volna védve az iparosság j ilyenfajta megkárosításoktól, mig tényleg | azt vagy azokat, akik ilyenedre „utaznak“, | vagyis, akik mar előre megfontoltan, oly j szándékkal lépnek be az iparoshoz, vagy ! kereskedőhöz, hogy jóhiszeműségével viszszaélve, fizetni egyáltalán neki nem fognak, kímélni egyáltalán nem kellene. Sokkalta inkább szorul a mai hitelezési viszonyok szertelenségei mellett, az iparos, vagy a kereskedő ilyen védelemre. Viszont igaz az is, hogy az ilyen fekete listába bekerülőknek is sokszor igen kellemellen lehet az ottan való szereplés, meg hát nehéz is ellenőrizni, hogy nem-e tenné egyik vagy másik iparos vagy kereskedő e fekete listába kimaradott vevőjét, vagy azt is, akivel neki differenciája van. De hi.-zen ezen is könnyen lehet segíteni, illetve ily lehetőségeknek elejét venni, jelesül, hogyha minden egyes ily bejelentést — persze az ily fekete listát csak valamely erkölcsi testület adhatná ki — bizottságilag megvizsgálnák és csak megokolt esetben kerülne be a rosszakaratú vagy késedelmes fizető adós abba a bizonyos listába, még pedig mindig a bejelcmő cég nevével, a követelés eredetének terminusával és összegének kitüntetésével, úgy, hogy mindegyik kartárs érdeklődhetne azután a károsult bejelentőnél. Meg van tiltva ennek a fekete listának a vezetése és közlése a munkásokkal szemben is és már nem egy igen érdekes per folyt le az ily fekete listázásból kifolyólag. Ám a bíróságok újabban a változott szociális helyzettel számot vetve, már nem ragaszkodnak, az azelőtt e kérdésekkel szemben elfoglalt rideg álláspontjukhoz, hanem nem egyszer igen érdekes ítéleteket hoztak. Hosszan lehetne még erről a kérdésről érdekes bírói ítéletek kapcsán értekezni, amely mind a mellé a felfogás mellé áll, hogy a fekete lista, habár kinövéseiben, mint minden tulhajtás, káros és meggátlandó, alapjában veve csak oly jogos fegyver, amely a munkaadók érdekeit hivatott megvédeni azok ellen, akik ellenük súlyosan vétenek. De hiszen ezek a fekete listák tényleg léteznek s nem egyszer felettébb hasznos szolgálatot vannak hivatva végezni iparosok, kereskedők, háztulajdonosok vagy pláne orvosok között is, ahol (cavetatáblákon) sokszor megóvták már az érdekeltséget az őket ravasz fondorlattal megkárosítani akarok csalafiintaságaival szemben. De még tovább is mehetünk, hiszen Angliában meg egyenesen egy oly fehér listát vezet a trade board, amelyben benne foglaltatnak mindazok az iparosok, akik pontosan betartják az előirt minimális munkadijakat és egyéb törvényes rendelkezéseket és akik elsősorban is jogosultak az állami pályázatokon való részvételre. De meg itt van a munkások listája is, amely egyes körzetekbe való munkakereséstől tiltják el a munkásokat, megjelölvén azokat a helyeket, körzeteket és gyárakat, amelyek bojkott alatt állanak, vagy amelyekbe dolgozni menni egyáltalán nem szabad. Hal nem-e fekete lista ez is ? Hányszor olvassuk a munkáslapokban azoknak a dolgozni akaró munkásoknak a nevét, akik csak azért pellengéreztettek ki, hogy ily módon is megakadályoztassanak abban, — hogy akar munkára vállalkozzanak, akár pedig velük „gutgesinnt“ munkás bárhol is dolgozhassák. Ezek bizonyára sokkalta súlyosabban érintik a sújtott munkást, mint azok az egyes emberekről szóló, kartársakhoz címzett magánértesitések, amelyek egyik vagy másik izgága, mindig zavart csináló munkásra hívják fel a munkaadó Csepelfalván. Nagy dáridót csaptunk a héten. Ünnepi ebédet ettünk egy közönséges csütörtöki napon, előétel, külön forgások, bor, tészta, parfait. Havanna csak éppen azért hiányzott, mert asszony volt a vendégünk. De előkelő vendi'g, ritka kedves vendég, szeretve tisztelt vendég, meg kell becsülnünk, mert nyáron át, teljes négy hónapig uralkodik