Nagykároly, 1912 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1912-02-25 / 2. szám
Az egész magyar közélet úgy hullámzik, mint valami háborgó tenger. Ahogy a Balatonnal nem tudja senki, még akik a környéken laknak sem, hogy miért háborog hirtelen és miért csendesedik le megint minden átmenet nélkül, úgy nem tudjuk azt sem, hogy a magyar közélet tengere miért háborog. Hiszen a közvetett okait ismerjük és tudjuk. Tudjuk, hogy gazdaságilag és technikailag elmaradottak vagyunk, tudjuk, hogy horribilis drágaság van minden vonalon és hogy a megélhetési viszonyok aránytalanul nehezebbek, mint bármely más országban, de közvetlen okait nem látjuk. Azonban megértjük. Értjük, hogy mint a kazán gőze hosszú ideig sistereg, azután egyszerre kitör, úgy a magyar közélet, a magyar rendek és osztályok lelke, kívánságai hosszú ideig sisteregtek, végre most mind több és több tör ki. Egész Magyarországon különféle mozgalmakról hallunk és kapunk hirt. A társadalomnak egy olyan osztálya mozdult meg, amelyet eddig csak úgy ismertünk, bogv legfeljebb a képviselőválasztásoknál mozdul meg. A magyar középosztály megmozdult. Először hallatszott az állami tisztviselők mozgalma. Az ő hangos szavuk felébresztette a magyar közoktatás szolgáit, a tanítókat és tanárokat. És ezekre a mozgalmakra, amelyek az állam — mint fizető gazda — ellen irányultak, visszhangként megindult a raagánaíkal- mazottak, kereskedelmi alkalmazottak, magán- tisztviselők mozgalma is. Az, hogy ezek a fix fizetésből élő emberek is megmozdulnak, hirtelen nagyon elmélyítette a mozgolódások jelentőségét. Az állami tisztviselők szerte a világon mindenütt elégedetlenek és legtóbbnyire állandóan van valami kívánnivalójuk Az ő mozgalmukat, amely most kissé hangosabb lett, csak az eddigi csöndes mozgalom folytatásának is lehetett gondolni. De a magántisztviselők és egyáltalában a magáncégeknél fixfi/etéssel alkalmazott egyének mozgalma már valami uj, valami olyan dolog, ami éppen a mai viszonyok rosszaságát, elviselhetetlenségét jelzi. A fix fizetésből élő emberek közül jobb helyzetben vannak azok, kik magánosoknál dolgoznak, mert a fizetésük nagyobb és a követeléseik reálisabbak. Hiszen az állami tisztviselők követeléseire a miniszter teljes nyugodtsággal és igazsággal felelheti esetleg azt, hogy az államnak nincs pénze. Hiszen az állam nem nyerészkedésre alakult társaság, ha nincs elég jövedelme, akkor nem tud adni alkalmazottainak fizetés emelést. De a magánczégek és társaságok czélja igen is minél nagyobb nyereség, egy nagy nyereséggel dolgozó bank vagy egyéb magánczég alkalmazottai pedig jogosan és sokkal könnyebben érvelve kérhetik, követelhetik fizetésük emelését. És a magánhivatalnokok mozgalma, amely most mind és mind erősebb lesz, még valami érdekes dolgot kiváltott a magyar közéletből. Megmozdultak azok az emberek, azok az osztályok, amelyek nem fixfizetésből, hanem tiszteletdijból szerezik a jövedelmüket. Az ügyvédekre és az orvosokra gondolunk. Amig az állami és magántisztviselők, tehát a fixfizetésü emberek mozgolódtak, addig még el lehetett simítani a dolgot, el lehetett hallgattatni azokat, akik e mozgalmakban az ország közéletének romlását látták, de most, hogy két olyan testület, két olyan független testület, mint az ügyvédek és orvosok kara, harczbaszáll az anyagi jóllétért, most már komolyan foglalkozni kell ezekkel a mozgalmakkal és komolyan kell okaikat kutatni. Szerintünk ezeknek az okoknak kutatása