Nagykároly, 1913 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1913-01-26 / 1. szám
Nagykároly, 1913. január 26. Vili. évfolyam. — 1. szám. NAGYKÁROLY POLITIKAI LAP. A „Szatmármegyei Közlöny “ állandó melléklete. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAQyKAROLVBéSN, Szőlő-utcza 4. sz. Megjelenik minden hónap utolsó vasárnapján. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSlGfdOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Tlyilt-ter“ sora 60 fillér. Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. Az analfabéták. A választójogi törvényjavaslathoz mellékelt statisztikai táblázatok bevezetőjében egy nagyon szomorú mondat is található, amelynek kulturális jelentőségét maga a bevezető is teljesen tisztán látja. Azt mondja ugyanis ez a mondat, hogy a (24 éven felüli) magyar analfabéták száma szemben és ellentétben a nemzetiségi analfabétákkal, nem hanyatlott. Vagyis ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy amig az utolsó tiz esztendőben, de főképen az And rássy-iéle választói reform óta, amióta nyilvánvaló lett, hogy az irni-olvasni tudásnak fontos szerepe lesz a választói reformban, a nemzetiségek minden lehetőt elkövettek analfabétáik csökkentésére, addig a magyar anyanyelvű analfabéták száma egyáltalában nem fogyott. Ezzel a szomorú ténynyel szemben mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy azért sem a magyar analfabéták, sem más tényezők külön-külön nem felelősek, hanem felelős azért mindenki, akinek némi köze van is a dologhoz, főleg pedig, akinek köze volt a dologhoz. A magyar analfabéták oktatásáért évtizedeken keresztül semmi sem történt. Négy évvel ezelőtt gondoltak erre először, amikor is csak társadalmi utón megszervezték az Országos Kömüvelődési Tanácsot, mely tisztán a belső vezetés önkéntes elhatározására, működésének súlypontját az analfabéták oktatására helyezte. Ez az intézmény ma az egyetlen, amely a magyar analfabéták oktatásával foglalkozik, s három év alatt mintegy félszázezer analfabétát tanított mig irni-olvasni. Hogy nem többet, annak egyedül a pénztelenség az oka. Csak most a Lukács kormánynak jutott eszébe a Közművelődési Tanács czéljairól költségvetésileg gondoskodni, egyben pedig azzal is szolgálja a Tanács czéljait, hogy választójogi törvénytervezetben (51 §.) a Közművelődési Tanács által szervezett analfabéta tanfolyamokon nyert bizonyítványokat az irni-olvasni tudás bizonyítékának tekinti. Ez utóbbi intézkedés remélhetőleg nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy a magyar analfabéták minél tömegesebben látogassák az Országos Közművelődési Tanács teljesen ingyenes tanfolyamait. Mert sajnos, ilyen külső biztatásokra szerfölött nagy szükség van. A magyar analfabéta rendkívül mdolens és hihe - tétlenül ulitárisztikus. Nemcsak az nem csábítja a tanfolyamok látogatására, hogy ott megtanul irni-olvasni, hanem még az is hidegen hagyja, hogy a tamtolyamokon minden taneszközt igyen kap meg. Igen gyakori eset, hogy a tanfolyam látogatásáért külön napidijat kér, azzal érvelvén, hogy hiszen ha ő azalatt az idő alatt, amig a tanfolyamon részt vesz, havat lapátol, vagy fát vág, megkeres néhány hatost, ki fogja neki tehát megtéríteni ezt a pénzbeli veszteséget? Lehetetlen emiatt azonban teljesen a magyar parasztot okolni. Nálunk a közfelfogásból abszolúte hiányzik — még a félig intelligens rétegben is csak frázisként szerepel — az a tudat, hogy a tudás csakugyan ér valamit. (A legtöbb esetben tényleg fölösleges is.) A nép körében pedig se nem tisztelt se nem irigyelt a tanult ember. Összefügg ez a kérdés a magyar late iner elem nyomorúságával, s összejügg a közélet hagy kulturátlanságaival is. Érthető tehát, ha a paraszt analfabéta nem nagyon töri magát a tudás után. Azzal, hogy a választójogi törvénytervezet választói jugosultságot biztosit az analfabéta-tanfolyamot sikerrel végzettek számára, nagy lépés történik ezen tanfolyamok népszerűsítése érdekében. Nem ideális állapot ugyan, mert csak a hasznosság szempontja fogja az analfabétát a tanfolyamokra bírni, de végeredményében ez nem is döntő. A fontos az, hogy' mindenki tanuljon meg irni-olvasni. Hogy miért tanult meg — mindegy. Még akkor is mindegy, ha az ok: a haszonlesés. Mert ne feledjük, hogy Magyarországon vagyunk ahol a köz nem kényszeríti az embereket a kultúra útjaira. Itt ma még a kultúra se nem czél, se nem eszköz. Tűrt sőt hiányát soha nem érzett valami. E sorok írója nem egyszer hallotta amikor a falu tanítója lehetetlenül tökéletes leleménnyel biztatta az analfabétákat a tanfolyamok látogatására. S e biztatásban