Nagykároly, 1912 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1912-10-27 / 10. szám
NA GYKÁROL Y minden ellen, ami nekünk szent és magasztos, ami nekünk tisztességet és erényt, vallást, kegyeletet, keresztény eszményiséget jelent. Ez a sajtó mindenekelőtt egynek üzent késhegyig menő irtó háborút: a vallásnak, főkép a kereszténységnek s névleg, ami azt legteljesebben képviseli, a katholikus egyháznak.“ A fentebb közöltek a szennyirat „legtisztességesebb“ része. Ami ezután „A zsidó sajtó a vallás ellen“, „A zsidó sajtó a keresztény vallás ellen“, „A zsidó sajtó a katholi- czizmus ellen“, „A zsidó sajtó a közerkölcs ellen“, „A zsidó sajtó erkölcstelensége“, „A bűn protektorai“, „A fertő legmélyén“ alczimek alatt a temblomban szétosztott röpiratban következik : az mind komisz izgatás, otromba hazudozás és bordélyházakba való sexualis durvaság és ez mindazért, hogy a reverendás rikkancsok a röpirat végén Az Alkotmány és az Uj Lap czimíi újságoknak csináljanak piszkos reklámot. Az agitáczió szabadságát elismerjük és védjük. De önző hatalmi és anyagi ezélokért a templomban agitálni és olyan eszközzel mint a most vázlatosan ismertetett röpirat — gyalázat 1 A „Magyar Király4 kávéházbol — Olvasom, hogy a Kölcsey-Egyesü- letben Cseh Lajos főgimnáziumi igazgató az épitömüvészetről íog előadást tartani. Hát értő az építéshez? — Hogyne! A nyáron is légvárakat épitett, hogy Budapestre fogják áthelyezni. Nincs népműveltség Magyarországon. Sötét kulturkép. A magyar közművelődés szomorú állapotáról tartott beszédet Wlassics Cyula a múzeumok és könyvtárak országos szövetségének vasárnapi közgyűlésén. A modern korszellem forrong Magyarországon is és itt is szükséges fólülvizsgálat alá venni a kultúrintézményeket ■— mondotta Wlassics. A demokráczia a jövő haladásának jellegzetes vonása de csak az általános műveltség jegyében biztosíthatja az emberi haladást. Nálunk pedig a volt közoktatásügyi miniszter szerint is nagyon siralmas állapotban van a művelődés. Wlassics fölsorolja a bűnöket: A népoktatás öt évtized óta kötelező, de nincs elég népiskola, pedig a népmüveltség nálunk szinte egyértelmű a népiskolával. A tények itt oly kegyetlenül beszélnek, —- mondta — hogy az egész társadalomnak kormánynak és törvényhozásnak az erélyes tett terére kell lépni. A politikai jogok kiterjesztése mulhatlanul megkívánja, hogy nemcsak jogokat adjunk, de az általános primitiv műveltséget biztosítsuk. A lakosság nagy része, talán négyötöde, a mi hazánkban nagy- és kisközségekben él. A 12.600 község közül 10.109-nek van 1500-nál kevesebb lakója. Ezeken a kisközségekben már nemzetnevelő intézmény alig is van egyéb, mint az iskola. Körülbelül 7 millió lakos él apró községekben. És milyen itt a kultúráiét képe ? Részben hiányzik az iskola, vagy ahol van : a tankötelezettséget, nem tudjuk úgy végrehajtani, hogy abban teljes megnyugvást találhatnánk. Az 1910. évben közzétett adatok szerint az iskolaköteles gyermekek közül 406.840 nem jár iskolába. Az iskolák fölszerelése hiányos, különösen sok felekezeti iskolában teljesen értéktelen. Ez a képe a falusi iskolai életnek, tehát a falu kultúrájának. Nem szabad késlekedni. Meg kell adni a módját, hogy a közoktatás- ügyi miniszterek Magyarországon mindig nagyarányú kultúrpolitikát forytassanak. Ez minden magyar nemzeti politikának alfája és ómegája. Ez tulajdonképpen az éltető, a nem- zetföntartó politika. A nemzeti demokráczia első föladatának mondta Wlassics a változtatást ezen az állapotom ____________________________________ A I lÉMI és i Írási lapok A múlt héten a fővárosi lapokat