Nagykároly, 1912 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1912-03-31 / 3. szám
1 Nagykároly, 1912. márczius 31. VII. évfolyam. — 3. szám. NAGYKÁROLY POLITIKAI LAP. A „Szatmármegyei Közlöny ‘ állandó melléklete. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGyKÁROLyBriN, Szőlő-utcza 4. sz. Megjelenik minden hónap utolsó vasárnapján. F elelős szerkesztő éslaptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „T7viK-tér“ sora 60 fillér- — Kéziratokat nem adunk vissza. ft hirdetések kftzlésl dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. A helyzet. Itt kinn a perifériákon mostanság abszolút politikamentes időket élünk. A sok kellemetlen idő után lázasan várjuk a tavaszt, amely kötényében virágot és kenyeret hoz és már a kertek alatt jár. Az aktuális politika tekintetében a főváros is eseménytelen. Ami történt, itt adjuk. Gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök csütörtökön Bécsbe utazott és pénteken a király elé járult és beszámolt a misszió eredményéről, amelyre legutóbbi kihallgatásán Őfelségétől megbízást nyert. A miniszterelnök a múlt héten hosszas tanácskozásokat folytatott a többség és a határozatban megegyező pártok vezetőtérfiaival. Ezek a tanácskozások nem azt czélozták. hogy a pártok bármelyikét elvi álláspontjának feladására avagy a nemzet jogainak elhomátyositá- sára rábeszéljék. A miniszterelnök, a ki a nemzeti jogok iránti érzékenységének annyira fényes tanujelét adta, volna az első, a ki ilyen törekvésekkel a legélesebben szembeszállna. A tanácskozások alapja — a félhivatalos Magyar Nemzet, tehát a legautentikusabb forrás szerint egy — újabb íormulavolt, a mely a tervezett rezoluczió helyébe lépne. Egy olyan megoldás, a mely egyrészt számolna a korona tiszteletreméltó aggodalmaival, másrészt biztosítaná a nemzet ama, különben soha kétségbe nem vont jogait, a melyek preczizirozását a rezoluczió czélozta. Hogy ez a formula megszületett, az elsősorban ő felségének köszönhető, a ki az ehhez való hozzájárulásával újabb tanujelét adta annak, hogy a nemzet jogait a legnagyobb mértékben respektálja s ha bizonyos tervekhez nem járult hozzá, e magatartásánál kizárólag az a tiszteletre méló aggodalom vezette, hogy bizonyos formák által a fejedelmi jogokat látta érintve. Nem lehet kétség aziránt, hogy ő felsége meg van arról győződve, hogy ilyen szándék nemcsak a többségtől, de az ellenzéki pártoktól is távol áll. S ha voltak aggodalmai a tervezett határozattal szemben, ez csak az lehetett, hogy azt esetleg egy későbbi nemzedék, a mely annak megalkotásában nem vett részt, tévesen értelmezhetné. A Kossuth-párt elnöki értekezleten tárgyalta a miniszterelnök által előterjesztett propozicziót. Hosszas tanácskozás után, bizonyára nem minden ellenkező vélemény nélkül, a párt arra az elhatározásra jutott, hogy az előterjesztett formulát a megegyezés alapjául nem fogadhatja el. A pártnak ez az állásfoglalása egy kissé meglepő, mert hiszen a miniszterelnök propozicziója éppen a Kossuth Ferencz által a „Budapest“ vasárnapi czikkében felvetett gondolat honorálását czélozta. A párt vezetősége azonban olyan újabb kívánsággal lépett fel, a mely törvényjavaslat formáját teszi szükségessé, ehhez pedig a király előzetes jóváhagyását kell megnyerni. A miniszterelnök nem volt abban a helyzetben, hogy erre kilátást nyújthasson, s nem Ígérhetett mást, mint hogy az ellenzék álláspotjáról ő felségének kötelességszerüen jelentést tesz. A helyzet ma tehát megint úgy áll, hogy ő felsege elhatározásától van függővé téve az ügyek további alakulása. Hiú dolog volna jóslatokba bocsátkozni arra nézve, hogy ő felsége döntése milyen irányú lesz. Bízva a jóindulatban, a melyet ő felsége a yálság során változatlanul tanúsított, a legnagyobb nyugalommal nézhetünk döntése elébe. A Kossuth-párt negativ határozata daczára sem beszélhetünk a helyzet rosz- szabbodásáról még az esetben sem, ha ő felsége döntése elutasító volna. Minden érdek a mellett