minden szerepelt (váltó, újságolvasás) csak éppen az nem, hogy ha tanul, tudni fog kend. Mert ez értéktelen a paraszt előtt. Ellenben azt is halottam, amikor egyik szatmármegyei község tanítója utolsó argumentumul azt vágta kf az analfabéták előtt, hogy ha megtanulnak kendtek írni olvasni, szavazati joguk is lesz! Amire mérsékelt tetszés, dörmögés után azt kérdi az egyik magyar: — Aztán —■ tanító ur — mennyit fogok én akkor kapni a szavazatomért? Ez nem anekdota, s mindenki, aki foglalkozott e kérdéssel, tudja, miféle nehézségek árán lehet csak a népet a tanfolyam látogatásokra rábírni. Tudja azt is, hogy az avasi oláhok között órák után pálinkát osztottak ki, csakhogy népszerűsítsék a tanfolyamokat, s vizsgálatok helyett nagy áldomásokat csaptak oláhjaink számára. Bármenyire erkölcstelen is ez, bizonyos, hogy áz analfabetizmus ellen csakis hasonló eszközökkel lehet küzdeni s azt hisszük nem is lenénk túlságosan erkölcstelenek, ha gondoskodhatnánk arról, hogy a most már államilag támogatott analfabéta tanfolyamok hallgatósága pénzbeii jutalomban részesüljön. Mondjuk negyven koronát kapjon mindaz, aki sikerrel' vizsgázik. Ennek volna hatása, s ettől az eszköztől nem szabad visszariadnunk, ha csakugyan fontosnak tartjuk az analfabetizmus lecsökkentését. Mert idealizmusból nem ül be a nép az iskolapadokba, de a napszámért még irni-olvasni is megtanul. Ez igy van s ezt csak a hozzánemértés és a farizeuskodás tagadhatja. Jmiifif Ä gróf ur ajándékot osztogat. A diszmagyarba öltözött oligarcha és gatyás magyar paraszt kalászos mezőn állva a felkelő nap sugarainál kezet fognak. A két felső sarokban Justh Gyula és Kossuth Ferencz arczképe, az alsó sarokban gróf. Károlyi Mihály és Apponyi Albert portréja. Ez a baurenfangerei, amelynél humorosabb valamit alig eszeltek ki mostanában és amely felháborító módon jellemzi azt a társaságot, amely most a magjar nép nyakán ül, ahonnan azt ordítja, hogy" ime, látod magyar nép mi vagyunk a hazafiság és mi vagyunk a te évezredes nyomorúságodnak a megváltói! Egy pár képviselő, akik gazdaságánál csak a hiúság és a rövidlátás nagyobb, összeállóit és csináltattak egy bornirt naptárt, hogy azt az egész országban választóiknak újévi ajándékképen adják A naptár czime: Választójogi Népszövetségi naptár az 1913-ik évre. A belső czimlapon ott van az ajánlás. Így: A kerület ellenzéki országgyűlési képviselője bort, búzát, békességet kiván az uj esztendőben minden jó magyarnak és minden egyes kedves választójának. A naptárt aztán mind azon képviselők kerületébe, akik a naptár előállítási költségeihez hozzájárultak, osztogatták boldog, boldogtalannak. Nagykárolyban Dr. Adler Adolf küldte szét ezt a naptárt elsősorban a Nagykároly és Vidéke előfizetőinek és másodsorban mindazon szerencsétleneknek, akik ezt Szondy bácsitól elfogadták és Szondy bácsi adta fűnek-fának csak szabaduljon tőle. Gróf Károlyi József, aki — sajnos — a mi képviselőnk, anyagiakban dusabb lévén, mint mondjuk Kovács Gyula, aki szintén hozzájárult a naptár költségéhez, a czimlapra nyomott általános ajánláson kívül még egy nyolczadivnyi fehér papirost is ragasztatott külön a naptárba, amelyen a saját keze Írásának utánozásával (facsimile) az áll, hogy: “Boldog uj évet és kitartást a nemzeti ügy szolgálatában kiván igaz hivök és képviselőjük, Davos 1913. jan. 1. Károlyi József. (Csapni-való magyarsággal van megszerkesztve ez a pár sor, de hát egy gróftól ez is elég szép.) Hogy a naptár mit tartalmaz? hát jövendőmondást az 1913 évre, továbbá a verekedő, fütyölő, trombitáló képviselők arczképeit, a parlamenti verekedést, Kovács Gyula arczképét, Kossuth Ferencz, Justh Gyula, Polonyi Géza, Sümegi Vilmos arczképét és még egy nehány arczképét, éppen eleget ahhoz, hogy az ember átlapozván a naptárt és elolvasván az abban foglalt sületlenségeket, jól kimosolyoghassa magát. Gróf Károlyi József arczképe négyféle formában van a naptárba. Valószínűleg azért, mert a legtöbbel is járult annak előállítási költségeihez. Hát nyájas választópolgár, aki nem születtél burokban és nem kaptál ajándékba Gróf Károlyi Józseftől arany czigarettatárczát, amilyet annak idején Dr. Kovács Dezső kapott tőle, ebből az ajándéknaptárból (amelynek a közmondás szerint nem szokás a fogát nézni floral! mim Nagykároly, Könyök-utcza II. Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethü fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) kautschukban ; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: arany......... hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben.................... László leni fogtechnikus.