az a hir járta be, hogy Demidor Ignácz nagykárolyi rendőrkapitány több nagykárolyi polgárt azért, mert a közmunkát sem természetben le nem rótták, sem pedig a váltságot meg nem fizették, letartóztatott A hir ebben a formájában alkalmas arra, hogy Demidor Ignácz rendőrkapitány eljárását törvénytelennek és az egyéni szabadság súlyos megsértésének tartsák. Csakhogy a fővárosi lapok által közölt hir nem fedi a valóságot és JDemidor Ignácz, amint az alábbiakból kitűnik, csak a törvényben foglalt rendelkezéseknek és felsőbb hatósága utasításának tett eleget. Több nagykárolyi munkásejmbert, ügynököt és napszámost a megállapított közmunka- váltságdíj behajthatatlansága miatt a közmunka természetbeni ledolgozására köteleztek. Az illetők a munka teljesítésére kijelölt időben, a velők közölt helyen nem jelentkeztek, miért is egy újabb határnapra lettek megidézve, amely! határnapon a rendőrkapitányság rendőröket küldött az illetőkhöz, hogy a közmunka leszolgálására jelentkezzenek. Jóllehet a, rendőrök már jókor reggel megjelentek az illetők lakásán, azokat már nem találták odahaza és igy a közmunka teljesítése alól újból kivonták magukat. Demidor Ignácz rendőrkapitány erről jelentést' tett Debreczeni István polgár- mesternek, aki irásbelileg hívta tel ezután a rendőrkapitányt, hogy az illetőket most már a törvény értelmében karhatalom alkalmazásával állítsa elő a közmunka teljesítésére. A közmunka ^teljesítésének ideje f. hó 16-ára volt kitűzve. Minthogy azonban Nagykárolyban a rendőrön létszáma oly kevés, hogy egyszerre csak 5—6 rendőr áll szolgálatban és igy ezekkel a munkára kitűzött nap reggelén kellő időre nem állíthatta elő a város különböző részeiben lakó, 20 közmunkára kötelezettét a rendőrség, 15-én estére mégidéztette őket és miután megjelentek, közölte velük, hogy tekintettel arra, miszerint a közmunka teljesítése alól többször kivonták magukat és ezért karhatalommal kell őket ellölállitani, másnap reggelig őrizetben tartja őket. Az őrizet alá vett emberek az éjszakát a padokkal és székekkel felszerelt városi rajzteremben töltötték. Az őrizet alá vett enliberek panaszt emeltek Demidor Ignácz rendőrkapitány ellen. A panasz elintézhetése czéljából Csaba Adorján főispán, Demidor Ignácz ellen fegyelmi eljárást rendelt el. A pénzpiaczról, Első bankdirektor: Bbrzasztó! Most már nem a bank adósai buknak meg, hanem egy igazgatósági tagjom is fizetés- képtelen lett. Második bankdirektor (Sajnálkozással): Fogadd részvényemet! jutányosán közöl. Nyomatott a kiadó: Róth és Tóth könyvnyomdájában Nagykárolyban. Százezer magyar háziasszony meríti háztartási ismereteit a 19 év óta fennálló magyar asszonyok közlönyéből a Kürthy Emiíné szerkesztésében megjelenő népszerű Háztartásból. Ha bepillantunk százezer fiuícsíyutíon akkor láthatjuk, hogy a praktikus és modern háziasszonyok a Háztartás jótanácsait követve, háztartásuk mintaháztartás lelt. Az illusztrált bőtarlalmu folyóiratra Ra most félévre 6 koronával előfizet, ingyen és bérmentve kapja meg a Háztartás Könyvtára most megjelent 20 kötetét. Ha ezekbe a pompás könyvekbe ßetetiintünü ezernyi kipróbált reczepttel találkozunk, amelyeket a sütés-főzésnél kitünően használhat. Ingyenes mutatványszámmal készséggel szolgál a Háztartás kiadóhivatala, Budapest, VI.r Eötvös-utca 36. i MosSäzi és AKI szőlőjét újra akarja telepíteni, AKI szöiőolivánvi akar rendelni, AKI gyümölcsfát, rózsafát óhajt ültetni, kérjen oktató diszárjegyzéket az alábbi czimtől : Transylvania Mőtelepitő Vállalat Alaros vásár hely, Dr. Cecse Dániel-utcza 39. szám. CZUVbiRX ÚJSÁG BUDAPEST PflKOCZIÚT 54.