felettünk korlátlan hatalommal. Hát meg is becsültük pazarabb bőkezűséggel, mint ő bennünket Csepelfalván, ahol is van szerencsénk nála a „szmumalájt“ nyrnri szerepét betölteni. Derék, kedves aszszony, tavaly is, két éve is megti-ztelt bennünket ez idő tájt látogatásával. Azonban, hogy túlságosan el ne bízzuk magunkat, hát mindig a, kedves véletlenre hárítja a vizit okát. — Éppen erre volt dolgom, a vasas boltban jártam, megint uj kapát kell venni az ■öregemnek, hát mondok, benézek már az aranyos nagyságáékhoz . . . Igaz, tavaly nem kapát vett, hanem a telek dolgában járt az ügyvédnél. Két éve meg bérmaajándékot nézett a keresztlányának. Mindegy, az idén kapa kell az öregnek, már mint az urának. Változnak szóval a szükségletek, de változatlan csejpelfalvai nyári gondviselésünk étvágya. Előbb kissé szabadkozott, hogy igy, úgy, sietnie kell haza, meg hozott is magával egy kis elemózsiát, hát már miért is terhelne bennünket, —(ezt tavaly is mondta) — de aztán hozzálátott az ünnepi ebédhez. És, bála Isten, meg volt elégedve mindennel. j Mondom, hála isten, és ne tessék ezt ! tréfának venni. Nyaraltak már önök Csepel- ! falván? Tudják önök. mi a .tulajdon tisztelete ? ! Ha nem, nézzék inog a pesti embert, hogy áll 1 szemtől-szembe kora tavasztól késő őszig azzal I a bizonyos csepélfalvai férfiúval és ama bizo- j nyos férfiú feleségével, akinek a házikóját ; sikerült kibérelnie a nyaralás gyönyörűségére, j Nem mondom, hogy önérzetünket is be kell j naftalinozni, araikor itt hagyjuk a pesti lakást, | de mindenesetre elő kell szedni illemtudásunk teljes arzenálját, hogy elegendő figyelemmé], kel Jő tapintattal, állandó szeretetreméltósággal honorálják a nem csekély kegyet, amelynek ; révén a tavalyi nyaralót mindössze ötven ; korona béremléssel megkaptuk. Ötven korona | nem a világ, — ki fog ezért patáliát csapni ? I És ki fog e miatt uj lakást, nézni, ahol még nem is tudja, hogy nedves a szoba és hova Ígéri emberemlékezet óta házigazdánk a kicementezés áldásait. Hát, gondoltam itt a háziasszony: ez megint ötven korona. Tévedtem. Vendégünk evett, ivott és egy szót sem szólt, stajgerolásról. Még jobb, megmarad az ötven korona. Kezdtem becsülni szeretve tiszteit, háziasszonyunkat. büszke is voltam rá, a fajtájára is, sőt egész (Ne: Mfal vára. Mégse olyan rosszak, mint a hiriik 1 Hogv azonban el ne bízza magát, meg nem uicsértem, de kivégeztem a pesti háziuramat s vele együtt a székesfőváros minden stájgerol'1 akrobatáját. Szidtam őket, mint a bokrot. (Pardon, nem csepelfalvai bök- i rokra gondolok, dehogy merem azokat bíráló szóval illetni.) Véget ért az ünnepi lakoma. A parfait különösen Ízlett vendégünknek. Még se ette meg a teljes porcióját, de nagyon szerényen megszóllak: — Ilyen jót világéletemben nem ettem. Ha meg nem sértem a nagyságáékat, ezt a kicsit hazavinném az öregemnek. Hadd örüljön neki szegény. Dehogy mertük mondani, hogy bajos lesz a parfait hazaszállítása' Még megbántottuk volna a derék asszonyt. — Jó, csak vigye haza! Adunk is még hozzá. Fölhozattunk egy kis kenyeret, kivájtuk a belsejét és szépen elhelyeztük a parfait maradékát a soroksári kenyérbe. Dicső egy fúzió! De mit meg nem tesz az ember Csepelfalváért, a nyaralásért. — Tiszteljük az öreget, jó étvágyat kívánunk neki hozzá a hidegséghez! Hogy meg ne fázzék tőle, egy üveg bort is adtunk hozzá. Egyre megy, hogy most issza meg a bort, vagy a nyáron, amikor merő véletlenségből viszi el a közös pincéből. Azonban ha már az ajándékoknál tartunk, akkor megfelelő szerénységgel szabad egyet-mást a lakásról is kérdezni — Megcsinálták már az ajtót a verandára? Tavaly sokat bosszantott bennünket az eső, a szél, a por. — Nem lesz baj az idén, — mondta a háziasszonyunk,