közben az egész magyar közélet sok furcsaságára fog ráakadni a kutató. És az a sok furcsaság, amit talál, az meg fogja okolni ezt az eddig érthetetlen hullámzását a magyar közéleti tengernek. NA G Y K A R 0 L Y A lóláb. így néz ki a liberálizmus. A „Szatmárvármegye“ czimü leibzsurnál mezején nem nőnek virágok Ellenben bolon- ditó maszlagok igen. Ezért aztán ezt az újságot, melynek politikai, megyei és egyéb fontosabb részét egy falusi ember Írja — nem szokás komolyan venni. Szabadon és korlátlanul handa;bandázhatik. Érendrédről irányítják ezt az újságnak keresztelt nyomtatványt és Érendréden már sok egyéb furcsaságot is csináltak. így a többek között a múltban üdvözlő táviratot küldtek a török szultánnak és most Bécset,és Khuen- Héderváryt akarják egyenesen Érendrédről agyon ágyuzni. Szép mulatság ez annak, aki régi dicsősége romjain unatkozik. Eszünkbe se jutna, hogy megzavarjuk. És ha ezúttal mégis Írunk a „Szatmárvármegyé“-ről, ennek oka egy rövid közlemény, amely a „Szatmárvármegye“ legutóbbi számában jelent meg és amely czikk, úgy tendencziójánál, mint okfejtésénél fogva, kikivánkozik a „Szatmárvárm gye“ írásai közül. A tendencziát maga a közlemény foglalja magában, az okfejtés pedig a következő: A szatmárnémeti közönség úgy találta, hogy Heves Béla különb szinidirektor, mint Krémer Sándor és ez a körülmény ama bizonyos nevezetű újságíró falusi ember szerint arra jó, hogy tö mörülésre, szervezkedésre és erősebb akczióra indítsa azokat, akik Szatraár város jövő Hetét féltik a nemzetköziség bomlasztó áradatától, így. De itt van maga az Írás. Tessék elolvasni: — A szatmári színház sorsa Végre eldőlt a nagy harcz, amely a szatmári régi magyar társadalom és az újkeletű társadalom között folyt a színházi igazgató választás kérdésében. A korteskedésnek, terrorizmusnak és erőszakoskodásnak vége van. Győzött az uj, modern (?) nemzetközi társaság, a régi hagyományokat tápláló és őrző magyar társadalom felett. Ez eddig még nem volna nagy baj, mert egy ily szégyenteljes vereség legalább felkorbácsolja Szatmár város magyar társadalmának letargiába sülyedt kedélyét és tömörülésre, szervezkedésre és erősebb akczióra indítja azokat, akik Szatmár város jövő életét féltik a nemzetköziség bomlasztó áradatától. A nagy és végzetessé válható baj ott van, hogy a szinház-direktor választás, Szatmár város falai között, igen elkeseredett felekezeti üarczot idézett elő. Nem tudjuk, hogy a keresztények, vagy a zsidók kezdték-e a felekezeti harczot. egy igen fontos művészeti kérdés: a szinház-direktor megválasztása körül, de azt látjuk, a Szatmár város közgyűlésén leadott szavazatokból, hogy mig Heves mellett a legexponáltabb katholikusok, néppártiak és katho- likus papok is szavaztak, addig a közgyűlésen jelen volt 12 zsidó bizottsági tag közül egyetlen egy sem szavazott Krémer Sándor keresztény katholikus színigazgató jelöltre. Ehhez kommentár nem szükséges, legfeljebb csak azt konstatáljuk, hogy a mindenkori közgyűlések néhai vezérszónoka dr. Kereszt- szeghy Lajos ur helyét dr. Weisz Sándor ügyvéd ur foglalta el. Keresztszeghy Lajos pedig — balga módon — frontot változtatott. Szegény ábrándozó. Azt hiszi, hogy ily mó- dou léphet majdan a Kelemen Samu örö- örökébe. Ezt az írást a szatmármegyei függetlenségi és 48-as párt elnöke irta. Annak a pártnak az elnöke, amely a ,,Szabadság, egyenlőség, testvériség“ felirattal ékesített zászló alatt „küzd“. Ebben a czikkben természetesen nem „a