szól, hogy az ellenzéki pártokkal létrejött megállapodás fenntartható legyen és igy csökkentessék a súrlódási felület a többség és az ellenzéki pártok között. De ha ez az ellenzéki pártok merev magatartása miatt nem sikerülne is, semmi ok nem volna arra, hogy a helyzetet pesszimisztikusan ítéljük meg. Komoly aggodalmokat csak az támaszthatna, ha a király és a többség közötti ellentét veszélye fenyegetne. Ez mindenesetre kiszámíthatatlan következményekkel járna es hosszú és kínos válságnak lehetne alapja. Ámde erre az aggodalomra semmi ok sincsen. A parlament többsége képviseli a nemzeti akaratot, s ha ez harmóniában működik a törvényhozás másik faktorával, a koronával, akkor megvan az a szilárd bázis, a melynek alapján a legnehezebb szituácziókat s szerencsésen meg lehe- oldani, amelyen a törvényhozás tevékenységének normális menete helyreállítható. A munkapárt eddig soha sem kereste a harczot, s igyekezett békésen megegyezni az ellenzéki pártokkal. Ez a törekvése most is a legnagyobb mértékben megvan. Do ha ezt a törekvést nem is koronázná siker, nagyon túlzott, sőt téves felfogás volna alkotmány- vagy parlamenti válságról beszélni. A többség erejének tudatában a koronával egyetértve meg fogja találni a kivezető utat. Ä román nemzetiség Szatmármegyében. A gör, kath. magyar püspökség. Egyes helyi lapok honmentő írásainak megjelenése alkalmából több Ízben megírtuk, hogy Szatmármegyében nincs nemzetiségi kérdés és akik ilyenről mégis beszélnek, azok vagy nem ismerik a megyebeli viszonyokat, vagy saját hazafiságuk kidomboritása végett teszik ezt. A szatmármegyei nemzetiségi kérdésről szóló véleményünket, ime, most a gör. kath. püspökség tervezéséből kifolyólag keserű panaszképpen oláh részről is megerősítik. A létesítendő uj görög-katolikus püspökségtől a román papság az uralmát félti és ezért a román közvélemény és a felső papság a legha- tározattabb álláspontot foglalja el az uj püspökség ellen. A románság felfogásáról egy nagyállásu, vezető szerepet játszó román egyházi férfiú a következőképpen nyilatkozott a Magyar Kurír nagyváradi tudósítója előtt: — Az uj püspökség a nyugatra lakó románság nemzeti jellegét sodorja veszedelembe. Azt mondják, hogy az elmagyarosodott bihar- megyei, szatmármegyei és szilágymegyei községek, a melyek az uj püspökséghez fognak tartozni, rutén községek. A kik azonban ismerik ezeket a községeket, azok jól tudják, hogy azok eredetileg román községek voltak és azért magyarosodtak el, mert a nagyváradi szatmári és kassai szemináriumokból kikerült román papok nem folytattak politikát és hanyagok voltak. Az elmagyarosodott román községekben a görög-katholikus papok egymás között magyarul beszélnek természetes tehát hogy a nép a mely amúgy is vegyes szintén magyarul beszél. Azt. az önkéntes magyarosodást nagyban elősegíti a magyar nyelvű állami iskola. A gyermekek az állami iskolában az utczán magyarul beszélnek és maholnap odáig jutunk, hogy csak magyarul tudnak, románul ellenben nem. Persze ezek az elmagyarosodott románok az 1611. évi népszámlálás alkalmával már mint magyar görög-katolikusok szerepeltek a statisztikában. De még más bűnök is terhelik az alsó és felső klérust. Nevezetesen az hogy eltűri, hogy a nép katolikus templomokban és katolikus papok előtt gyónjon és áldozzon. Az uniót nemcsak azzal a világos czélzattal hajtották végre, hogy a római egyház híveit gyarapítsa, hanem azzal a czélzattal, hogy a magyarok között élő románokat elmagyarositsák. Ez a szándék ma is mert a létesítendő püspökséghez nemcsak az elmagyarosodott községeket csatolják, hanem tisztára román községek is oda akarnak csatolni. * Nagykároly, Könyök-utcza II. Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethü fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) kautschukban ; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: arany- .......... hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben .................... Lá szló lei fogtechnikus.
