Nagykároly, 1913 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1913-11-30 / 11. szám

NAGYKÁROLY remteni és ezért törekedtek a bajba ke­rült kis intézetnek segitőakcziók utján a létföntartást biztosítani, ezzel szemben azonban a statisztika, sajnos, azt mutatja, hogy bár az 1903. év első felében az uj pénzintézetek alakulása visszaesést mutat, aránylag rövid pár hónap letelte után e téren újabb nagy tevékenység kapott lábra, melynek következtében az 1908., 1909. és 1910. években további 837 uj intézet alakult, úgy, hogy az 1910. év végén összesen 5392-re rúgott a magyar­­országi pénzintézetek száma, melyből 2221 intézet részvénytársasági és 3171 intézet szövetkezeti alapon működött. A nagy pénzintézetek fönt vázolt el­járása ugyanis oly irányú fölfogást érlelt meg bizonyos körökben, hogy pénzinté­zetek alapítása minden koczkázatot nél­külöző vállalkozás, mert bizonyos hallga­tólagos bátorítás rejlett a kis intézetek javára ama, szinte a köztudatba átment föltevésben, hogy ha a kis intézetek bajba jutnak, a nagyok a közveszedelem elhá­rítása szempontjából azonnal segítségünkre fognak sietni. Czélszerünek tartom, hogy ezt a téves hitet most, a midőn a válsá­goknak még előjelei sem észlelhetők, tel­jesen eloszlassuk, mert nézetem odairányul, hogy esetleges válságok beálltával nem a beteg intézeteket kell menteni, hanem az ál­taluk ártatlanul bajba sodort gazdasági exisz­­tencziákat kell a pusztulástól megóvni. Az intézeteket magukat és pedig különösen azokat, a melyek meg nem engedett pénzügyi és káros gazdasági tevékenysé­get fejtenek ki és a melyek száma — sajnos — nem csekély, nem volna aján­latos oltalomba venni, mert hisz tudvalevő, hogy eme törpe intézetek zöme nem az ajtón kopogtató szükségletből keletkezik, hanem rendszerint egyéni érdek szüle­ménye. Ezek a kis intézetek túl nagy re­zsivel dolgoznak, (sőt lehetne állítani, hogy legtöbb esetben a nagy, főleg személyes kiadásokra fordított költségek alapításuk­nak tulajdonképpeni okai) betétekért meg nem engedett hajszát folytatnak és az igy megszerzett pénzeket rendes bankszerü keretekbe nem illő módon és alakban helyezik ki. Anyagi és értelmi erejüket messze túlhaladó nagyobb hitelek nyújtá­sával oly gazdasági egyedeket indítanak üzleteik túlhajtott kibővítésére, melyek erre különben nem is gondolhatnának s mihelyt a pénzügyi viszonyok rosszabbo­dásának legelső jelei mutatkoznak, a gaz­daságilag megokolatlan hitelösszegeket kénytelenek kérlelhetetlenül behajtani, mi­által egész gazdasági csoportokat a tönk szélére juttatnak. Pénzügyi szervezetünk eme kóros tünetei a takarékpénztári reform kérdését is mindinkább sürgősebbé teszik, mert bár hive vagyok a gazdasági tevékenység terén is a szabad mozgást lehetővé tevő irányzatnak és nem tudnék a konczessziós rendszerrel megbarátkozni, mégis czélsze­rünek tartanám, hogy veget vessünk ama korlátoltságnak, mely a takarékpénztárak és egyéb pénzintézetek által kezelt taka­rékbetétek miként való elhelyezése körül nálunk jelenleg uralkodik és mely bizo­nyára nagy veszedelmeket rejt magában. Anélkül, hogy eme nagyfontosságu kér­dés bővebb taglálásába akarnék most bo­csátkozni, csak arra kívánok utalni, hogy ilyen takarékpénztári reformnak elsősorban arra kellene irányulnia, hogy megállapít­son bizonyos arányi a takarékbetétek és a saját tőkék nagysága között és tüzete­sen megszabva azokat a módozatokat, melyek a takarékbetétek miként való ki­helyezésére nézve mértékadók legyenek. MAGYAR KIRÁLYI ÁLLAMVASUTAK. 316961—913. sz. A karácsonyi ünnepek alkalmából közle­kedő külön személyszállító vonatok. A karácsonyi iiunepek alkalmából várható erősebb személyforgalom akadálytalan lebo­nyolítása, valamint az utazó közönség kényelme érdekében a rendes személyszállító vonatokon kivül az alább felsorolt vonalakon külön gyors, személy, vegyes és személy szállitó tehervo­­natok fognak közlekedni : Budapest keleti p. u.-tól Nagykátáig, Folyó évi december hó 24-én külön személy­­vonat közlekedik I-III oszt. kocsikkal. Indul Budapest keleti p. u.-ról d. u. 3 óra 25 p.-kor, érkezik Nagykátára d. u. 5 óra 17 p.-kor. Budapest keleti p. u.-tól Szolnokig. Folyó évi deczember hó 22, 23 és 24-én két személy­vonat közlekedik I-III oszt. kocsikkal Az egyik indul Budapest keleti p. u -ról d. u 5 óra 40 p.-kor érkezik Szolnokra este 9 óra 5 p.-kor; a másik vonat indul Budapest este 7 óra 10 p.-kor, érkezik Szolnokra éjjel 10 óra 7 p-kor. Budapest keleti p. u.-tol Aradig. Folyó évi december hó 20, 21, 22, 23 és 24-éu külön személyvonat közlekedik I-III oszt. kocsikkal. Indul Budapest keleti p. u.-ról este 9 órakor, érkezik Aradra reggel 5 óra 34 p.-kor. Budapest keleti p. u.-tól Nagyváradig. F. évi december hó 20, 21, 22, 23 és 24 én külön személyvonat közlekedik I-III oszt. kocsikkal. Indul Budapest keleti p. u.-ról este 6 órakor, érkezik Nagyváradra éjjel 1 óra 25 p.-kor. Szolnoktól — Budapest keleti p. u.-ig. F. évi deczember hó 26-án külön személyvonat közlekedik I-III oszt. kocsikkal. Indul Szol­nokról d. u. 2 óra 55 p.-kor, érkezik Budapest keleti p. u.-ra este 6 órakor. Aradról — Budapest keleti p. u.-ig. Két külön személyvonat közlekedik I-III oszt. ko­csikkal. Az egyik, mely f. évi december hó 24, 26-án és 1914. évi január hó 2-án közlekedik, indul Aradról d. e. 11 óra 7 p.-kor és érkezik Budapest keleti p. u.-ra este 6 óra 45 p. kor: a másik pedig, mely f. évi december hó 26-án és 1914. évi január hó 1-én közlekedik, indul Aradról este 9 óra 10 p.-kor és érkezik Buda­pest keleti p. u.-ra reggel 5 óra 30 p.-kor. Nagyváradtól — Budapest keleti p. u.-ig. Folyó évi december hó 26-án és 1914. évi ja­nuár hó 1-én külön személyvonat közlekedik 1- III oszt. kocsikkal. Indul Nagyváradról éjjel 10 óra 21 p.-kor, érkezik Budapest keleti p. u.-ra reggel 6 óra 40 p.-kor. Újvidéktől — Budapest keleti p. u.-ig. F. évi deczember hó 23, 24, 27, 28-án és 1914. évi január hó 2-án külön személyvonat közle­kedik I-III. oszt. kocsikkal. Indul Újvidékről d. e. 10 órakor, érkezik Budapest keleti p. u.-ra este 6 óra 15 p.-kor. Budapest nyugati p. u.-tól Czeglédig. Két külön személyvonat közlekedik I-III. ősz*, ko­csikkal. Az egyik, mely f. évi december hó 22, 23, 24, 26-án és 1914. évi január hó 1 és 2- ón közlekedik, indul Budapes nyugati p. u.-ról d. e. 11 óra 55 p.-kor és érkezik Czeglédre d. u. 2 óra 11 p.-kor; a másik pedig, mely f. évi december hó 24-én közlekedik, indul Budapest nyugoti p. u.-ról d. u. 4 óra 20 p.-kor és ér­kezik Czeglédre este 6 óra 35 p.-kor. Budapest nyugoti p. u.-tól Szegedig. F. évi december hó 24-én külön gyorsvonat köz­lekedik I. és II. oszt. kocsikkal. Indul Budapest nyugoti p. u.-ról d. u. 2 óra 50 p.-kor, érkezik Szegedre este 6 óra 30 p.-kor. Budapest nyugoti p. u.-tól Temesvár- Józsefvárosig. F. évi december hó 20 és 23-án közlekedik külön gyorsvonat!, és II. ós külön személyvonat I-III. oszt. kocsikkal. A gyors­vonat indul Budapest nyugoti p. u.-ról d. u. 2 óra 50 p.-kor. érkezik Temesvár-Józsefvárosra este 8 óra 41 p.-kor. A személyvonat pedig in­dul Budapest nyugoti p. u.-ról este 8 óra 30 p.-kor, érkezik Temesvár-Józsefvárosra reggel 5 óra 39 p.-kor. Szegedtől — Budapest nyugoti p. u.-ig. F. évi december hó 27-én külön gyorsvonat I-II. oszt. kocsikkal és december hó 26 és 28-án külön szemályvonat I-III. oszt. kocsikkal közlekedik. A gyorsvonat indul Szegedről d. e. 10 óra 10 p.-kor, érkezik Budapest nyugoti p. u.-ra d. u. 2 óra 5 p.-kor. A személyvonat pe­dig indul Szegedről éjjel 2 órakor, érkezik Budapest nyugoti p. u.-ra reggel 7 óra 25 p.-kor. Pozsonytól — Budapest nyugoti p. u.-ig. F. évi december hó 21, 24, 27-én és 1914. évi január hó 1-én külön személyszállító gyorste­­hervonat közlekedik I-III. oszt. kocsikkal. Indul Pozsonyból éjjel 1 óra 18 p.-kor, érkezik Bu­dapest nyugoti p. u.-ra reggel 7 óra 5 p.-kor. Lipótvártól — Pozsonyig. F. évi decem­ber hó 21, 26, 28-án és 19Í4. január hó 1-én küiönszemélyvonat közlekedik I-III. oszt. ko­csikkal. Indul Lipótvárról d. e. 11 óra 5 p.-kor érkezik Pozsonyba d. e. 12 óra 49 p.-kor. Nagyváradtól — Püspökladányig. F. évi december hó 23-án külön vegyes vonat közle­kedik II. és III. oszt. kocsikkal. Indul Püspök­ladányról éjjel 3 óra 51 p,-kor, érkezik Nagy­váradra reggel 6 óra 14 p.-kor. Debreczentől — Püspökladányig. F. évi december hó 20, 23, 26 és 31-én külön sze­mélyvonat közlekedik I-III. oszt. kocsikkal. Indul Debreczenből éjjel 11 óra 12 p.-kor, ér­kezik Püspökladányra éjjel 12 óra 18 p.-kor. Püspökiadánytól-Debreczenig. Folyó évi december hó 21, 24, 27-én ós 1914. évi január hó 1-én külön személyvonat közlekedik I-III. oszt. kocsikkal. Indul Püspökladányról éjjel 1 óra 8 p.-kor, érkezik Debreczenbe éjjel 2 óra 1 p.-kor, Szegedtői-Temesvár-Józsefvárosig. F. évi december hó 20 és 24-én külön személyvonat közlekedik I-III. oszt kocsikkal. Indul Szeged­ről d. u. 1 órakor, érkezik Temesvár-József­városra d. u. 4 óra 24 p.-kor. Hatvantól-Miskolez személy p. u.-ig. F évi december hó 23 és 24-én külön személy­szállító tehervonat közlekedik II. és III. oszt. kocsikkal. Indul Hatvanból d. u. 4 óra 40perc­kor, érkezik Miskolez személy p. u.-ra éjjel 10 óra 26 p.-kor. Losonctól-Zólyomig. F. évi december hó 23 és 24-én személyszállító tehervonat közle­kedik II. és III. oszt. kocsikkal. Indul Losonc­ról d. u. 1 óra 10 p.-kor, érkezik Zólyomba d. u. 3 óra 27 p.-kor. Feledtől-Fülekig. F. évi december hó 23- és 24-én személyszállító tehervonat közlekedik II. és III. oszt. kocsikkal. Indul Feledről éjjel 3 óra 3 perckor, érkezik Fülekre reggel 4 óra 40 perckor. Sopron Gy. S. R. V.-től Kőszegig. Folyó évi december hó 24-én külön személyvonat közlekedik III. oszt. kocsikkal. Indul Sopron Gy. S E. V.-től este 7 óra 50 p.-kor, érkezik Kőszegre éjjel 11 óra 27 p.-kor. A felsorolt külön vonatok részletes me­netrendéiről a kiadott külön fali hirdetmény nyújt bővebb felvilágosítást. *©« , jSQ'agykárolyi Közgazdasági Bank KésswéíiytársaBág * Szesz szaSadmagán­­. ráüt ár a, rum-, iiüör­) és gyümSícspáünüa­gyára \ey előnyösebb 1 feltételek mellett : Elsőrendű és finomított nyers szeszt, * pálinkát és gyümölcspálinkákat nagy és kis mennyiségben. S?zabad raktár a vasúti állomás mellett ^ a Nagykároly—börvelyi th. ut mentén I Kagykárcly! Közgazdasági Bank Részvénytársaság Áruosztálya. Egy 2—3 középiskolát sikerrel végzett fin TANULÓUL lapunk könyvnyomdájában felvétetik *11§®

Next

/
Oldalképek
Tartalom