szatmári színház sorsa“ a fontos, hanem az, hogy igy néz ki az a mindenkor fennen hirdetett liberálizmus,ha nem a „Szatmárvármegye“ urának akaratát szolgálja. A leközölt irás elkövetője ugyanis Krémer-párti volt. Van-e Magyarországon bírói függetlenség ? Ezt a kérdést veii fel egy hozzánk beküldött érdekes czikk, mely egy szerencsétlen kir. aljárásbiró kálváriáját festi le megdöbbentően sötét színekkel. A czikket nagy terjedelme miatt csak kivonatosan van módunkban közölni. Egv volt karczagi aljárásbiróról szól, aki már nyolcz év óta nagykárolyi lakos és akit itt mint feddhetlen magaviseleté nagy intelligen- cziáju, kifogástalan úriembert ismerünk. Felháborodva olvassuk, hogy ezt a karczagi kir. albirót, aki semmi bűnt el nem követett a budapesti kir. Ítélőtábla, minden előzetes meghallgatása nélkül állásától felfüggesztette, az albiró- Simon János nevű hivatalfőnökónek rosszakaratú vádaskodása alapján. Ez a Simon nevű járásbiró ugyancsak a budapesti kir. ítélőtábla 188—907. számú határozatával évekre visszamenőleg elmebetegnek nyilváníttatott, tehát a vádoskodás idején se volt már beszámítható állapotban. Ennek daczára az állásától felfüggesztett albiró ellen folytatták a vizsgálatot. A vizsgálat foganatosítására egy olyan valakit küldtek ki, aki ellen a vádlott albiró, még hivatalos ténykedésének idején, valami bűnügyben eljárt A czikk szerint a vizsgálatot vezető közeg a vádlott albiró rovására önkényiileg járt el. a vonatkozó törvényeket negligálta, a tanúkihallgatásoknál szabálytalanságot követett el. Ennek az lett a következménye, hogy a szerencsétlen albirót 15 évi szolgálat után állásától, és nyugdijától megfosztották és nagyszámú családjával együtt kétségbeejtő bizonytalanságba taszították. jgyében a volt albiró már tízszer ólt perújítással, de eredménytelenül, mert a rideg alakisághoz ragaszkodó hivatalos eljárás az ügy ujrafelvételéhez formai okot nem talált. Később azonban volt ilyen is. Az állásától megfosztott albiró ellen az volt a legnagyobb vád, hogy nem járt rendesen hivatalba. Orvosi bizonyítványokkal igazolta, hogy azon idő alatt, mig hivatalától távol volt, súlyos betegen feküdt Ezek a bizonyítványok, amelyek a legutolsó perujitási kérelemnél döntők lettek volna, a bíróságnál elvesztek és a bíróság, a czikkben foglaltak szerint, az elvesztés felett egyszerűen napirendre tért. A czikk szerint az albiró ügyében injuria, történt. Hogy milyen ? erre az ügy iratai adhat nak választ. A méltatlanul és ok nélkül üldözött volt albiró most sérelmeit összefoglalta és panasz alakjában beadta a magyar országgyűlés kepvi- selőházához. Hisszük, hogy a képviselőház majd talál módot, hogy a sérelmeket orvosolja és hogy a sokat szenvedett volt albirónak méltó elégtételt szolgáltasson. ________ Gr óf Károlyi József két hónapi szabadságra megy. Képviselőnk két év alatt Fárasztó munkát végzett: Elmondott a Tisztelt Házban S nálunk egy-egy beszédet. Két évig képünket viselte, E teher őt nagyon megviselte, Pihenni megy, hol a czitrom virul. Követ ur, ezt jól csinálja öjn ! Csak az a kár — s arczunk dühtől pirul, —• Csak az a kár, hogy majd vissza jön . . . Pénzt Hí a lilill. És pert helyeznek kilátásba. — Egy érdekes körlevél. — Szatmár-Németiben az 1910. évben „Tanítók Háza fiúnevelő intézetet“ létesítettek. Az intézmény gyakorlati czélja problematikus, mert e megye 750 néptanítójának mintegy 2250 gyermeke közül mindössze 120 fiúnak nyújt díjazás mellet ellátást.
