Nagykároly, 1912 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1912-09-01 / 8. szám

NAGY KÁROLY Hírek. Érdekes kártyaaffér, Peregnek a fákról a sárgult levelek és friss botrányokat kergetnek a szelek. A per­zselő nyár távozásával elmúlik lassanként a tikkadt nyári csend is. A lármás, élettel teli izgalmas szezon kezdetét Nagykárolyban egy érdekes kártyaaffér jelenti be, amely a napok­ban történt, de még ma is folyik. Az affér szereplői: az egyik újabb zsellér bank fiatal igazgatója és egy parasztságáról ismert keres­kedő. Kártyáztak. A játék beíejezése után a bankigazgató nagyobb összeggel adósa maradt a kereskedőnek, akinek az adósságáról váltót adott. A kereskedő másnap a váltó alapján biztosítási végrehajtást kért a bankigazgató ellen, aki kijelentette neki, hogy a végrehaj­tás foganatosítása esetén kifogásokat ad be a váltó ellen és felfedezi a váltó alapját' A ke­reskedő erre gazembernek nevezte a bankigaz­gatót. Ez provokáltatta sértőjét, ki azonban a lovagias elégtételt megtagadta. Most a sze­replők abban fáradoznak, hogy egymást disz­kvalifikálják. Swardström Yalborg hangversenye. A világhírű „svéd csalogány“ Swardström Valborg énekmüvésznő a folyó évi november hó elején Nagykárolyban hangversenyezni fog. A művészeti szenzácziót képező hang­versenyt Gál Samu könyvkereskedő rendezi. Ki lesz a jegyzői egylet elnöke ? A Szatmármegyei Községi és Körjegyzők Egyesületének elnöki széke Bodoky Béla kis- majtényi jegyző halálával megüresedett. Bo­doky utódjának kiválasztása nem kis gondot ad az egyesületnek. Nehezen fog olyan em­bert találni, aki minden tekintetben méltó le­gyen Bodoky örökéhez. A jegyzők körében — bár egyelőre még csendben — már megindult az elnök-jelölt keresés. Az elnöki állásra komoly jelöltekként eddig: Bodoky Gyula börvelyi, Gruber Már­ton szaniszlói, Barna Benő nagysomkuti, Ko- moróczy Jenő győrteleki és Szabó Dezső csa- nálosi jegyzőt emlegetik. Újból izgatnak a magyar püspökség ellen. Mint lapunk más helyén részletesen ol­vasható a románok erősen agitálnak Szatmár- megyében az uj magyar püspökség ellen. Ma, vasárnap Udvariban lesz nagy nemzetiségi gyűlés Pop Csicsó János, Lucacsiu László és Mihályi Tivadar képviselők részvételével. A népgyülés tiltakozni akar az uj görög katho- likus püspökség ellen. A hatóságnál a gyűlés tárgyaként a választójog kérdését jelentették be. Kik űzetik a legtöbb adót Nagykárolyban ? A legtöbb adót fizetők névjegyzékét ösz- szeállitó bizottság augusztus hó 30-án gyűlt össze a városházán, hogy a szokásos névjegy­zéket összeállítsa. A dr. Kovács Dezső elnök­lete alatt álló bizottság tagjai voltak: Néma Gusztáv jegyző, Fürth Ferencz, Lukácsovits János és id. Vida Sándor küldöttségi tagok. A tiz legtöbb nagykárolyi adófizető pol­gár: 1. Károlyi Gyula gróf 12887 K 20 f, 2. Nonn Gyula 3012 K 95 f, 3. ld. Vetzák Ede 2617 K 60 f, 4. Károlyi Antal gróf 2322 K 80 f, 5. Berger Jenő 2284 K 31 f, 6. Berger Ármin 2221 K 97 f, 7. Weinberger Ferencz 1771 K 65 f, 8. N. Szabó Antal 1764 K, 9. özv. Cservenyák Antalné 1521 K 64 f, 10. Kaujmann Izidor 1502 K 28 f adót fizetnek. Hirdetések felvétetnek lapunk kiadóhivatalában agSSSSS. könyvtáraiknak megsérült könyveit tanulók tankönyveiket, hivatalok törvénykönyveiket legolcsóbban és legjobban a R ó t h és T ó t h modern könyvkötészetében köttethetik be. | Nagykároly, jokai-utcza 2. GZIM:«Z ÚJSÁG BUDAPEST RflKÖGZIÜT 54. FÉLIX-Gyógy fürdő téli és nyári gyógyhely (Nagyvárad mellett). Egész éven át nyitva. Európa leggazdagabb kénes hévviz forrása, vizhőfoka 49 C. 17 millió liter napi mennyiség Csnz, köszvény, ischiás izzadtnányok és női betegségek ellen. 1909. évben 9200 beteg hagyta el gyógyultan és javultan a páratlanul hatásos Félix-fürdő gyógyforrásait, tükör, kád, iszap, sár és szénsavas fürdők, 250 kényelmes lakószoba, társalgó, zongora és olvasó terem, kitűnő vendéglők, állandó elsőrendű cigányzene, vasárnaponként katonazene, tennis pálya, gondozott sétautak, 400 holdas park és fenyveserdő, 16 személyvonat köz­lekedik május hó 1-től a Félix-fürdő állomására naponta, oooooooooo Posta, távírda, interurbán telefon. Curtaxe és zenedij nincs. Prospektust küld az Igazgatóság. „A Szatmármegyei Közlöny“ kiadóhivatala. ‘mMBiia ’'jV O ■*-* 03 £ EL cc cs in CD M kCD NI < BÓTH ÉS TÓTH Szaimár»ármegye és a vidé!« legnagyobb r a r a «• a ai iriiamos ersra berendezés NAGYKÁROLYBAN, Jókai-utcza 2. szám. Készít díszes báli és lakodalmi meghívókat, eljegyzési kártyákat, pénzintézeti, ügyvédi, egyházi és iskolai nyomtatványokat. Országos nyomtatványraktár az összes községi közigazgatási nyomtatványokból. Elvállal mindennemű könyvkötészeti munkákat, ima- és emlékkönyvek, albumok és díszdobozok készítését, ízléses munka! Jutányos árak! Vidéki megrendeléseket a legrövidebb idő alatt teljesítünk. > go > a S3 a. o­3­<’ 03 rt* » 03 ÍÉi Szatmárvármegye Hivatalos Lapja kiadóhivatala. Nyomatott a kiadó: Tóth József könyvnyomdájában, Nagykárolyban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom